El lehet-e jutni vereségek sorozatával a győzelemig? – ez a csütörtöki brit alsóházi választás fő kérdése. A kormányzó Konzervatív Párt – szélesebb merítéssel az Egyesült Királyság – elmúlt három évét ugyanis nehéz lenne másként olvasni, mint kudarctörténetként. Mindez azonban más megvilágítást kaphat, ha Boris Johnson miniszterelnöknek sikerül (a magyar baloldal wannabe-Tony Blairjének, Gyurcsány Ferencnek a szóhasználatával) a szarból visszahoznia a kormányzást. Erre pedig van esély azok után, hogy a toryk támogatottsága megkétszereződött a mélypontnak tekinthető májusi EP-választás óta, és vezetik a felméréseket.
Az alábbi ábra a pártok népszerűségének alakulását mutatja 2019-ben, a görbék kanyarulatai jelzik, hogy izgalmas évük volt a szigetországban élő politikafogyasztóknak, másfelől viszont a kiinduló- és a végpontok között nincs is akkora különbség, így a voksolás a brit politika lassan évszázados hagyományának megfelelően a konzervatívok és a Munkáspárt között dől majd el.
Mivel biztosan sokan vannak, akik nem követik szorosan a brit politika alakulását, röviden összefoglaljuk a mostani kampányban is fő témának számító brexit körüli szerencsétlenkedés eseményeit. Aki naprakésznek érzi magát ez ügyben, bátran ugorjon a felsorolás végére:
- David Cameron miniszterelnök, hogy kifogja a szelet az egyre népszerűbb Függetlenségi Párt (UKIP) vitorlájából, 2013-ban megígérte: ha a toryk hatalmon maradnak a 2015-ös választás után, népszavazásra bocsátja az EU-tagság kérdését. Húzása látszólag bejött: a konzervatívok a liberális demokratákkal közös kormányzás után egyedül is többséget szereztek a parlamentben.
- A 2016 júniusában megtartott EU-népszavazás viszont nem a maradáspárti Cameron reményei szerint alakult: 51,9:48,1 arányban többsége kerültek azok, akik az uniós tagság ellen szavaztak, miután 17,4 millió brit a kilépés mellett döntött. A kormányfő lemondott.
- Utóda Theresa May lett, aki – noha korábban szintén az EU-tagság mellett érvelt – vállalta, hogy leszállítja a brexitet. Ehelyett lőtt egy Cameronéhoz hasonló öngólt: legitimitását úgy akarta növelni, hogy szűk egy év után választáson kért felhatalmazást a kormányzás folytatáshoz. A konzervatívok 2017 júniusában elveszítették alsóházi többségüket, csak az északír Demokratikus Unionista Párt támogatásával tudtak tovább kormányozni.
- Csakhogy a Londonhoz hű protestáns pártnak nagyon nem tetszett az a kilépési egyezség, amit May letárgyalt az EU-val, különösen az úgynevezett backstop, vagyis annak a garanciája, hogy az Egyesült Királysághoz tartozó Észak-Írország és a továbbra is EU-tag Írország között az átmeneti időszak után sem jön létre fizikai határ. Az unionisták ellenzik, hogy Észak-Írországra Nagy-Britanniától eltérő vámszabályok vonatkozzanak, mert ez voltaképp Írország egyesítését jelentené szerintük.
- A May-féle alku háromszor is elbukott a parlamentben. De a béna kacsaként vergődő alsóházban egyetlen alternatívája sem kerekedett felül: volt, hogy nyolc, máskor négy forgatókönyv közül választhattak a képviselők, hiába, a szükséges többség csak ahhoz jött össze, hogy megtiltsák a megállapodás nélküli brexitet, vagyis hogy az Egyesült Királyság rendezetlenül zuhanjon ki az Európai Unióból.
- Ez Maynek nem volt ellenére, erősen korlátozta viszont utódja, a hazardírozó Boris Johnson volt külügyminiszter, korábbi londoni polgármester mozgásterét. Merthogy május végén May lemondott, miután teljesen elfogyott körülötte a levegő a Konzervatív Párton belül. A kilépést eközben márciusról június végére halasztották.
