Nagyvilág

Miért rajongunk a sorozatgyilkosokért?

Miért lehet sztár Ted Bundyból vagy Charles Mansonból? Mi köze ehhez Hollywoodnak? Vajon véletlen, hogy a nők jobban szeretik a gyilkosokról szóló sorozatokat? Szüksége van a Gonoszra a társadalomnak, hogy működni tudjon? Megannyi kérdés, amire a sorozatgyilkos-jelenség megismerésén keresztül vezet az út.

Ted Bundy (36), Richard Ramirez (13), Kenneth Bianchi (12), Angelo Buono (10). Mind ismert sorozatgyilkosok, akiknek a neve mögött a rájuk bizonyított áldozataik száma olvasható. Négyen legalább hetven nővel végeztek különös kegyetlenséggel, nem ritkán megerőszakolva áldozataikat, sokszor attól sem zavartatva magukat, hogy a nők már nem éltek az aktuskor. A négy férfi között azonban van még egy hasonlóság, ami megdöbbentőbb, mint az eddigiek:

mindannyian nők bálványai lettek, miután kiderült róluk, milyen szörnyű gyilkosok, és a mind a négyen megházasodtak a börtönben a rájuk váró kivégzés árnyékában.

Egyszerű lenne ezt annyival elintézni, hogy azok a nők nem voltak normálisak, vagy csak reflektorfényre vágytak minden áron, és ezért egy hírhedt sorozatgyilkoshoz csapódtak. De a helyzet ennél bonyolultabb, és sötétebb titkokat rejt az emberi elméről és a társadalmunkról.

Angelo Buono
Fotó: Ken Hively/Los Angeles Times/ Getty Images

Feleségül menni egy sorozatgyilkoshoz extrém cselekedet, de gondoljunk bele, nem csak szélsőséges megnyilvánulása-e ez annak a mohó kíváncsiságnak, amivel gyilkosokról szóló filmeket nézünk? Megnézni egy dokumentumfilmet Ted Bundyról nagyon más, mint szerelmes levelet írni neki, de vajon nem függ-e össze a kettő valahol emberi mivoltunk homályos mélységeiben? A témát kutató pszichológusuk, társadalomtudósok szerint nagyon is:

ha megértjük miért rajonganak sokan a sorozatgyilkosokért, akkor nem a társadalom sötét, beteg, patologikus oldalába nyerünk betekintést, hanem annak a társadalomnak rejtélyeibe, amelyben a mindennapjainkat éljük.

Sorozatgyilkos sztárok

Az FBI-nak is tanácsokat adó pszichológus professzor Eric Hickey Sorozatgyilkosok és áldozataik című könyve szerint 2000 és 2008 között 270 filmet csináltak sorozatgyilkosokról. Ha megnézzük a legnagyobb stream szolgáltatók kínálatát, akkor látványos, hogy mennyire sok gyilkosokról szóló sorozat készül, közöttük egyre több olyan, amelyek valós eseményeket dolgoznak fel dokumentarista stílusban. Ezek népszerűségét látva nem lehet abban vita, hogy a sorozatgyilkosok kiemelkedően foglalkoztatják az emberek fantáziáját.

Ted Bundyról dokumentumfilm és játékfilm is készült idén, mivel 30 éve végezték ki. Mi is írtunk ezekről, megemlítve azt is, hogy elég veszélyes üzem romantizálni egy ilyen kegyetlen gyilkost, könnyen újjáélesztheti az egyébként sem halott Bundy-kultuszt. Ugyanez a vita került elő a You című sorozat miatt is, és valószínűleg egy Charles Manson-hullámra is lehet számítani, mert 50 éve ölte meg a Manson-banda Sharon Tate-et (Quentin Tarantino Manson családról szóló filmjét augusztusban mutatják be).

Manson, Bundy, a bohóc John Wayne Gacy, a Hannibal Lecter figurájának és a texasi láncfűrészes filmeknek is ihletül szolgáló kannibál Ed Gein mind kultikus ikonokká váltak, akiknek az emlékezetét úgy ápolják, a tárgyaikat úgy gyűjtik, mint a sztárokét. Mivel érdemelték ki ezt a figyelmet és rajongást ezek a bűnözők, akik olyan borzalmakat követtek el, amiért nem tisztelet, hanem a legmélyebb megvetés kellene hogy az osztályrészükké váljon?

Sorozatgyilkosnak azt nevezzük, aki kettő vagy több embert öl meg törvénytelenül különböző alkalmakkor

– így szól az FBI hivatalos definíciója. Ez azért érdekes, mert sokkal nagyobb kört fed le, mint azokét, akikből aztán híres, körülrajongott sorozatgyilkosok lesznek.

