Belföld

Szélsőjobboldali botrányhős miatt elmarad a budapesti konferencia Európa jövőjéről

Január 23. és 26. között rendezték volna meg eredetileg a kormány visegrádi elnökségét záró konferenciáját, de nagy port kavart, hogy a nyitónap egyetlen előadója az amerikai szélsőjobb botrányos figurája, Milo Yiannopoulos lett volna.

A botrány akkorára dagadt, hogy előbb a programot távolították el a honlapról, most pedig közleményben közölték, hogy a rendezvényt májusra halasztották – szúrta ki a Mérce.

A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány január végére tervezett Európa jövője című tudományos, szakmai konferenciájának ténye, témái és előadói a közelgő magyarországi országgyűlési választások pártpolitikai harcának, küzdelmeinek része lett. Ez lehetetlenné teszi, hogy a konferencián a különböző vélemények és látásmódok szabad vitája folyjon. Ezért a Közalapítvány úgy határozott, hogy a konferenciát a parlamenti választások utáni időpontra, május végére halasztja, és erről az előadókat értesítette.

 

A Közalapítvány a jövőben is az egymás iránti tisztelet, a szólásszabadság és minden emberi érték védelme mentén szervezi eseményeit.

 

Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány

– írták a nyilatkozatban.

A témáról korábban itt írtunk bővebben:

Ki ez a „veszélyes köcsög”, aki a Fideszt is megosztja?
Milo Yiannopoulos a magyar jobboldalt is dilemma elé állította, miután Schmidt Mária alapítványa Magyarországra hívta. Portré.

Kiemelt kép: Europress/AFP/Mark Graham

Ajánlott videó

Olvasói sztorik