- Május végén, három évvel a kilépésről döntő népszavazás után, az Egyesült Királyság kénytelen volt megtartani az EP-választást, amit 30 százalékos eredménnyel a Nigel Farage-féle, az év elején alakult unióellenes Brexit Párt nyert meg. A pártszerkezet megingott: a második helyen a maradáspárti Liberális Demokraták végeztek, a konzervatívokat nemcsak a brexitügyben megosztott Munkáspárt, de példátlan módon még a Zöldek is megelőzték.
- Az igazsághoz tartozik, hogy már a 2014-es EP-választást is Farage nyerte, akkor még a UKIP vezetőjeként. A britek tehát sportot űznek abból, hogy EU-ellenes képviselőket küldenek az Európai Parlamentbe, a kormányzás lehetőségét azonban, úgy fest, nem akarják a populistákra bízni.
- Johnson kormányzása botrányosan indult: a Konzervatív Pártból távozó képviselők kilépésével a miniszterelnök formálisan is elvesztette parlamenti többségét, majd törvényellenesen felfüggesztette a törvényhozás működését.
- Végül azonban keresztülvitte azt, amiben legelszántabb híveit kivéve szinte senki sem hitt: az EU vezetői októberben hajlandók voltak változtatni a May-jel kötött megállapodáson. Az ír határral kapcsolatban kompromisszumos megoldás született: Észak-Írország ugyanúgy ki fog szakadni a vámunióból, mint az Egyesült Királyság többi része, viszont a vámvizsgálatokat nem az ír-északír határon, hanem Észak-Írországban kijelölt beléptető pontokon (kikötőkben) végzik majd el. Így nem lesz szükség határőrizetre, miközben a szerződés a korábbinál több teret enged új, az unión kívüli országokkal kötött kereskedelmi egyezmények előtt.
- Az újraírt megállapodás alapelveit elfogadta az alsóház, a miniszterelnök menetrendjét azonban nem, így Johnson kénytelen volt a brexit október 31-ig tartó halasztása után ismét haladékot kérni. Innentől a kormányfő folyamatosan előrehozott választást sürgetett, hogy feloldja a parlamenti patthelyzetet, amire az ellenzék egy ponton túl nem mondhatott nemet.
A fő kérdés: lesz-e brexit?
Érthető módon Johnson erre is hegyezi ki a kampányát. Az Igazából szerelem emlékezetes jelenetét feldolgozva is azt ígéri, ha sikerül parlamenti többséget szereznie – amihez mindössze kilenccel több mandátum kell a konzervatívoknak, mint két évvel korábban –, akkor végre megvalósulhat a brexit, és az Egyesült Királyság továbbléphet. Ha nem, akkor folytatódik a parttalan vita a kilépésről.
Tény, hogy a kormányfő a brexit keresztülverése érdekében súlyos konfliktusokat vállalt házon belül is. Miközben a kilépés keményvonalas hívei mind beálltak mögé, egy sor mérsékelt politikus hagyta el a Konzervatív Pártot (csak szeptemberben 21 képviselő döntött úgy, azon az áron is kiszavaz a frakcióból, hogy nem indítják újra őket a decemberi választáson), egy részük függetlenként próbálkozik eddigi választókerületében úgy, hogy a toryk kihívót állítanak velük szemben.
Ennek két okból van jelentősége. Az egyik, hogy a brit parlament alsóházának mind a 650 képviselőjét egyéni választókerületben választják meg, pártlisták nincsenek. Így noha a cikk elején megmutatott grafikon fontos, a választás kimeneteléről nem mond biztosat. Vannak nagy számban olyan körzetek, ahol szimpla formalitás az, hogy választást tartanak. Bár a távozó parlament egyik veteránja, a 21 lázadó toryk egyike, Kenneth Clarke befejezi pályafutását, újra indul például a keménységéről ismert, a szénbányászok érdekében már Margaret Thatcherrel késhegyre menő vitákat folytató munkáspárti Dennis Skinner, aki Clarke-hoz hasonlóan 1970 óta képviseli körzetét, Bolsovert, ahol 88 évesen sorozatban tizennegyedik győzelmére készül, igaz, egyes felmérések most nem veszik biztosra a szabadszájú politikus sikerét.