John Wayne Gacy
Fotó: Bureau of Prisons/Getty Images

A buffalói egyetem tanára, David Schmid, aki a populáris kultúra és az erőszak viszonyát kutatja évek óta, határozottan körülírta azt a csoportot, akikből jó eséllyel lesznek celeb sorozatgyilkosok:

Mind férfiak, fehérek, gonosz géniuszok, vagy mentálisan sérültek, és előbb-utóbb szeretnének lebukni, hogy ismertek legyenek

– nyilatkozta az Atlanticnek. Schmid azt fejtegeti írásaiban, hogy ezek a gyilkosok általában normális életet élő középosztálybelieknek tűnnek, akikről kiderül, hogy van egy sötét titkuk. Ettől lesznek igazán félelmetesek, emiatt bilincselik le a képzeletünket:

olyan alakokról derül ki, hogy a legelvetemültebb gonoszságra is képesek, akik akár a barátaink, szomszédaink is lehetnének.

Visszatérő eleme a róluk szóló dokumentumfilmeknek, hogy szülők, testvérek, barátok, munkatársak mondják bele kamerákba hitetlenkedő, buta arccal, hogy el sem bírják képzelni, hogy ez a rendes fickó embereket kínzott, gyilkolt, erőszakolt meg válogatott módokon. Márpedig ez az igazság: a legbrutálisabb gyilkosok köztünk élnek, és olyanok, mint az ismerőseink, attól az apróságtól eltekintve, hogy titokban sorra mészárolják az embereket.

Félelmetes férfiak a távolban

Ezennel meg is érkeztünk az első magyarázatig: sokan vannak, akik azért érdeklődnek ennyire a sorozatgyilkosok iránt, mert titkon vagy kimondva félnek attól, hogy áldozatokká válnak. Kriminálpszichológiai kísérletekkel bizonyították, hogy akik potenciális áldozatként tekintenek magukra, jobban félnek az áldozattá válástól – ez evidencia –, viszont ami érdekes, hogy ezek az emberek több bűnügyi műsort néznek, mert ettől felkészültebbnek érzik magukat a védekezésre. Viszont egy ördögi körbe léphetnek be ezáltal, mert az ízlésük miatt még jobban fognak félni, ami miatt még több bűnügyi műsort, filmet néznek, és így tovább.

Ez a félelemtől fűtött kíváncsiság pedig könnyen elvezethet egy rajongáshoz közeli állapotig. A képernyőn keresztül lehetőség nyílik szembenézni a legsötétebb félelmeinkkel, ami adrenalinkiválasztást indít el az agyunkban.

Az agyunk így készít fel a lehetséges veszélyekre, és így oldódik a stressz is. Azonban az evolúciós pszichológia, neurobiológia okfejtés azt már nem magyarázza, hogy mi van azokkal, akik tényleg sorozatgyilkos-rajongókká válnak.

És ahogy jól körülírható a sztárrá váló sorozatgyilkosok köre, úgy a rajongóké is: fiatal, fehér, egyedülálló nőkről van szó általában.

A Social Psychological and Personality Science szaklapban 2010-ben megjelent tanulmány rámutatott, hogy a valós eseményeken alapuló bűnügyi műsoroknak jóval több női rajongója van, mint férfi, és előbbiek közül kerül ki a sorozatgyilkos-rajongók java is. Akik csak a filmekért rajonganak, róluk azt állapították meg, hogy magukat a gyilkosokat lenézik és félik: sokan közülük azért szeretik ezeket a filmeket, mert látják, hogy végül megbűnhődnek a gonosztevők, és helyreáll a társadalmi rend. Ezzel egyfajta bosszúfantáziát is kiélnek ezek a nők, akik között egyáltalán nincsenek felülreprezentálva az abuzív kapcsolatban élők.

Erre az a magyarázat, hogy ugyan több férfi válik erőszakos bűncselekmény áldozatává világszerte, mint nő, a nők mégis úgy érzik, hogy könnyebben válhatnak ilyenek áldozatává, mert kiszolgáltatottabbnak, védtelenebbnek érzik magukat. A sztárolt sorozatgyilkosok pedig rendre szexuális ragadozók is, többnyire női áldozatokkal, így az áldozattá válás képzete is igazolást nyer, és végül az afelett érzett öröm is, hogy elkapják és kivégzik, vagy örökre elzárják a rájuk veszélyes bűnözőt.

