A párizsi terrortámadás után az Anonymous bejelentette, totális háborút indítanak az Iszlám Állam ellen és megígérték, hogy minden egyes támogatójukat egyenként levadásszák.
https://www.youtube.com/watch?v=w49NCXhq0YI
Azt mondták, ez lesz minden idők legnagyobb akciója.
Az Anonymous le fog vadászni, bárhol is vagy a világban. Tudnod kell, hogy megtalálunk és nem engedünk el, mondta egy Guy Fawkes-maszkos szóvivő. A háború elkezdődött, készüljetek. A francia emberek erősebbek, mint ti, és még erősebben jönnek majd ki az összecsapásból.
Átlátszó
2010-ben a The Jester nevű hekker nem jelentett be semmit, csak annyit mondott, hogy megpróbálja megállítani a net radikalizálódását és elkezdett harcolni az IÁ ellen. Rengeteg oldalt feltört, most mégis az Anonymous egyik legélesebb kritikusa lett a névtelen hekkerből (ez a Twittere).
Azt mondja, azok a listák, amiket az Anonymous a közeljövőben nyilvánosságra fog hozni, azokat már korábban megszerezték, semmi újat nem fog csinálni a hekkercsoport.
Ez egy elég átlátszó dolog tőlük.
A csoport már közli is a listákat, azt mondják, ezek olyan Twitter-fiókok, ahol a felhasználók az IÁ harcosai. Kedd délutánra 6000 fiókot lőttek le.
The Jester szerint az, hogy az Anonymous most bejelentette, hogy harcolni kezd, valóban semmilyen előnyt nem jelent, mert ők, mármint a hekkerek, eddig is ezt csinálták.
De az Anonymous mindig belemászik a nagy dolgokba, csak hogy beszéljenek róluk, mondja.
Azonban The Jester egy valós veszélyre azért felhívja a figyelmet. Az Anonymous teljes névtelenséget és a tagok közötti valós kapcsolat hiányát kínálja, így félő, hogy akár egy iszlamista terrorista is beépülhet a szervezetbe, aminek komoly következményei lehetnek.
Most azt mondja, abbahagyja az IÁ elleni harcot. Csinálja az Anonymous, aztán lehet, hogy az egészet csak The Jester látja ennyire borúsan és tényleg sikeres lesz a hekkercsoport.
Nem azt mondom, hogy az Anonymousnak nem jók a céljai. Csak azt, hogy nincsenek meg a képességeik és az erkölcsi korlátjuk ehhez az egészhez.
Távozóban azért odaszúrt még egyet az Anonymousnak, akik válaszoltak is neki.
Szakadnak
Közben az Anonymouson belül megjelentek a törésvonalak, létrejött a GhostSec Group nevű sejt, akik szakítottak a külsőségekkel, a Guy Fawkes-maszkokkal és azt állítják magukról, ők már nem tech-aktivisták, sokkal inkább egy kiberháborús nagyvállalat alkalmazottai.
Rájöttünk, miközben nagyon pontos információkhoz jutunk a fenyegetésekről, ezeknek semmi hasznuk, mert nincs olyan emberünk, aki ott helyben tehetne ellenük bármit, mondta az egy GhostSec-es.
Lehet haszna
Akár hasznos is lehet, hogy az Anonymous nemzetközi hackercsoport háborút hirdetett az Iszlám Állam ellen, mondta nem is olyan régen Ormós Zoltán internetes szakjogász. Ormós szerint ez a fantomok harca, mert ahogy az Anonymous, úgy lényegében az Iszlám Állam is egy fantomszervezet.
A szakjogász elmondta: sokféleképpen felvehetik a harcot a hackerek a terrorszervezet ellen, átvehetik email-fiókjaik vagy közösségi oldalaik irányítását. De titkos megfigyeléseket is végezhetnek, adatokat szerezhetnek meg, nyomokra bukkanhatnak, amelyeket átadhatnak a hatóságoknak is.
