Nagyvilág
Kinai-rendorok-(960x640).jpg (Array)

Haditengerészettel izmozna Amerika Kínával

Molnár Zoltán
Molnár Zoltán

újságíró. 2015. 05. 13. 07:50

Amerikai tervek szerint hadihajókat küldenének a Dél-kínai-tengerre, ahol Kína épp mesterséges szigeteket épít a semmiből. A vitatott hivatartozású Spratly-szigeteket a hajózás szabadsága miatt védené meg Washington.

Az amerikai védelmi minisztérium azt fontolgatja, hogy katonai repülőgépeket és hadihajókat küld az egyre jelentősebb szigetviták színhelyének számító Dél-kínai-tengerre. A cél, hogy “biztosítsa a hajózás szabadságát” a Kína által épített mesterséges zátonyok környékén – közölte egy védelmi tisztviselő.

A név nélkül nyilatkozó forrás kedden azt mondta a Reutersnek, hogy Ashton Carter védelmi miniszter tervek kidolgozását kérte beosztottjaitól. Ezek között van olyan is, miszerint a Kína által a Spratly-szigetek térségében épített mesterséges földdarabok közvetlen közelébe, 12 tengeri mérföldes körzetükön belülre küldenének amerikai harci gépeket és hadihajókat.

 

A nemzetközi tengerjog szerint egy ország felségvizei partvonalától 12 tengeri mérföldre terjednek ki. Kína “megtámadhatatlanul saját szuverenitása alá tartozó” területeknek tartja az érintett földdarabokat, így szuverenitása megsértésének tartana egy ilyen lépést. “Mérlegeljük, hogyan demonstráljuk a hajózás szabadságát a térségben, ami kritikus fontosságú a világkereskedelem számára” – közölte az illetékes. A fegyveres erők bármely ilyen jellegű küldetését jóvá kell hagynia a Fehér Háznak is.

Kínát az utóbbi időben heves bírálatok érték, miután műholdfelvételek szerint kiterjedt szigetépítést folytat a Dél-kínai-tengeren, olyan területeken, amiket több térségbeli ország is magának követel. A Kína által épített mesterséges földdarabok, feltöltött zátonyok a Pentagon szerint katonai célú leszállópályák, megfigyelőrendszerek, kikötők és logisztikai bázisok lehetnek. Peking szerint a terület Kínához tartozik, ezért ott jogában áll építkezni. Szerintük a területi vitákban érintett többi ország már túl van jó néhány hasonló építkezésen.

Kína: nem kellenek a provokatív lépések

A kínai külügyminisztérium szerdán aggodalmának adott hangot az amerikai nyilatkozat miatt. Hua Csunjing külügyi szóvivő szerint hazája mindig kiállt a hajózás szabadsága mellett. “A hajózás szabadsága mindazonáltal egyetlen ország katonai repülőgépeinek és hadihajóinak sem biztosítja egy másik ország felségvizeinek és légterének szabad használatát” – jelentette ki. A szóvivő arra kérte az amerikaiakat, hogy a régió békéje és stabilitása érdekében ne kövessen el semmilyen provokatív lépést.

Kedden Washingtonban Albert del Rosario fülöp-szigeteki külügyminiszter azonnali lépéseket sürgetett a kínai építkezések megfékezéséért, mert szerinte az egész Dél-kínai-tenger Peking befolyása alá kerülhet. A Spratly-szigeteket Kína, Tajvan és Vietnam is teljesen magáénak követeli, míg a Fülöp-szigetek, Malajzia és Brunei egyes részeit tartja területéhez tartozónak. Itt halad végig a világkereskedelem jelentős része, míg a tengerfenék becslések szerint jelentős kőolaj- és földgázkincseket rejt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.