Megmenteni a szörnyeteget és rajongani érte

De jelentős számban vannak olyan nők, akik ennél tovább mennek, ha nem is addig, hogy feleségül menjenek egy sorozatgyilkoshoz, de addig igen, hogy rajongókká váljanak, amire rengeteg példával szolgálnak az interneten könnyen fellelhető rajongói fórumok, csoportok – szinte kizárólag női tagokkal, hozzászólókkal.

Laura Elizabeth Woollett The Love of a Bad Man (Egy rossz férfi szerelme) című könyvében tizenkét nő életét dolgozta fel, akik olyan emberekhez kötötték az életüket, mint például Adolf Hitler, a szektavezér-tömeggyilkos Jim Jones, Charles Manson és Kenneth Bianchi. Woollett arra jutott, hogy a nők életében visszatérő motívum volt a bizonytalanság, erőtlenség érzése, az alávetettség iránti vágy; viszont ezek az érzések tudat alatt maradtak, és a felszínen átcsaptak megmentő-komplexusba, amitől erősnek érezhették magukat.

Úgy látták ezeket a gyilkosokat, mint akik szenvednek a társadalomban, sötét gondolatok, erőszakos múlt gyötrik őket, nem érti meg őket senki, egyedül ők, akik szeretik ezeket az embereket, és ezáltal segíthetnek nekik.

Ha Ted Bundy feleségét, Carole Ann Boone-t hallgatjuk, mást se hallunk, mint hogy Teddy egy édes hapsi, gyengéd szerető, aki valószínűleg nem is követett el semmit. Sokáig tartott magának is bevallani, hogy téved, igaz, ezután elvált. Azonban ő és más sorozatgyilkos-feleségek, rajongók is abban a hitben élnek, hogy megjavíthatják a „rossz fiúkat”.

Ted Bundy.
Fotó:Bettmann/Corbis/Getty Images

Ezt az ostoba ábrándot a romantikus fikciók hosszú tradíciója ültette el jó mélyre több nőgeneráció agyába, akik azon nőttek fel, hogy egy erős, domináns, tettre kész alfahímre van szükségük az életben, velük majd boldog lesz az életük, és kiteljesedhetnek nőként.

A sorozatgyilkosok az alfahímek ultra verziói

írta a Telegraph újságírója ugyanerről a témáról. És valóban visszatérő pont a sorozatgyilkosokért rajongó nők beszámolóiban, hogy úgy látják ezeket a férfiakat, mint akik okosabbak, erősebbek, ügyesebbek másoknál, azaz mindenben jók, amiben a társadalmi normák szerint jónak kell lennie egy férfinak. Arról jótékonyan elfeledkezve – ami miatt érhetően rendre kritizálják a rajongókat –, hogy ezeket az állítólagos remek képességeiket egy dologra használták: hogy gyilkoljanak.

Ebben viszont valóban nagyon jók lettek, hiszen éveken át szedhették az áldozataikat, miközben egy fél ország volt a nyomukban sikertelenül.

Sokan a téma szakértői közül ezen a ponton az amerikai populáris kultúrára szegezik vádló ujjukat. David Schmied ennek a jelenségnek is külön könyvet szenteltSzületett hírességek: Sorozatgyilkosok és a hollywoodi sztárrendszer –, amelyben levezeti, hogy az amerikai filmipar hogyan békítette meg a nagyközönséget az erőszakkal, és hogyan építette fel számukra azokat a modern mítoszokat, amelynek a középpontjában egy-egy archetípust megszemélyesítő sztár van, akire fel lehet nézni, lehet érte rajongani. Ez a rendszer termelte ki és tette fogyaszthatóvá a Ted Bundykat. Aki szkeptikus, az gyorsan mondjon egy sztárrá lett sorozatgyilkost, aki nem középkorú amerikai férfi kéjgyilkos.

A köztünk járó Gonosz

Hübrisztofília – ismerkedjünk meg ezzel a fogalommal, majd gyorsan tegyük is félre. Akik ebben szenvednek, attól éreznek szexuális izgalmat, ha valaki bűncselekményt követ el, lehetőleg erőszakosat. A sorozatgyilkosokért rajongók között őket is megtaláljuk, de nincsenek sokan.

Azok a gruppik, akik úgy jártak sorozatgyilkosok tárgyalásaira, mint mások rockkoncertekre, valami egészen más miatt jutottak el a rajongásnak erre a magas szintjére. De mégis mit képvisel egy sorozatgyilkos, amitől sztárrá válhat? Minek a szimbóluma Ted Bundy vagy a zodiákus gyilkos?

