Nagyvilág
France's President Emmanuel Macron addresses a joint meeting of Congress inside the House chamber on April 25, 2018 at the US Capitol in Washington, DC. / AFP PHOTO / Brendan SMIALOWSKI

Macron megcsinálta az orbáni centrális erőteret Franciaországban

24.hu
24.hu

2018. 05. 14. 06:01

Azzal a programmal, amellyel 2017-ben megválasztották, Emmanuel Macron aligha tűzhette ki magának azt a célt, hogy 2018-ra változatlanul megőrzi a népszerűségét. Sem a munka törvénykönyve további liberalizálása, sem a vasúti reform, sem a konzervatív szellemű migrációs csomag, sem a jómódúaknak – egyelőre legalábbis biztosan – kedvezőbb adóátalakítások nem konfliktusmentes döntések. Ebből a szempontból tehát nem is annyira rossz eredmény az, amikor  hivatalba lépése első évfordulóján a megkérdezettek „csupán” 45 százaléka mondja, elégedett a franca köztársasági elnök első éves teljesítményével.

Bár a sajtó gyakran inkább az elnök munkájával elégedetlen 55 százalékra helyezi a hangsúlyt, valójában

Macron nagyon is kényelmes helyzetben van. Egyetlen kihívója sem erősödött meg, az általa kialakított francia centrális erőtér változatlanul létezik, a mérsékelt középpártok továbbra is gyengék, a jórészt újoncokból és amatőrökből álló kormánypárti frakció a konfliktusok ellenére együtt maradt.

Az elnöknek számos olyan döntést sikerült elfogadtatnia, amely akár látványos eredményeket hozhat, megtámogatva a 2022-es újraválasztási kampányát.

Arról folyhat egy jogos vita, hogy mennyire Macron teljesítményének és személyének, illetve mennyire François Hollande utolsó pillanatos reformjainak köszönhetőek a máris látványosan javuló gazdasági mutatók (kedvező üzleti bizalom, több befektetés érkezése, tisztességes növekedés, csökkenő munkanélküliség, kordában tartott költségvetési hiány). Egy azonban biztos: Emmanuel Macron pontosan egy évvel ezelőtti hivatalba lépése óta Franciaország a nemzetközi sajtóban már nem „Európa beteg embere”, hanem egy reformra képes, előretekintő ország, amelynek van esélye megbirkózni a problémáival. Márpedig a gazdaság jelentős része az ilyen benyomásokról, vagyis a bizalomról szól, nem feltétlenül a tényekről. E bizalmi légkörben például kevesebb szó esik a továbbra is magas, a GDP közel 100%-ra rúgó államadósságról, az újraelosztás és az állami elvonások mértékéről.

PARIS, FRANCE - MAY 14 : Outgoing French president Francois Hollande (L) welcomes new French president Emmanuel Macron (R) prior to the handover ceremony at the Elysee Palace in Paris, France on May 014, 2017. Mustafa Yalcin / Anadolu Agency
A távozó francia elnök, Francois Hollande üdvözli az új francia elnököt, Emmanuel Macront az átadási ünnepség előtt az Elysee palotában
Fotó: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / AFP

A bizalmat részben megelőlegezték a piacok, de a bankármúlttal is rendelkező Macron részben meg is szolgálja: nemcsak folytatta és lezárta az elődje által megkezdett munkaügyi reformot, hanem olyan égető – ám társadalmilag, politikailag annál veszélyesebb – kérdésekhez is hozzá mert nyúlni, mint az állami vasúttársaság reformja, a vasutasok státusának átalakítása, a szakképzés, az egyetemi felvételik dolga. A közhely szerint e reformok egy részét az elmúlt húsz esztendőben senki nem tudta végigvinni, a kormányok mindig meghajoltak a nép és az utca politikai akarata előtt. Hogy a reformoknak lesz-e tényszerű eredménye, az majd eldől, egy azonban biztos:

Macron nem követi el azt a súlyos politikai hibát, amelyet elődje, hogy tudniillik a végére hagyja a fájdalmas, jobboldalibbnak tartott reformokat, pedig a végén már baloldalibbnak, szolidárisabbnak kell lenni, no meg jó esetben élvezni a reformok hozta eredményeket.

Ha nem történik semmi váratlan, ha nem üt be egy komolyabb globális visszaesés vagy egy gazdasági válság (ahogy történt például a 2007-ben hivatalba lépett, hasonló reformhevületettel megérkező Nicolas Sarkozyvel), akkor egy klasszikus, racionális, leegyszerűsítve „megszorítás-osztogatás” logikájú politikai ciklussal lehet dolgunk 2017-2022 között.

Ebből következően most nincs is különösebb jelentősége annak, hogy Macron mennyire népszerű, illetve mennyien elégedettek a munkájával. A helyes formaidőzítés, épp úgy, ahogy Hosszú Katinka számára, Macron számára is úgy néz ki, hogy nem ma kell olimpiai csúcsot úsznia, hanem az olimpiai döntőben. Vagyis esetében majd 2022 áprilisában. Ettől függetlenül érdekes adalék, érdekes pillanatkép, hogy ha most vasárnap rendeznék a francia elnökválasztást, akkor az Ifop szerint Macron nagyobb arányban (33%-kal) nyerné meg az első fordulót, mint 2017-ben (24%), és a második körben ismét Marine Le Pennel találkozna, aki egyelőre úgy tűnik, kordában tudta tartani a Nemzeti Front válságát a tavalyi vereség és pártszakadás után. Vagyis a reformhevület, az ország alapvető átrendezése ellenére – vagy éppen amellett – Emmanuel Macron megőrizte a politikai status quo-t, és ez volt a legtöbb, amit 2017 nyarán a maga számára célként megjelölhetett ezen a téren.

