A sztereotípiák is olyan gyorsan terjednek, mint a vírus. A buszon, az utcán úgy kezdtek el kezelni minket, mintha fertőzöttek lennénk
– írja egy Nagy-Britanniában élő ázsiai diák a Guardianben.
Nem kell aggódni, a vírus nem bírja sokáig, hiszen kínai gyártmány
– gúnyolódik a kínaiakon egy viccesnek szánt mém.
Ahol megjelenik a koronavírus, ott érezhetően nő a kínaiakkal és az ázsiai emberekkel szembeni diszkrimináció, félelem. Az előítéletes gondolkodás, a gyűlölködés része az emberi működésnek, és bizonyos korszakokban, helyzetekben felerősödhet. Hogy függ össze a vírus terjedése azzal, ahogy a kínaiakhoz viszonyulunk? Milyen képünk van egyáltalán a kínai emberekről és a kínai kultúráról?
Korábban is gyanúsnak tűntek, de elvoltunk velük
Az Egyesült Államokban régóta élnek ázsiaiak, a velük kapcsolatos sztereotípiák pedig sokat módosultak az évtizedek alatt. Míg száz éve a fehér amerikaiak írástudatlannak, piszkosnak, betegesnek tartották őket, addig ma már inkább okosnak, kompetensnek és keményen dolgozónak. A hiedelmek változásának történelmi okai is vannak, hiszen az 1965-ös, migrációval kapcsolatos törvény hatására egyre több tanult, képzett ázsiai bevándorló érkezett az országba.
Az aktuális kép pozitívnak tűnik, ugyanakkor lehet negatív olvasata is, ami szerint ezek az emberek egydimenziósak, és hiányoznak a szociális készségeik. Diszkrimináció is érvényesül velük szemben: gyakran például azonos teljesítményért kevesebb fizetést kapnak, mint fehér kollégáik.
Sokan gondolják a kínaiakról, hogy csak matematikából és természettudományokból jók, mivel a szabad és kreatív gondolkodást az otthoni oktatási rendszerük nem díjazza. Egy európai vagy észak-amerikai szemében a kínai emberek egyformák, sőt az összes távol-keleti ugyanúgy néz ki (a kínaiakkal és általánosságban az ázsiaiakkal kapcsolatos sztereotípiák egyébként gyakran átfedésben vannak egymással).
Kende Judit néhány évvel ezelőtti, magyar óvodások körében végzett vizsgálatának eredménye jó példa arra, hogy már a kisgyerekeknél is megjelennek a más népcsoportokkal kapcsolatos előítéletek és hiedelmek. A gyerekek elsősorban azt emelték ki a kínaiakkal kapcsolatban, hogy „más ételt esznek és máshogy beszélnek”, illetve a kínai piacokról is volt információjuk. Ők és a felnőttek is kevésbé előítéletesek a kínaiakkal, mint a romákkal vagy a feketékkel szemben; a viszony inkább semlegesnek vagy közömbösnek nevezhető.
Knyihár Eszter Kína-szakértő egy tavalyi interjúban beszélt arról, hogyan látják a magyarok a kínaiakat. Szerinte alig ismerjük őket, és míg korábban elsősorban azt gondoltuk róluk, hogy olcsó termékeket árulnak, szorgalmasak, ma már a gazdasági előretörést is részben hozzájuk kötjük. A rendszerváltás környékén sok kínai vándorolt be Magyarországra, de már az ’50-es években is éltek nálunk néhányan, akik itt tanultak, vagy valamilyen diplomáciai munkát végeztek. A ’90-es évek közepétől pedig egyre több befektető és vezető pozícióban dolgozó munkavállaló érkezett hozzánk. Többségünk számára elsősorban mégis a kínai piacok árusai vagy a kung-fu bajnokok jelentik „a kínait”.
Egy 2016-os kutatásból kiderült, hogy a legtöbb nálunk élő kínai érez valamilyen, nem túl jelentős mértékű diszkriminációt. Sokan lenézik, butának gondolják őket, elsősorban azért, mert nem beszélnek jól magyarul; ezt leszámítva a kínaiak befogadónak tartják a magyar közeget.
Kende Anna szociálpszichológus, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar docense kérdésünkre elmondta, hogy a magyarok kínaiakról alkotott képe sokat változott az elmúlt évtizedekben. A ’90-es évek elején a többség nem értette, lenézte, az olcsó termékek árusítóiként azonosította őket; kulturálisan idegennek találta a kínaiakat. Ma, amikor Kína egyre erősebb világhatalom, rohamosan fejlődő gazdasággal és elnyomó politikai berendezkedéssel, inkább kiszolgáltatottnak érezzük magunkat az országgal szemben, és félünk attól, hogy kontrollálnak minket.