Akadnak más, a hetvenes évek óta szolgáló honatyák is, és huszonheten legalább 1989 óta képviselők. Ahhoz sem fér kétség, hogy Skócia jó részén ismét az EU-tagsághoz ragaszkodó – és ezt mind inkább a függetlenség révén elérni igyekvő – Skót Nemzeti Párt szerez majd mandátumot. A többségről pedig, ahogy évtizedek óta megszokott, a körzetek kisebbik részét adó billegő választókerületek döntenek.
A YouGov becslése, amelyet alább vizualizáltunk, mindenesetre konzervatív sikert jósol: e szerint
Ez az eredmény szűk abszolút többséget jelentene Johnson számára – az viszont aggodalomra adhat okot a toryknál, hogy a két héttel korábbi felmérés még hússzal több konzervatív és ennyivel kevesebb munkáspárti mandátumot vetített előre. Ha ez a tendencia folytatódik az utolsó napokban, akkor ismét egy megosztott, és ezért döntésképtelen parlament alakulhat.
A másik ok, amiért fontos, hogy a Konzervatív Párt korábbi, a kormánnyal szemben leadott szavazatuk miatt kegyvesztetté vált politikusaival szemben is jelöltet állít, hogy az új tory frakció valóban egy emberként álljon oda Johnson kilépési tervei mögé. Aki így joggal mondhatja, hogy a konzervatív többség egyenlő a január végi brexittel, hiszen leendő képviselőtársai közül mindenki egyetért az általa tető alá hozott megállapodással.
Más kérdés, hogy a megállapodás végrehajtása mit tartogat a briteknek. Az elmúlt negyedévben leállt a gazdasági növekedés, és egy kormányzati dokumentum szerint az is erősen kérdéses, hogy sikerül-e az EU-val kötött egyezségben szereplő áruforgalmi rendszer infrastruktúrájának kiépítése a jövő év végi határidő végéig Észak-Írország és Nagy-Britannia között. Szintén 2020 végéig kellene szabadkereskedelmi megállapodást tető alá hozni az Európai Unióval, ellenkező esetben valójában egy megállapodás nélküli brexit következik be 2021 első napján.
Johnson egyébként a kilépéssel párhuzamosan az eddiginél jóval szigorúbb bevándorlási törvényt ígér, amelynek lényege, hogy
Mint az ábrákon látszik, nemcsak a konzervatívok kapták össze magukat, a nyári mélypont óta a Munkáspárt is magára talált, ami részben szintén a brexittel függ össze. Jeremy Corbyn pártja, nem könnyen, de kialakította álláspontját: új egyezséget akar kötni az unióval a kilépés feltételrendszeréről, azt pedig népszavazásra bocsátaná – azzal a választási lehetőséggel, hogy az Egyesült Királyság az unió tagja marad. Az ismételt népszavazás a maradáspártiak jó része számára is elfogadható megoldásnak tűnik, ezzel magyarázható, hogy a Labour visszaszerezte korábbi támogatói jó részét, minden bizonnyal azokat, akik májusban a brexitet egyértelműen ellenző Liberális Demokratákat vagy Zöldeket választották.
Nemcsak a toryk szakadoztak azonban az elmúlt ciklusban, Corbynt a munkáspártiak egy része is antiszemitizmussal vádolta korábbi kijelentései miatt, mások pedig a brexit ügyében mutatott teszetoszaságát felróva távoztak a frakcióból. A kampányra azonban összeszedte magát a továbbra is a konzervatív kormány idején privatizált cégek köztulajdonba vételét ígérő baloldali párt.
