Nagyvilág amerikai elnökválasztás 2020

Bernie Sanders elbukott az elnökválasztáson, mégis győzött

Az amerikai politikai rendszer átalakításáról szónokló, szocialista érzelmei miatt radikálisként elkönyvelt, valójában nagyon is pragmatikus politikus nagyobb hatással lehet az amerikai történelemre, mint sok elnök.
Korábban a témában:

Március elején még úgy tűnt, hogy megtörténik a lehetetlen, és a szocialista jelzőt büszkén viselő Bernie Sanders lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje. A gazdasági elit hatalma ellen harcoló, politikai forradalmat sürgető független vermonti szenátor magabiztosan nyerte az első előválasztásokat, megelőzve a középutas, mérsékelt demokrata jelölteket, de végül a győzelmi szériáját rettegve figyelő pártelit megnyugodhatott.

Az esélyesként indult, ám február végén egyre inkább vesztesnek tűnő Joe Biden egykori alelnököt megmentették a dél-karolinai fekete szavazók, majd jött a március 4-én tartott szuperkedd, amikor a demokrata szavazók kilenc államban is Biden mögé sorakoztak fel, ezzel gyakorlatilag véget vetve a 78 éves szenátor elnökjelöltségi reményeinek.

Sanders végül április 7-én bejelentette, hogy felfüggeszti a demokrata elnökjelöltségért folytatott kampányát, és hétfőn azt is hivatalossá tette, hogy Bident támogatja az elnökségért folyó harcban. Egyben erre biztatta lelkes rajongótáborát is, kijelentve, mindennél fontosabb, hogy legyőzzék az újraválasztásért küzdő Donald Trumpot, akit Sanders a modern idők legveszélyesebb amerikai elnökeként jellemzett.

Joe Biden. Fotó: Mandel Ngang /AFP

Hívei közül sokan csalódottan látták, hogy Sanders beállt az általuk gyűlölt elitet képviselő Biden, Barack Obama egykori alelnöke mögé, elárulva ezzel a társadalmi egyenlőtlenségek ellen küzdő szociáldemokrata mozgalmat, amit a 2016-os, Hillary Clinon ellen vívott előválasztás alatt épített ki. Pedig lépése várható volt, és akit meglepetést ért, hogy politikai megfontolások vezérlik döntéseit, az nem figyelt eléggé oda Sanders több évtizedes politikai múltjára.

Retorikája ugyanis legyen bármennyire forradalmi, már fiatal polgármesterként, majd képviselőként és szenátorként is bizonyította, hogy politikusként gyakorlatias és kompromisszumkész. Városvezetőként sokkal inkább volt pragmatikus, mint a szocializmussal kísérletező álmodozó, képviselőként könnyedén dolgozott együtt republikánus politikusokkal, szenátorként együttműködött a beszédeiben rendszeresen korruptnak nevezett demokrata pártvezetéssel.

Elnökválasztási vereségei pedig közel sem jelentik, hogy Sanders elbukott. Végül ő lett a 2016-os és 2020-as kampány valódi győztese, mert noha nem lett elnökjelölt, sokkal nagyobb hatást gyakorolt az amerikai politikai életre, mint akár néhány elnök, és meglehet, úgy fognak rá emlékezni, mint a 21. század elejének egyik legnagyobb hatású politikusára.

Egy veszélyesen karizmatikus politikus ébredése

Sanders elmondása szerint a világlátását nagyban meghatározta alsó-középosztálybeli származása. A Brooklynban, egy három és fél szobás albérletben felnőtt Sanders visszaemlékezései szerint a pénzhiány folyamatos fejfájást okozott családjában, és bár soha nem éheztek, kuporgatniuk kellett a pénzt, át kellett gondolniuk, mire költhetnek, és mire nem.

A másik meghatározó gyerekkori élménye a zsidósága volt, és annak megértése, hogy egy választás (az 1932-es Németországban) milyen nagy hatással lehet milliók életére. Anyja New York-ban született oroszországi zsidó bevándorlók gyerekeként, apja Lengyelországból emigrált az Egyesült Államokba a harmincas években. Az 1941-ben született Sanders az apjától tudta meg, hogy rokonai nagy része a holokauszt áldozata lett, és ez már gyerekkorában tudatosította benne, milyen fontos a politika. Ahogy azt 1985-ben mondta:

A tény, hogy a szüleim családját elpusztította egy kormány, óriási hatással volt rám.