Scott Bonn sorozatgyilkos-kutató azt találta, hogy a róluk írt cikkek nagy részében szerepeltek az „ördög”, „szörnyeteg”, „gonosz” szavak. A szekularizált, modern társadalmakból eltűntek a boszorkányok, vámpírok, démonok, viszont

Gonoszra minden társadalomnak szüksége van: a sorozatgyilkosok kapták ezt a szerepet.

Ha nincs gonosz, akkor nincs jó sem, márpedig egy társadalom nem képes működni anélkül, hogy ilyen alapfogalmakat meghatározzon. A társadalmi normák úgy alakulnak ki, hogy közösen felcímkézzük a dolgokat, és ezáltal generációról generációra átadjuk, hogyan szabad viselkedni, ami biztosítja egy társadalom békés és kiszámítható működését.

Mi lógna ki jobban ebből a mi tradíciónkban, mint hogy valaki elveszi önhatalmúlag valaki más életét? Ráadásul ezt újra és újra megteszi, az FBI profilozói szerint legtöbbször az élvezet kedvéért. Az a sötét vonzalom, ami átcsaphat rajongásba a sorozatgyilkosok iránt innen táplálkozik: meg akarjuk ismerni a Gonoszt, ki azért, hogy a gonosz emberhez vonzódásán keresztül megmutassa különbözőségét a társadalmi normákat elfogadó többségtől, ki azért, hogy  a Gonosz elutasításával fenntartsa a világ jóságába vetett hitét.

Ezt a jóságba vetett hitet eudaimonizmusnak hívják, és jóval többen eszerint élik az életüket, mint ahányan ismerik a szót. A lényeg, hogy aki így gondolkozik, a szerint a rossz, a gonosz csak valamiféle hiba a világban, ami kijavítható, nem is tartozik hozzá igazából.

Ebből a tradícióból táplálkozik, hogy őrülteknek, pszichopatáknak, ördögien gonosz embereknek, szörnyetegeknek írják le a sorozatgyilkosokat: így ki lehet őket rúgni a világunkból, mintha nem is emberek lennének.

A baj csak az, hogy ők is emberek, és nagyon nehezen lehet megmondani, hogy miben mások mint ki. A már linkelt FBI-dokumentum szerint nincs semmiféle recept, rengeteg tényező hajlamosíthat arra, hogy sorozatgyilkossá váljon valaki, de képtelenség ezt előre jelezni.

Márpedig a felvilágosodás óta elemi igénye van arra az embernek, hogy racionális magyarázatot kapjon mindenre, arra is, hogy mi az a Gonosz, ami nem volt kérdés a Bibliát lapozgatva, a vallásosság háttérbe szorulásával viszont azzá vált. Az ismeretlenségbe burkolózott a Gonosz, miközben a maga két lábon járó, hús-vér banalitásában köztünk jár a sorozatgyilkosok képében.

Tapintható közelségben és megfoghatatlan messzeségben van egyszerre, titok és misztérium övezi, miközben szemmel látható: arca van, neve van, szülei vannak, munkája, akár csak nekünk, de ő mégis gyilkolni akar. Nem csoda, hogy rajongásig fokozódó érzéseket válthat ki belőlünk ez a lábaink előtt heverő, mégis megfejthetetlen rejtély.

Mindenkiben ott lehet okkal az a kérdés, hogy kik ezek a sorozatgyilkosok, mit tudhatnak, amit mi nem? Miért érzik magukat feljogosítva, hogy morálra, normákra, szabályokra fittyet hányva istenként rendelkezzenek élet és halál fölött? Állat, aki ilyet tesz, vagy übermensch, aki gonosz géniuszként a sarkainál fogva fordítja ki a világunkat?

Szándékosan abban a végletes és szenvedélyes hangnemben fogalmaztam meg ezeket a kérdéseket, ahogy a nyilvánosságban beszélni szokás a sorozatgyilkosokról. A végletes és szenvedélyes tetteik alapot adnak erre? Akkor igen, ha azt hisszük, mások, mint mi, amivel egyszersmind kiemeljük őket a tömegből, és már ácsoljuk is a színpadot a rajongóknak.

Ha viszont elfogadjuk, hogy a sorozatgyilkos ugyanolyan ember, mint bárki, csak valahol, valami nagyon félrecsúszott, akkor abba a mélységbe nézünk bele, hogy akár belőlünk vagy a gyerekünkből is válhat egy közülük.

Kiemelt kép: John Malmin/Los Angeles Times / Getty Images

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.