Egy egészséges társadalomban ez nyilvánvalóan nem történhetett volna meg. Az orosz állam régóta egy sebekkel borított testre hasonlít. Sercegve hasad fel a véletlenül felsértett kelés ennél a kórnál
– mondta ki a teljesen nyilvánvalót egy tinédzserkoron alig túllendülő lány egy orosz bíróság előtt egy olyan műanyagkalitkában ülve, amibe náci háborús bűnösöket, terroristákat, sorozatgyilkosokat szokás zárni tárgyalásokon.
Marija Aljohina bűne hivatalosan az volt, hogy kegyeletsértő módon, a huliganizmus tényállását kimerítve taposott bele ortodox keresztény hívők lelkivilágába. Valójában inkább az: úgy kritizálta Vlagyimir Putyint és a rendszerét, hogy az sokak számára kényelmetlen volt.
Nemrég magyarul is megjelent Masha Gessen könyve a Pussy Riotról, ami világos képet fest arról a brutális, fullasztó rendszerről, amit a magukat konzervatívnak mondó európai erők is igyekeznek példának beállítani. Ha másból nem, ebből a könyvből kiderül, mi is egy ilyen rendpárti rezsim ára.
Oroszország, fegyencgyarmat
A Pussy Riot-sztori nem néhány unatkozó lány exhibicionista akcióiról szól, ahogy azt sokszor igyekeznek elbagatellizálni. Jóval többről, és ez a könyv legelején kiderül, amikor az író bevezet a fegyenctelepek világába, ami papíron keresztül is borzongató, két fiatal nőnek viszont két évig mindennapi valósággá vált pusztán azért, mert nem passzoltak bele a putyini álomba.
A CSALÁDOD VÁR
– ennyit írtak egy barakk oldalára felfestett kislány képére, ezen kívül semmi nem emlékeztet a külvilágra ebben a modern, legitimen működő gulágban. Sejthető milyen hatással van ez kisfiától elszakított Nágya Tolokonnyikovára, és a többi anyára, akik a zubova poljanai IK-14-es fegyenctelepre kerültek.
Lélekölő munka hajnaltól éjszakáig, kéthavonta engedélyezett családi látogatás, értelmetlenül szigorú szabályok, kisebb könnyítésekkel lekenyerezett, erőszakos zárkatársak, unalmukban kegyetlenkedő őrök: minden arról szól, hogy a rendszer pokollá tegye az ide bekerülő életét.
Ebbe a világba irányították a Pussy Riot tagjait, ide kerülhet bárki Oroszországban, aki nem vigyáz: ellenzéki aktivisták, tüntető civilek könnyedén rablók és gyilkosok között találhatják magukat. Így szól ez a könyv inkább arról a társadalomról, ami eltapossa a tagjait, és csak másodsorban egy csapat lázadóról, akik a világ szerencsésebb felén talán még egy lábjegyzetet sem kapnának.
A lázadás ára
Ahogy Maria Gessenből is kibukik egy ponton, hogy a pussy riot-os lányok „butácska” fiatalok, akik a maguk eszközeivel meg akarják mutatni a romlott és gonosz putyini rendszert. És mivel inkább fiatalok, mint butácskák – valójában inkább csak naivak –, ezért ez nekik egyúttal játék is: kísérleteznek az identitásukkal, a világgal, mint minden 20 év körüli ember. Az a kemény, hogy napjaink Oroszországban ezért büntetőtáborba is lehet kerülni.
A három főhős különböző személyiségek, de mindannyian kritikus, kutakodó típusok: Nágya, Maria és Kat (Jekatyerina Szamucevics) is irodalomban, kortárs művészetben és filozófiában kutakodnak, hogy megértsék, mi nincs rendben körülöttük. Különböző utakon, de mindhárman oda érkeznek, hogy művészi eszközökkel, performatív akciókkal tudják a legjobban kifejezni, hogy beteg a Putyin-rendszer.
Nágya merül el ebben a legmélyebben, ő rántja magával a többieket is: a Vojná (Háború) nevű művészeti csoporttal (aminek tagja volt gyermekének apja, Pjotr Verzilov is, akit nemrég mérgeztek meg) már a Pussy Riot előtt akcióztak, és itt sem óvatoskodtak.
Nágya ekkor több hónapos terhes volt, amit Putyin szóvá is tett később a pere idején. Ez részben azt is megmagyarázza, miért volt az orosz társadalom nagy többsége a Pussy Riot ellen: a későbbi akciók bizonyos szempontból kevésbé voltak radikálisak, de egy ilyen konzervatív társadalomban, a Putyin-párti média hathatós segítségével könnyű volt őket ellenszenvessé tenni.