A középiskolát a James Madison állami gimnáziumban végezte, ahonnan nemcsak hét későbbi Nobel-díjas került ki, hanem híres művészek, sportolók, jogászok és politikusok is. Sanders ezután bátyját, Larry-t követve a Brooklyn Főiskolán kezdett el tanulni, ahol testvérének köszönhetően találkozott először a szocialista eszmével.

Világnézete Chicagóban formálódott, miután 1961-ben, egy év főiskola után,  édesanyja halálát követően átiratkozott a Chicagói Egyetemre, ahol belevetette magát a háborúellenes és polgárjogi mozgalmakba. Valamint a könyvtárba. Ahogy azt egy 1985-ös interjúban elmondta:

Pszichiátriát, politikatudományt, történelmet, filozófiát és költészetet olvastam. Az időm nagy részét az egyetemi könyvtár alagsorában töltöttem. Ha atomháború lett volna, azt sem vettem volna észre.

Közben aktív tagja volt az egyetemen működő, szegregáció ellen küzdő mozgalmaknak, és tüntetéseket szervezett a feketéket sújtó etnikai megkülönböztetések ellen. 1963-ban részt vett a Martin Luther King vezette washingtoni menetelésen, ahol a polgárjogi harcos 250 ezer ember előtt mondta el híres „van egy álmom” felütésű beszédét.

Onnan visszatérve letartóztatták egy iskolai szegregáció elleni tüntetésen, majd bűnösnek találták a rendőri intézkedéssel szembeni ellenkezés vádjában, és 25 dolláros pénzbüntetéssel sújtották. Letartóztatásáról fénykép is készült, amit 2016-ban fedeztek fel a Chicago Tribune archívumában.

Sanders – aki saját jellemzése szerint közepes tanuló volt, mert unalmasnak és lényegtelennek tartotta az órákat, és sokkal többet tanult az utcán és a közösségben – 1964-ben szerzett diplomát politológiából. Ezután még éveknek kellett eltelnie, mire a hetvenes évek elején megtalálta Vermont államban a hivatást, ami egész életét meghatározta, és politikusnak állt.

Az egyetem elvégzése után visszatért New Yorkba, ahol egy izraeli kibucban eltöltött rövid idő után szegény családok oktatásában segített, dolgozott pszichiátrián, és barátaival egy asztalosvállalkozásban, bár egyikük sem volt igazán jó szakember. Közben összeházasodott első feleségével, akivel az 1963-ben elhunyt apjától kapott örökségből, 2500 dollárból egy kis földet vásároltak Vermont állam félreeső részén.

A házasság csak két évig tartott, de Sanders 1968-ra végleg Vermontba költözött, ahol akkori barátnőjétől 1969-ben megszületett fia, Levi, akit felváltva neveltek. Barátai elmondása szerint a hetvenes években „folyamatosan szegény” volt, „gyakorlatilag munkanélküli”, miközben szabadúszó újságíróként és asztalosként próbálta fenntartani magát. A hűtőjében alig volt étel, de a ház teli volt kölcsönzött könyvekkel, miközben annyira nem tudta fizetni a számláit, hogy az áramot gyakran kikapcsolták nála, és az alsó szomszédtól szerzett áramot egy hosszabbítóval.

Az életét megváltoztató esemény, ami a politikába lökte, szinte teljesen véletlenül hullott elé. 1971-ben egy barátja meghívta a csak Vermontban működő baloldali, háborúellenes kis párt, a Liberty Union Party egyik gyűlésére, ahol feltette a kezét, amikor megkérdezték, ki indulna a szenátusi választáson a párt színeiben.

