Nagyvilág koronavírus

Minden tanár szolgálati laptopot kap Németországban

A nyitott és átláthatóan működő társadalmaknak van a legtöbb esélyük arra, hogy sikerrel megbirkózzanak a koronavírus-világjárvánnyal – jelentette ki Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag) az MTI tudósítása szerint.

Angela Merkel a 2021-es szövetségi költségvetésnek a kancellári hivatal fejezetéről szóló vitájában kiemelte:

határozott meggyőződésem, hogy hosszú távon azok a társadalmak emelkednek ki a legstabilabban a válságból, amelyek nyíltan és transzparens módon megnevezik a veszélyeket, (az emberek számára) elviselhetőnek tartják az igazságot és egyensúlyba hozzák a politika által meghatározott szabályokat a civiltársadalmi elfogadottsággal és együttműködéssel.

„Ezért beszélnünk kell egymással, és ismét jobban vigyáznunk kell egymásra”, hiszen a fertőzések száma ismét emelkedik, kezdődik az eddiginél nagyobb fertőzésveszéllyel járó őszi-téli időszak, az emberek óvatossága pedig csökken, és egyre inkább vágynak az „érintésre, együttlétre, közösségre” – mondta a német kancellár, megjegyezve, hogy mindezt saját magán is tapasztalja.

Azonban továbbra is fegyelmezettségre van szükség, mert el kell kerülni az újabb országos zárlatot. Ezért mindenkinek következetesen be kell tartania a fertőzéshigiéniai alapszabályokat. Ez nemcsak az adott személyt, a családját és a veszélyeztetett csoportokat védi, hanem „nyílt, szabad társadalmunkat is” – mondta Angela Merkel.

A kancellári hivatal költségvetési fejezetének vitája hagyományosan a parlamenti szezon legfontosabb eseménye, a kormány munkájának értékeléséről szól. A kancellár így a kormányzati politika valamennyi fontos területére kitért beszédében. Magáról a költségvetésről kiemelte, hogy 2021 is a járvánnyal együtt járó gazdasági válság kezeléséről szól, ezért ismét igen jelentős, csaknem 100 milliárd eurós államháztartási hiány keletkezik, amelyet hitelfelvétellel finanszíroznak.

Viszont az utóbbi évek felelős, a hiány és az államadósság csökkentésére törekvő költségvetési politikája révén jövőre is Németországban lesz a legalacsonyabb – a kormány előrejelzése szerint 78 százalék körüli – a hazai össztermék (GDP) arányában számolt államadósság a világ legfejlettebb ipari államait összefogó G7-csoportban.

A járvány fejlesztések felgyorsítására is ösztönöz, így az eddiginél jóval több erőt összepontosítanak a digitalizációra az állami intézmények és rendszerek működésében – fejtette ki Merkel, példaként említve, hogy szolgálati laptopot kap minden egyes tanár.

A migráció állandósuló kihívás

A csütörtökön kezdődő EU-csúcs témáiról szólva aláhúzta, hogy az EU tervezett menekültügyi migrációs reformja túlmutat önmagán, az ügy a tagországok közötti összetartás próbatétele. A migráció állandósuló kihívás, évtizedekig végigkíséri a közösséget, és a cselekvőképességét nagyban korlátozó tehertétel lesz, ha nem sikerül a kezelését közös alapra helyezni – tette hozzá Angela Merkel.

Mint mondta, hálás az Európai Bizottságnak az új menekültügyi rendszer kialakítására tett javaslatokért. Kiemelte, hogy a görögországi Leszbosz szigetén a menedékkérők leégett tábora helyén olyan központot kell kialakítani menedékkérők befogadására, amely teljes egészében EU-s fennhatóság alatt működik.

A többi között arról is szólt, hogy a 2021-ben kezdődő hétéves EU-s költségvetési ciklussal és a járvány gazdasági hatásainak ellensúlyozását szolgáló helyreállítási alappal összefüggésben nehéz tárgyalásokra számít a jogállamiság biztosításának kérdésében.

Külpolitikai kérdésekről általánosságban azt mondta, hogy az „egyre agresszívabb világban nem jutunk sokra egyedül”, ezért az EU és nemzetközi kapcsolatok alakításának többoldalú együttműködésen alapuló rendszere, a multilateralizmus megerősítésére kell törekedni.

Az EU és Kína, az EU és Oroszország és az EU és Törökország viszonyáról egyaránt hangsúlyozta, hogy partneri kapcsolatra és a feszültségek csökkentésére kell törekedni, de az érdekek és az értékek egységének jegyében hangot kell adni az adott partner véleményétől eltérő meggyőződéseknek is, így például a Kínával folytatott párbeszédben rá kell mutatni a kisebbségi jogok körüli hiányosságokra és arra, hogy a pekingi vezetésnek Hongkonggal kapcsolatban ki kell tartania az úgynevezett egy ország, két rendszer elv mellett.

Az Oroszországhoz fűződő viszonyról szólva ismételten felszólította a moszkvai vezetést, hogy gondoskodjon az ellenzéki Alekszej Navalnij elleni mérgezéses támadás átlátható feltárására.

A fehéroroszországi válsággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy meg kell kezdeni az ország jövőjéről szóló nemzeti párbeszédet, amelyet „nyugatról és keletről érkező befolyásolás nélkül” kell lefolytatni. Egyben megerősítette, hogy Németország nem fogadja el az elnökválasztás eredményét, elítéli a demokratikus intézményrendszer kiüresítését az ellenzékkel szembeni erőszakot, és bejelentette, hogy október elején hivatalában fogadja az ellenzék vezetőjét, Szvjatlana Cihanouszkaját.

Kiemelt kép: MICHAEL KAPPELER/DPA/dpa Picture-Alliance via AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik