Nagyvilág

Evo Morales szerint letartóztatnák, de nem

Bár önként mondott le a bolíviai elnök, puccsot emleget. Egyre nagyobb a zűrzavar.

Evo Morales a Twitteren közölte, elfogatóparancsot adtak ki ellene, házát pedig „erőszakos csoportok” támadták meg. „Egy rendőr nyilvánosan bejelentette, arra utasították, hogy hajtsa végre az ellenem kiadott törvénytelen elfogatóparancsot” – írta a lemondott elnök. „Elpusztítják a jogállamot azok, akik a puccsért felelősek” – tette hozzá a baloldali politikus.

Az ellenzéki Luis Fernando Camacho pár perccel korábban szintén arról írt a Twitteren, hogy Morales ellen elfogatóparancsot adtak ki, a katonaság és a rendőrség is keresi. Nem sokkal később hivatalosan cáfolták Morales állítását. A bolíviai rendőrség közölte: nincs érvényben elfogatóparancs a volt elnök ellen. A rendőrfőnök ugyanakkor bejelentette, az ügyészség utasítására őrizetbe vették María Eugenia Choquét, a választási törvényszék vezetőjét, akit az októberi elnökválasztáson tapasztalt szabálytalanságok miatt akarnak felelősségre vonni.

Pár órával korábban a mexikói külügyminiszter tudatta, kész menedéket adni Moralesnek, ha kéri.

Marcelo Ebrard megengedhetetlennek nevezte, hogy puccsot hajtsanak végre Bolíviában. A szintén baloldali Andrés Manuel López Obrador mexikói elnök előzőleg elismerését fejezte ki Moralesnek, aki „inkább lemondott, mint hogy erőszaknak tegye ki a népét”.

Nicolás Maduro venezuelai elnök kategorikusan elutasította az „elnöktestvére”, Morales elleni államcsínyt. Hasonló közleményt tett közzé a kommunista Kuba vezetése is, határozottan elítélte a „puccsot”, szolidaritásáról biztosította Morales „elnöktestvért”. A  kubai külügyminiszter globális mozgósításra szólított fel „Evo életéért és szabadságáért”.

A december 10-én hivatalba lépő, megválasztott argentin elnök, Alberto Fernández is arról írt a Twitteren, hogy erőszakos civilek, meghátráló rendőrök és tétlen katonák asszisztálásával államcsínyt követtek el Morales ellen.

Vasárnap gyorsultak fel az események a hetek óta forrongó  országban, ahol a tiltakozásokban három ember meghalt és csaknem négyszázan megsebesültek. Morales este jelentette be lemondását, miután a rendőrség és a hadsereg vezetője is távozásra szólította fel.

Van egy ország, ahol a rendőrök fellázadtak a kormány ellen
Bolívia elnöke, Evo Morales nem lehet nyugodt. Csalás volt?

Az MTI emlékeztet rá, az elnök előtte még az októberi választások megismétlését jelentette be, miután az Amerikai Államok Szervezete súlyos csalásokról számolt be az előző voksoláson, és az eredmény megsemmisítésére szólította fel La Pazt. Pár órával később bejelentette lemondását több miniszter és a képviselőház, majd a szenátus elnöke is.

Evo Morales 2006 óta állt Bolívia élén. Ő volt Bolívia első őslakos államfője. Már harmadik újraválasztási kísérlete is vitatott volt, az alkotmány szerint erre nem volt lehetősége, az alkotmánybíróság mégis úgy döntött, sérti az állampolgári jogokat, ha bármilyen választott tisztségnél korlátozzák az újraválaszthatóságot,  így ő is újra indulhatott az elnökségért, majd az október 20-i első forduló után bejelentette győzelmét. A napokban történteket több, baloldali vezetésű latin-amerikai ország is puccsnak minősítette.

Kiemelt kép: MTI/AP/Juan Karita

Ajánlott videó

Olvasói sztorik