Természetesen esélytelen volt a republikánus és demokrata jelölttel szemben, de innen nem volt visszaút. Bár az elején annyira izgult, hogy visszaemlékezése szerint egy rádiós interjú közben a mikrofon felvette, hogy a remegő lába nekiütközik az asztalnak, beleszeretett a kampányolásba, és kiderült, komoly tehetsége is van hozzá. A jobboldalon „veszélyesen karizmatikusnak” és „kiváló propagandistának” nevezett Sanders a következő években még egy szenátusi és két kormányzói választáson indult a párt tagjaként. A legtöbb, amit elért, az hat százalék (picit több mint tízezer szavazat) volt az 1976-os kormányzóválasztáson.

A szocialista polgármester, akivel még a konzervatívok is egyetértettek olykor

Bár mindenki tudta, hogy esélytelen, a vermontiak megismerték a társadalmi egyenlőtlenségek és az amerikai háborúk ellen szónokló szocialistát. T. Alan Broughton burlingtoni író 1985-ben az Atantic magazinnak kijelentette:

Ő volt az, amiért az egyébként unalmas televíziós vitákat nézte az ember. Tudtad, hogy soha nem fog választást nyerni, de soha nem volt unalmas.

Fotó: Jason Connolly /AFP

Végül csak nyert egy választást, és utána nem volt megállás. 1981-ben egy barátja unszolására indult Vermont legnagyobb városa, Burlington polgármesteri címéért, és mindenki nagy meglepetésére győzött. Az újraszámolás után tíz szavazattal kapott többet a várost öt ciklus óta vezető demokrata Gordon Paquette-nél, aki annyira magabiztos volt győzelmében, hogy szinte nem is kampányolt, a republikánusok pedig nem is indítottak senkit ellene.

Sanders viszont komolyan vette a feladatot. Személyesen látogatta meg a választókat, hogy ismertesse programját, aminek legfontosabb eleme az embereket leginkább aggasztó lakhatási problémák megoldása volt.  Majd egy fizetésemelés ígéretével megszerezte a rendőrszakszervezet támogatását, amivel sikeresen árnyalta a róla kialakult képet, hogy „veszélyes radikális” lenne, akitől félni kell. Végül, amikor Paquette a kampány alatt bejelentette, hogy 34 százalékos adóemelést vezet be, Sanders kisebb adóemelést ígért, és nyert.

Az igazi meglepetés azonban megválasztása után érte az embereket, miután hamar kiderült, hogy városvezetőként olyan hatékonyan irányította Burlingtont, hogy azzal még a republikánusok tiszteletét is megszerezte.

Miközben előszeretettel terjesztett olyan szocialista eszméket, hogy a közműveket, energiavállalatokat gyárakat és bankokat állami kézbe kéne adni, hogy a jótékonysági alapítványok feladatait a kormánynak kellene ellátnia, vagy hogy senkinek sem lenne szabad egymillió dollárnál többet keresnie, polgármesterként egymás után vezetett be több, republikánusok által támogatott költségvetési változtatást.

Ahogy azt az önkormányzati testület egyik tagja 1985-ben mondta róla:

Sok olyan modern könyvviteli módszereket és pénzkezelési gyakorlatot vezetett be, amik jó republikánus üzleti gyakorlatok. És néhány nagyon tehetséges és energikus emberrel vette körbe magát.

Egy másik konzervatív önkormányzati képviselő, a bankárcsaládból származó és Ronald Reagan elnök megválasztását önkéntesként segítő Frederick J. Bailey pedig a Boston Globe című lapnak elmondta, hogy a fontos kérdésekben, mint az adók alacsonyan tartása, egyetértettek Sandersszel, akinek irodájában példaképe, a híres amerikai szocialista, Eugene Debs portéja lógott a falon. Hozzátette:

Az az igazság, hogy nagyon jó polgármester volt, nagyon jól csinálta, elvégezte a feladatot.

Miközben hatékonnyá tette az önkormányzat működését, költségvetési reformokat vezetett be, több százezer dollárt spórolva a városnak, és lecserélte a régi demokrata pártgépezet rosszul dolgozó, csak kapcsolataik miatt pozíciót szerző embereit, a helyi üzletemberekkel, köztük a milliárdos ingatlanmágnás Tony Pomerleau-val együttműködve pragmatikus adminisztrátorként irányította a várost, sőt szociális programjának egy részét is meg tudta valósítani: megfizethető lakhatást biztosított a szegényebb rétegnek, az albérlők jogait erősítő szabályokat vezetett be.

