24 környezetvédő aktivistát helyeztek házi őrizetbe a hétfőn kezdődő párizsi klímacsúcs előtt, a francia szükségállapot jogi lehetőségeit kihasználva. Közülük ketten nyilatkoztak a France 24-nek, azt mondták: a szabadságjogok elleni támadásként értékelik a hatóságok fellépését.
A földre lökték
A szükségállapot lehetőséget ad a rendőri erőknek, hogy átkutathassák a lakásokat, megbilincseljék az embereket és házi őrizetbe helyezzék őket bírósági felhatalmazás nélkül. Csütörtökön a nyugat-franciaországi Rennes-ben támadtak rá egy lakás mit sem sejtő lakóira.
„Puskákkal törtek be, nagyon erőszakosak voltak. A földre löktek bennünket” – mondta a fiatal pincérnő, Amélie, aki nem akarta elárulni a teljes nevét. „Azt sem tudtuk, mit akarnak” – mondta, hozzátéve, hogy ezután a rendőrök átadtak neki egy határozatot, amely alapján nem hagyhatja el a várost és naponta háromszor jelentkeznie kell a rendőrségen. A határozat december 12-ig, a klímacsúcs végéig tart.
Biankócsekket kaptak a hatóságok
Amélie baloldali zöld aktivista. Azt mondta, öt ismerőse járt ugyanígy. A terrorfenyegetettségre hivatkozva a francia hatóságok biankócsekket kaptak a demonstrációk betiltására, ezt környezetvédők a hatalommal való visszaélésként értékelték.
A francia belügyminiszter megvédte a házi őrizet elrendelését, szerinte az aktivisták erőszakos tüntetésekben vettek részt. A nekik átadott határozat azzal indokolja a házi őrizetet, hogy az általuk végrehajtott akciók elvonnák a hatóságok figyelmét a terrorveszély elleni fellépésről.
A tüntetés bűnné vált
Amélie egyik barátnője, Marie, aki szintén házi őrizetben van, azt mondta: korábban több radikális megmozduláson is részt vettek, az egyikkel egy repülőtér építését akarták megakadályozni Nantes-ban. „A tüntetés bűncselekménnyé vált” – mondta a fiatal nő, hozzátéve: nem is áll szándékukban Párizsba utazni.
Amélie azt mondta: nincs semmilyen alapja a hatóságoknak arra, hogy azt feltételezzék, Párizsba utaznak, mégis erre hivatkozva rendelték el a házi őrizetet, ami miatt munkába sem tud járni. Ügyvédje szerint a szólásszabadság és a gyülekezési jog megsértése, hogy azért helyeznek valakit házi őrizetbe, mert képvisel valamilyen ideológiát, aminek egyébként semmi köze a terrorizmushoz. Bírósághoz fordulnak a döntés miatt.