Az USA-ban jellemző sztereotípiák, amelyek szerint az ázsiaiak szorgalmasak és kiemelkedően teljesítenek a természettudományokban, Kende Anna véleménye szerint itthon annyira nem jellemzőek. Ugyanakkor kórházi környezetben, ügyintézés során találkozott több olyan helyzettel is, amikor az alkalmazottak úgy bántak a kínai emberekkel, mintha értelmi fogyatékossággal élők lennének, csak azért, mert törték a magyart. Jellemző, hogy nincs elég tapasztalatunk ezekkel az emberekkel, ami az oktatás hiányossága is: még az egyetemi oktatók számára sem evidens, hogyan kellene viszonyulniuk az ázsiai diákokhoz.
Ahogy nő a fertőzöttek száma, úgy terjed az előítéletesség
Egy vicc úgy jellemzi a kínaiakat, mint akik „mindent megesznek, aminek négy lába van, kivéve az asztalt, és mindent, ami repül, kivéve a repülőgépeket”; a korábban említett vizsgálat óvodásai szerint pedig „tésztát esznek, meg csípős húst, csípős levest meg mindenféle szörnyűséget”. Az sem új keletű hiedelem, hogy minden kínai étteremben kutyát és macskát sütnek, amit aztán csirkehúsként árusítanak. Mivel a járvány terjedésének köze lehet a vuhani piachoz, és a kínaiak által elfogyasztott állatokhoz, egyre nagyobb hangsúlyt kap az ezzel kapcsolatos viccelődés, gúnyolódás és elrettentés. A Daily Mail nevű bulvárlap például képekkel mutat be egy kínai nőt, aki denevért eszik egy étteremben. A cikk írója határozottan állítja, hogy mivel a tudósok szerint a vírus elterjedése ehhez az állathoz köthető, így a bizarr kínai táplálkozási szokások felelősek érte.
Természetesen most sincs hiány összeesküvés-elméletekből, és ezek egyike alapján a vírus azért szabadulhatott el Vuhanban, mert tudósnak álcázott kínai ügynökök egy kanadai laboratóriumból kicsempésztek egy vírusmintát. Egyesek szerint tehát a kínaiak tudatosan vagy rossz szándék nélkül, de mérgeznek minket. Ez pedig emlékeztethet minket arra a régi, már a 14. században felbukkanó konteóra, ami szerint a zsidók álltak a pestisjárvány mögött. Ők mérgezték meg a kutakat, hogy elterjesszék a vírust egész Európában. A korabeli „álhírnek” súlyos következményei voltak: zsidók ezreit kínozták vagy ölték meg miatta.
Bár a kínaiak ellen sehol sem folytatnak ilyen mértékű hadjáratot, érezhető, hogy sokan tekintik őket bűnbaknak, és egyre több diszkrimináció sújtja őket a koronavírus megjelenése óta.
Nem számít, hogy az érintett kínai Kínában született-e vagy Európában, mindenkit egy kalap alá vesznek.
Kanadában még csak néhány ember szervezetében mutatták ki a koronavírust, az országban élő kínaiakat mégis egyre több rasszista atrocitás éri például internetes kommentek, megbélyegzések formájában. A kínaiakkal szembeni diszkrimináció itt egyébként megfigyelhető volt már a SARS-járvány idején, 2003 februárjában is (a vírus Kína Kuangtung tartományából indult, és néhány hét alatt 37 országban terjedt el, 774 halálesetet okozva). A kínai üzletek akkoriban elvesztették bevételeik 80 százalékát, a kínai lakásbérlőket diszkriminálták a tulajdonosok, és akadtak, akiket származásuk miatt bocsátottak el a munkahelyükről.
Magyarországon is várható, hogy fokozódni fognak a kínaiakkal kapcsolatos előítéletek, és a kínai vagy „ázsiai külsejű” emberekkel szembeni gyanakvás. Néhány népszerű kínai étteremben már érezhetően csökkent a forgalom, és az ázsiai tulajdonú boltok is tarthatnak a diszkriminációtól, hiszen több helyen „vietnámiak vagyunk” feliratú táblák kerültek ki a bejáratokra.
A racionális válasz viszont az lenne, ha csak azoktól az emberektől félnénk, akik mostanában utaztak ide Vuhanból: valójában egy onnan érkező magyar sokkal inkább jelent veszélyt a járvány szempontjából, mint egy régóta nálunk élő kínai. Az viszont egyáltalán nem racionális, ha minden kínaitól félünk, ráadásul az előítéleteket más ázsiai csoportokra is kiterjesztjük. Kende Anna úgy véli, hogy a vírus terjedése valószínűleg nem fogja hosszú távon megváltoztatni az előítéleteket, de rövid távon, a következő néhány hétben nálunk is elképzelhetők kínaiak elleni atrocitások.
Kiemelt kép: Phyo Maung Maung / AFP