Sanders ugyanakkor arra is felhasználta a polgármesteri pozícióval járó közfigyelmet, hogy erőteljesen kikeljen a republikánus kormányzat külpolitikája, különösen a katonai beavatkozások és a jellemzően szocialista közép- és dél-amerikai kormányok megbuktatása ellen. Daniel Ortega vendége volt Nicaraguában, találkozott Havanna polgármesterével, és baráti úton járt a Szovjetunióban is.

Bernie Sanders nem győzi dicsérni a kommunista diktatúrákat
Egyre nagyobb a valószínűsége, hogy a magát büszkén szocialistának valló szenátor lesz a Demokrata Párt elnökjelöltje, a republikánusok pedig alig tudják leplezni örömüket.

Így amikor háborúellenes aktivisták 1983 nyarán megpróbálták lezárni egy Burlingtonban működő fegyvergyárat, ahol a közép-amerikai antikommunista erők számára készítettek fegyvereket, a tüntetők arra számítottak, Sanders kiáll mellettük. Tévedniük kellett. A polgármester a szakszervezet mellé állva nézte végig, ahogy a rendőrök letartóztatják a demonstrálókat, mert a város és az, hogy a munkásoknak legyen állásuk, számára fontosabb volt.

Bár Sanders hívei rendszeresen támadják Joe Bident, amiért nyíltan hirdeti, hogy készen áll kompromisszumot kötni a republikánusokkal, és úgy érvelnek, hogy a jobboldallal harcolni kell, nem megegyezni, Sanders a polgármesterként bevált együttműködést akkor is folytatta, amikor megválasztották Vermont állam kongresszusi képviselőjének, majd szenátorának.

Rendszerellenes kívülálló a rendszer elitjében

Miután polgármesteri sikereinek köszönhetően egyre népszerűbb lett az államban, és polgármesteri fizetésének köszönhetően az anyagi gondjai is megoldódtak, Sanders magasabb pozícióra vágyott. 1986-ban kormányzónak indult, de csak a szavazatok 14 százalékát szerezte meg. Két évvel később Vermont állam egyetlen kongresszusi képviselőhelyéért szállt harcba, és alig kilencezer szavazattal maradt alul a republikánus jelölttel szemben, messze megelőzve a harmadik helyre szoruló demokratát.

1990-ben azonban már sikerrel járt, miután a liberálisok egyik legnagyobb ellenségének számító amerikai fegyverlobbi, a hagyományosan konzervatív politikusokat támogató, nagyhatalmú National Rifle Association, arra biztatta tagjait, hogy a független Sandersre szavazzanak, ne a fegyverkorlátozást támogató republikánus jelöltre. A szavazatok 56 százalékával választották meg.

Bár függetlenként magányos farkasnak számított a képviselőházban, ázsiója egyre jobban emelkedett a demokrata frakcióban, főleg azután, hogy a republikánusok az 1994-es választások után többségbe kerültek, így a demokratáknak Bill Clinton elnöksége alatt minden szavazatra szükségük volt. Közben megtanulta, hogyan működnek a dolgok a kongresszusban, és miként lehet számára fontos változtatásokat végrehajtani: nem törvényjavaslatokkal, hanem törvénymódosításokkal.

Tíz év alatt mindenki másnál törvénymódosítást juttatott el szavazásra, jellemzően republikánus képviselőkkel együttműködve. Stratégiája annyira jól működött, hogy a Rolling Stone magazin 2005-ben a törvénymódosítások királyának” nevezte.

Sanders független kongresszusi képviselőként annyira népszerűvé vált Vermontban, hogy egy idő után a Demokrata Párt helyi szervezete már nem is indított ellene képviselőjelöltet. Amikor pedig 2006-ban elindult az állam megüresedett szenátori helyéért, a vermonti pártszervezet aktívan támogatta a jelöltségét. Sanders pedig nemcsak elfogadta, de kérte is a pártelit támogatását, ezzel biztosítva, hogy ne legyen demokrata ellenfele, aki szavazatokat vehet el tőle.

