Nagyvilág

Észak-Korea megszakította a forró drótot a déliekkel

Észak-Korea felszólította csütörtökön Dél-Korea állampolgárait, hogy azonnal hagyják el a területén lévő és Szöullal közösen üzemeltetett keszongi ipari parkot, jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. Néhány órával a határidő elérkezte után a dél-koreai egyesítési minisztérium közölte, mind a 280 dél-koreai munkást hazaszállították.

Dél-Korea szerdán jelentette be, hogy teljesen felfüggeszti az ipari létesítmény működtetését, válaszul Észak-Korea legutóbbi rakétakísérletére. A lépés súlyos csapást jelent Phenjan számára, mert így fontos valutabevételi forrástól esik el.

Az Észak- és Dél-Korea között húzódó demarkációs vonal északi oldalán található ipari parkban eddig mintegy 120 dél-koreai cég üzemelt. Tavaly 54 ezer észak-koreai munkást vettek fel a vállalatok, hogy mintegy 500 millió dollár értékben állítsanak elő zoknikat, karórákat és más termékeket.

A szöuli kormány döntése nem váltott ki osztatlan lelkesedést egyes dél-koreai vállalatvezetők körében. Többen panaszkodtak, hogy a szöuli kormány túl szűk határidőt szabott a telep leállítására.

Li Szuk Dzsun, a miniszterelnöki titkárság kormányzati kommunikációért felelős illetékese egy tanácskozáson hangsúlyozta: a kormány intézkedéseket tesz, hogy mérsékelje a cégeket érő hátrányt a bezárások, a gyártási késedelem, továbbá a pénzhiány miatt.

A két Korea között pattanásig feszült a helyzet. A BBC értesülései szerint Phenjan csütörtökön azt hangoztatta, hogy kivonja az ipari parkból több tízezer észak-koreai munkását, lefoglalja a Keszongban működő dél-koreai vállalatok vagyonát, és helyi idő szerint fél hatig minden dél-koreai munkásnak el kell hagynia a helyszínt.

Az AP amerikai hírügynökség úgy tudja, hogy Észak-Korea a létesítmény katonai átvételét rendelte el.

Szöul azt mondta, pénteken meg fogja tiltani a sajtó munkatársainak, hogy átlépjék a két Korea határát.

A Yonhap dél-koreai hírügynökség egy katonai tisztségviselőre hivatkozva azt mondta, hogy Dél-Korea fokozta katonai készültségét a határ nyugati szakaszán, egy esetleges észak-koreai provokációra készülve.

A keszongi ipari parkot 2004-ben nyitották meg annak a kísérletnek jegyében, hogy a két szomszédos ország majdani újraegyesítése céljából megpróbálják bebizonyítani: együtt tudnak működni olyan dolgozók, akik két ellentétes gazdasági rendszerből érkeztek.

Észak-Korea korábban az ipari park bezárását hadüzenetként és “az észak-déli kapcsolatok utolsó esélyének felszámolásaként” értékelte, és Keszongot katonai zónának nyilvánította. Szöul szerint a létesítmény felfüggesztésének célja, hogy olyan pénzforrásokat zárjon el, amelyekből Phenjan a nukleáris és ballisztikusrakéta-fejlesztéseit finanszírozhatja.

A BBC brit televízió értesülései szerint csütörtökön Phenjan bejelentette, hogy megszakít két forródrótot Szöullal. Észak-Korea legutóbb 2013-ban vágta el a két Koreát összekötő kommunikációs vonalakat, a két ország közötti enyhülés beálltával azonban újra helyreállították őket.

Észak-Korea saját bevallása szerint műholdat bocsátott fel múlt vasárnap. A nemzetközi közösség megítélése szerint valójában egy katonai kísérletről volt szó, a nagy hatótávolságú rakétát próbálta ki Phenjan, megsértve ezzel az ENSZ BT határozatait, amelyek tiltják számára a ballisztikusrakéta-technológia alkalmazását.

(BBC)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik