Nagyvilág

Lengyelország kilép az Isztambuli Egyezményből

A lengyel kormány is követi Magyarországot azzal, hogy elutasítja a nőkkel szembeni erőszak és a családon belüli erőszak elleni Isztambuli Egyezményt, és elkezdi a kilépési folyamat végrehajtását. Szombaton Zbigniew Ziobro igazságügy-miniszter bejelentette, hogy a kormány hétfőn formálisan is megkezdi az egyezmény felmondásához vezető jogi folyamatot, méghozzá ugyanazzal az indokkal, amellyel májusban a magyar parlament is elutasította az egyezmény ratifikálását: igen, a gender-ideológia állítólagos népszerűsítése, de Ziobro szerint az egyezmény a szülői jogokat is sérti. A miniszter szerint egyébként is az országban az utóbbi években életbe lépett jogszabályok elégséges védelmet nyújtanak a családon belüli erőszakkal szemben, írja a BBC.

Nem mindenki látja azonban így: pénteken több ezres tüntetés volt Varsóban, melyen sokan A szolgálólány meséje című Atwood-regényből készült sorozatból ismert ruhákban jelentek meg, a demonstráció főszervezője szerint ugyanis a lépés legalizálja a családon belüli erőszakot az országban. A lengyel Jog és Igazságosság pár (PiS) igen szoros kapcsolatban áll az országban rendkívül nagy befolyással bíró katolikus egyházzal, amelyhez hasonlóan a párt a konzervatív családmodellt népszerűsíti. A populista-konzervatív lengyel kormány számos elemében követi Orbán Viktor politikáját, a bíróságok átalakításától kezdve a közmédia propagandacsatornává züllesztéséig, Andrzej Duda pedig erőteljes homofób kampánnyal nyerte meg az elnökválasztást júliusban.

Kiemelt kép: Aleksander Kalka/NurPhoto

Ajánlott videó

Olvasói sztorik