Istenanya, kergesd el Putyint!
Vonulj utcára és szabadítsd fel a nőt!
Szopd a saját büdös zoknid.
Ne felejtsd el közben vakarni a segged.
Böfögj, köpj, vedelj, szarj.
Míg boldogan szereti egymást a sok leszbikus csaj.
Ez egy részlet abból, amit Nágya és Kat előadott 2011-ben egy moszkvai feminista előadás végén, először hivatkozva magukra Pussy Riotként. Az volt a címe, hogy Öld meg a szexistát! A feminista ügyek mellett aztán gyorsan a Putyin-kritika lett a meghatározó.
Akció akciót követett, előadtak metrókban, a Vörös téren, tüntetéseken: rövid időn belül hírük ment, ismertek lettek a látványos performanszaikkal és a hatóságok is felfigyeltek rájuk.
A lázadó sereg a Kreml alá vonul
Az FSZB-nél minden ablak kitörik, kihull
A kurvák összepisálják magukat a vörös falon túl
A lázadás elhajtja a rendszert!
– üvöltötték például a vörös téri Vérpadról, ahonnan korábban Rettegett Iván törvényeit hirdették ki.
A Pussy Riot erősödött, a Putyin-rendszer viszont nem gyengült: a szokásos tiltakozások, tüntetések előzték meg a 2012-es választást is, amelyen csalásokkal is be volt biztosítva az Egységes Oroszország újabb győzelme.
A Pussy Riot ezt nem akarta tétlenül nézni, és valami nagy dolgot szerettek volna végrehajtani. Először az volt a terv, hogy beszöknek a Dumába, de ez a terv megbukott. Így került a képbe a Megváltó Krisztus-székesegyház.
Kirill pátriárka az ortodox egyház feje, Putyin hűséges támogatója, aki Isten csodájának nevezte többször, hogy Putyin alatt milyen szépen fejlődik az ország. A Megváltó Krisztus-székesegyház pedig nem csak vallási szimbólum, hanem a putyinizmusé is: a templomban működik például egy luxusautó-mosó is.
Először egy kisebb templomban próbálták el az „Istenanya, kergesd el Putyint!”, aztán jöhetett a premier, amit intő jelek előztek meg. Az egyik tag inkább el is utazott az országból, mások aznap reggel mondták vissza a szereplést. Akik megjelentek, azok viszont egy becsempészett gitárral előadták a dalt, kivéve Katot, akit már korábban elkapott az egyik biztonsági őr: később ennek köszönhetően úszta meg a büntetőtábort.
Ortodox keresztény demokrácia
A Putyin zsebében levő hatóságok kapva kaptak az eseten, és hajtóvadászat indítottak a „vallásgyalázó” maszkos lányok ellen. Hiába mondták ők, hogy nem az ortodox egyház, hanem a putyini rendszer volt a célpont, ezt a narratívát a hatalmas anyagi fölényben működő kormánybarát média elfojtotta.
„Sokatmondó ez a per. Az elkövetkező években szégyellni fogja magát ezért a rezsim” – ezzel kezdte Marija az utolsó szó jogán tartott beszédét. Nem lett igaza, mert hiába állt ki a fél világ mellettük, simán bevágták őket a táborokba, és a két nő ugyan már ki is szabadult, de Putyinék azóta is sorra állítják elő és küldik börtönbe mindazokat, akik ellenállni merészelnek.
Zárásul álljon itt néhány mondat Kat védőbeszédéből, amelyben megfogalmazta, miért hiszik el nagyon sokan Putyinnak, hogy ez így van rendjén:
Egyáltalán miért használja Putyin az ortodox vallást és az egyházi esztétikát? Ehelyett használhatná a hatalom szekulárisabb eszközeit, például az állami vállalatokat, a rettentő rendőri erejét vagy a befolyásolható jogszolgáltatás rendszerét. Hosszú távú oroszországi hatalmához transzcendentális támogatásra van szükség. Ezt szolgálta az orosz egyházi esztétika, amely történelmileg kötődik az orosz birodalom legnagyobb korszakaihoz. Azokhoz az időkhöz, amikor a hatalom nem e világi dolgoktól függött, például a demokratikus választásoktól és a civil társadalomtól, hanem magától az Istentől származott.
Kiemelt kép: Andrej Isakovic / AFP