A párt pedig kiállt Sanders mellett. Tudták, hogy a független, szocialista politikus, aki előszeretettel támadta az általa korruptként jellemzett, szerinte csak a pénzes támogatók és az elit érdekeit néző, a kisembereket magára hagyó pártszervezetet, megbízhatóan a demokrata frakcióval szavaz az összes olyan esetben, amikor igazán nagy szükség van a voksára.

A kívülállóként híressé vált politikus közben meglepően jól beilleszkedett a demokrata szenátorok közé, és egyre magasabbra jutott a ranglétrán: nagy felelősséggel járó bizottságok elnöki tisztét adták neki, tárgyalások lebonyolításával bízták meg, mint a veteránügyi minisztérium reformja, és az elmúlt négy évben már a demokrata frakció vezetőségi testületében is helyet kapott. És bár Sanders hívei meg vannak győződve arról, hogy a demokrata vezetés ellenséges vele szemben, szenátortársai tisztelettel beszélnek róla, és idén már egyáltalán nem rettegtek a lehetőségtől, hogy ő lehet a párt elnökjelöltje.

Az 1988-ban másodszor is megházasodó Sanders és családja számára a kongresszusi karrier az anyagi jólétet is meghozta. Takarékosságuknak, valamint az okos ingatlanbefektetéseknek köszönhetően vagyonuk 2009-re százezer dollárra, 2015-re 700 ezer dollárra nőtt, a 2016-os elnökválasztás után pedig a könyveladásoknak köszönhetően milliomossá is vált. A konzervatívok legnagyobb örömére, akik

előszeretettel dörgölik az orra alá, hogy az ország leghíresebb szocialistája épp a kapitalista rendszernek köszönhetően lett milliomos, megemlítve, hogy az évtizedeken át a „milliomosok és milliárdosok” ellen szónokló Sanders beszédeiben egyre kevesebbszer tűnik fel a milliomos szó.

Fotó: Scott Olson /Getty Images /AFP

A Beszéd és a korlátok

A nagy fordulópont Sanders karrierjében 2010-ben jött el, amikor egy nyolc és fél órán át tartó beszédben kelt ki az ellen, hogy Barack Obama kormányzata meg akarja hosszabbítani a George W. Bush elnöksége alatt a gazdagoknak juttatott adócsökkentést.

Visszanézve, ez lehetett a szikra, ami elindította a dolgokat

magyarázta a szenátor gyorsan emelkedő népszerűségét 2019-ben az NPR-nak Warren Gunnel, a politikus régi munkatársa. A később könyvformában is kiadott szónoklat, amit Sanders híve csak úgy emlegetnek, mint „A Beszéd”, több millió emberrel ismertette meg Bernie Sanders nevét, és amikor 2015-ben bejelentette indulását Hillary Clintonnal szemben, tízezrével jelentek meg kampányrendezvényein.

A merev, kissé gépies Clintonnal szemben autentikusnak számító szenátor gazdasági programja telibe talált a 2008-as recesszió után megélhetési gondokkal küzdő, és a diákhitelek terheitől szenvedő fiatal korosztály tagjainál, akik a közvélemény-kutatások adatai szerint egyáltalán nem tekintenek szitokszóként a szocializmusra.

Az egész életében a gazdasági és politikai elit ellen küzdő Sanders végre közönségre talált a nagyvárosokban, jellemzően az egyetemek környékén, valamint az interneten, főleg a Redditen tömörülő fiatalokban, akik vevők voltak eszméire, és lelkesedésük 2016-ban majdnem győzelemre is segítette a pártgépezet támogatását élvező Clintonnal szemben.

Sandersnek azonban megvoltak a korlátai. Azzal, hogy szinte csak a gazdasági egyenlőtlenséget helyezte kampánya középpontjába, nem sikerült megnyernie a női szavazókat, valamint a Demokrata Pártban különlegesen fontos feketéket, akikre negyvenéves politikai karrierje alatt soha nem volt szüksége a jóformán csak fehérek lakta Vermontban.