Ismerős gondok az egészségügyben
A 2016-os népszavazáshoz hasonlóan a mostani parlamenti választási kampányban is kiemelt téma volt az egészségügy állapota. A referendumban Johnson kampánybuszán a brexitpártiak azt hirdették: „Nagy-Britannia heti 350 millió fontot fizet az EU-nak, költsük inkább az NHS-re ezt a pénzt!” A szlogenről kiderült, hogy félrevezető (nagyjából 150 millió font a valós összeg), szakértők mégis azt mondják, a kilépési kampány stratégájaként tevékenykedő Dominic Cummings fejéből kipattant jelmondat hozzájárult a sikerhez.
A National Health Service, vagyis a brit egészségügyi szolgálat hetvenéves fennállása óta most van a legnagyobb össztűz alatt a mindenki számára ingyenesen igénybe vehető ellátás. Rezidensek, szakorvosok és ápolók beszélnek nyíltan a médiában napi küzdelmeikről.
Johnson pedig (akit a klímaváltozásról szóló vitán egy olvadó jégszoborral helyettesítettek, akinek a BBC legendás műsorvezetője beolvasott, amiért nem válaszolt a kérdésekre, és aki a minap egy hűtőházban bújt el a riporterek elől) bizonyára kampányának legnagyobb baklövését követte el, amikor nem volt hajlandó reagálni egy kórházi folyosón fekvő tüdőgyulladásos kisfiú fotójára. A négyéves Jack egy leedsi kórház padlóján volt kénytelen órákig szabad ágyra várni. Az édesanyja által készített kép bejárta a brit sajtót, és amikor egy újságíró a mobiltelefonján próbálta megmutatni a képet a miniszterelnöknek, Johnson válasz nélkül zsebre vágta a készüléket. Bár néhány perc múlva visszaadta a telefont, és sajnálkozott, a jelenet óriási felháborodást keltett.
A kórházi ágyra váró beteg kisfiú esete rávilágít a brit egészségügy égető – a magyar betegeknek nagyon is ismerős – problémáira: a túlterheltségre, a létszámhiányra, a hosszú várólistákra. Mindezek a télen különösen túlterhelt sürgősségi osztályokon csapódnak le. A Guardian által nyilvánosságra hozott adatok szerint három év alatt 5500 beteg halt meg azért, mert órákat kellett ellátásra várniuk a sürgősségi osztályokon.
Az NHS gondjait tetézi, hogy a 2016-os népszavazás óta folyamatosan hagyják el a brit egészségügyet a külföldi dolgozók: több mint tízezer uniós állampolgárságú orvos és nővér távozott a szigetországból. Leginkább az ápolók elvándorlása sújtja az amúgy is a külföldi munkaerőtől függő NHS-t.
A Munkáspártnak pedig komoly muníciót ad az egészségügy küszködése, és ezzel folyamatosan szembesítik is a konzervatívokat. Állandó napirenden tartják például Donald Trump amerikai elnök néhány hónappal ezelőtti kijelentését, amely szerint a brexit után az egészségügyi rendszer is része lesz az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok kereskedelmi tárgyalásainak. Corbynék azzal kampányolnak, hogy a toryk kiárusítanák az NHS-t amerikai magán-egészségügyi vállalatoknak, amit Johnson visszatérően cáfol.
Ez is szóba került kettőjük múlt pénteki BBC-vitáján, amit a YouGov felmérése alapján a megkérdezettek 52 százaléka szerint a miniszterelnök nyert munkáspárti kihívójával szemben. Ugyanakkor egy Konzervatív Párton belüli, kiszivárgott leirat szerint a közvélemény súlyosan alábecsüli egy olyan (a Liberális Demokratákat, a Skót Nemzeti Pártot és még néhány kisebb politikai erőt magában foglaló) kormánykoalíció esélyét, amelynek élén Corbyn áll, és amelynek összetartó ereje Johnson brexittervének megakadályozása lenne.
Az ábrák elkészítésében közreműködött Molnár Dávid.
Kiemelt kép: Getty Images