Jelenleg nincsen olyan politikai szereplő, akiről a franciák többsége elhinné, hogy jobb elnök lenne, mint Macron, márpedig a félelnöki francia rendszerben ez az igazi, egyetlen érdemi kérdés.

Alapesetben ugyanis nem a pártoknak vannak jelöltjeik, hanem a jelölteknek vannak pártjaik, amelyeknek az a feladatuk, hogy biztosítsák a megválasztáshoz és a kormányzáshoz szükséges infrastruktúrát, tudást, forrásokat, hálózatokat. Az a párt, amely nem képes felmutatni egy sikeres, jó esetben a győzelemre és az elnökségre is alkalmas személyt („présidentiable”), nem várhatja, hogy az elnökválasztás után (!) következő nemzetgyűlési választáson jó eredményeket érhet el, hiszen az elnökválasztás húzza magával a parlamenti eredményeket. Éppen ez egyébként a mérsékelt középpártok, azaz a republikánusok és a szocialisták legnagyobb gondja: sem Laurent Wauquiez konzervatív pártelnök, sem Olivier Faure szocialista főtitkár nem tűnnek „elnökségre alkalmasnak”. Emmanuel Macronnak viszont ez így jó, ez a francia centrális erőtér lényege. Ha a mérsékelt ellenzék gyenge, könnyebb legyőzni a bal- és jobboldali radikálisokat, hiszen a mérsékelt pártok szavazói, ha nem is örömmel, de inkább szavaznak Macronra, mint rájuk.

General Secretary of the French Socialist Party (PS) Olivier Faure looks on during a session of questions to the government at the French National Assembly, in Paris, on April 18, 2018. / AFP PHOTO / JACQUES DEMARTHON
Olivier Faure
Fotó: jacques Demarthon/ AFP

Ha minden így halad tovább – amire természetesen az ég világon semmi garancia nincs –, akkor egy tízesztendős Macron-korszaknak nézünk elébe. Csakhogy nem mindig és nem minden halad úgy, ahogy azt a francia elnök elképzeli, és ez már most is jól látszik.

Angela Merkel német kancellár meggyengülése, a CDU-CSU uniópártok ellenállása például alaposan fékezheti Macron uniós reformambícióit, a többsebességes Európáról szóló terveit, amelyekről oly hosszan szólt tavaly szeptemberben Athénban, illetve a Sorbonne Egyetemen. Egyesek szerint egyfajta vigaszdíj volt már az is, hogy idén Emmanuel Macron kapta a Nagy Károly-díjat, mindenesetre Angela Merkel kancellárral mintha egymásnak üzengettek volna a beszédeikben, bátorítva és kompromisszum-keresésre biztatva egymást (egyébként Merkel számára is fontos lenne, hogy előre lépjen az unió közössége a következő években, hiszen utolsó ciklusát kezdi a kancellári székben, már a történelemkönyveknek dolgozik). Június 19-re várható, hogy a német és a francia fél előáll közös javaslatokkal. Akkor dől el, hogy mire jutottak a vajúdó hegyek, miről tudja Merkel meggyőzni a sajátjait. Semmi nem garantálja azonban, hogy ezeket a várhatóan mégoly óvatos javaslatokat is tárt karokkal fogadják majd a tagállamok. Napról napra nő az esélye annak, hogy Emmanuel Macron és Merkel párosa csak visszafogott eredményekre lehet képes az Európai Unióban ebben a politikai ciklusban.

France's President Emmanuel Macron and German Chancellor Angela Merkel confer at the end of the Charlemagne prize award ceremony on May 10, 2018 in Aachen, western Germany.  
French President Emmanuel Macron received the prestigious Charlemagne Prize for his "contagious enthusiasm" for strengthening EU cohesion and integration. / AFP PHOTO / LUDOVIC MARIN
Emmanuel Macron Angela Merkel Nagy Károly-díj átadásán
Fotó: Ludovic Marin / AFP

Pedig Emmanuel Macron jól érzi, hogy amíg belpolitikai szinten konfliktusos ügyekkel harcol, addig az Európa-politikában és a nemzetközi politikában kell(ene) eredményeket felmutatnia. Azt senki nem mondhatja, hogy Franciaország jelenléte és befolyása nem nőtt a nemzetközi térben: Washingtontól Moszkváig, az iráni ügytől a klímavédelemig Franciaország megnövelte külpolitikai aktivitását. De azt már bátran lehet állítani, hogy a németekkel – így a CDU-CSU-val – még nem sokra jutott az új elnök. Annak is van némi esélye, hogy ez így is marad, annak ellenére, hogy a német választók nem alapvetően ellenségesek Macron terveivel szemben. Mégis, az akadály, az átütő politikai erő hiánya ezúttal nem Párizsban, hanem Berlinben van.

Soós Eszter Petronella politológus, Franciaország-szakértő

 

Kiemelt kép: Brendan Smialowski / AFP

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.