Csak túl későn értette meg, hogy a fekete szavazóknak az amerikai társadalom egy részét még mindig átszövő rasszizmus elleni küzdelem a legfontosabb ügy, és mindent kérdést az etnikai megkülönböztetés szemüvegén keresztül látnak. Erre viszont Sandersnek nem volt határozott válasza. Abban bízott, hogy a hatvanas évekbeli szerepvállalása a polgárjogi mozgalomban, a szegregáció elleni fellépése egyértelművé teszi, hogy az ő oldalukon áll, de ez 2016-ban kevés volt.

A fekete szavazók arra vártak, hogy konkrét megoldásokkal álljon elő az igazságszolgáltatásban, az egészségügyben és a lakhatással kapcsolatban jelentkező diszkrimináció, valamint a feketéket sújtó rendőrségi erőszak legyőzésére, de Sanders számára ez mellékes volt a gazdasági reformok mellett, és azt gondolta, hogy a fekete szavazók meggyőzéséhez az is elég.

De nem volt elég, és ez meg is állította 2016-os kampányát, 2020-ban pedig ugyanezen bukott el. Bár négy éve volt arra, hogy megváltoztassa a róla kialakult képet a fekete szavazók körében, de csak félsikert ért el. A fiatalok között ugyan nőtt a népszerűsége, de az időseket nem tudta meggyőzni, és a fekete politikai vezetőket sem tudta maga mellé állítani, főleg az olyan déli államokban, ahol élénkebb a rasszizmus.

A győztes vesztes

Elnökválasztási kampánya végül úgy ért véget, ahogy a legelső választás, amin még középiskolásként vett részt: vesztett, de végül győzött. Sanders a gimnáziumban a diákelnöki pozícióért szállt harcba, és egyik fő ígérete az volt, hogy pénzt gyűjt a koreai háborúban árván maradt koreai diákoknak. Bár a választást elvesztette, a győztes végül megvalósította Sanders tervét – mesélte testvére, Larry a Time magazinnak és a Guardiannek.

2016-ban is valami hasonló történt. Bár győzött, Sanders sarokba szorította Clintont, aki végül kénytelen volt belevennie választási programjába több olyan, a progresszívok számára fontos ügyet, mint a 15 dolláros minimálbér, az ingyenes állami felsőoktatás az évente 125 ezer dollárnál kevesebbet kereső családoknak, a halálbüntetés eltörlése, a túl nagy bankok feldarabolása, vagy éppen a marihuána országos legalizálásához vezető első lépés.

Sarokba szorította Clintont egy 74 éves szocialista
Egy éven át idegesítette és frusztrálta Hillary Clintont egy 74 éves szocialista, aki végül csak beállt mögé - de megkérte az árát.

2020-ra pedig szinte az összes demokrata elnökjelölt programja tele volt olyan baloldali kampányígéretekkel, amik öt éve még túl radikálisnak számítottak. A diákhitel-tartozások eltörlése, az erőteljes fellépés a klímaváltozás ellen elfogadott demokratapárti politikává vált, a párt fiatal szavazói körében pedig a mindenkinek alanyi jogon járó állami társadalombiztosítás támogatása korábban elképzelhetetlen magasságokba emelkedett.

Sanderst előszeretettel hasonlítják az 1964-es elnökválasztáson nagyot bukó, extrémként elkönyvelt konzervatív Barry Goldwaterhez, akinek ideológiája a vesztes kampány ellenére gyökeret vert a Republikánus Pártban, átformálta azt, és majdnem húsz évvel később Ronald Reagan az ő elveire alapozva ért a csúcsra. Vagy a demokrata William Jennings Bryanthez,  aki 1896-ban ugyan szintén elveszítette az elnökválasztást, de elveit pár évtizeden belül a Demokrata Párt magáévá tette, ami Franklin Roosevelt elnökségéhez és a New Deal bevezetéséhez vezetett.

A két politikust „kreatív vesztesként” jellemezte a Washington Postban a legbefolyásosabb konzervatív kommentátorként számon tartott George Will:

Nem voltak igazán vesztesek, mert nagyobb nyomot hagytak a nemzeten, mint sok győztes.

Sanders hívei most abban reménykedhetnek, hogy vezetőjüket pár évtized múlva a harmadik kreatív vesztesként fogják tisztelni.

Kiemelt kép: Im Watson /AFP

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.