Nagyvilág

Erős kritikát kapott a kormány a jogvédőktől

Súlyosan aggályosnak nevezte az emberi jogok helyzetét Magyarországon a Human Rights Watch (HRW) jogvédő szervezet. Egyben felszólította az EU-t, hogy cselekedjen az ügyben.

A HRW budapesti keltezésű jelentése számos területen aggályosnak nevezi az emberi jogok magyarországi helyzetét, amelyet a kormány által kezdeményezett jogszabályoknak tulajdonít. “A magyar kormány egy sor aggályos törvényt és irányelvet hozott, az ezek megváltoztatására irányuló nemzetközi felhívásokat azonban nagyrészt figyelmen kívül hagyták” – olvasható az összefoglalóban.

A Human Rights Watch szerint reformok sorozatára van szükség ahhoz, hogy a magyarországi jogszabályok és intézkedések összhangba kerüljenek az ország nemzetközi és regionális kötelezettségeivel. A HRW sürgette egyebek mellett a civil szervezetek elleni hadjárat beszüntetését, az alkotmánybíróság jogköreinek helyreállítását, a bírói függetlenség biztosítását, a médiahatóság tagjainak megválasztásakor a többpárti jelölési rendszer megteremtését, a hajléktalanok kriminalizálását lehetővé tévő alkotmánymódosítás visszavonását, az Emberi Jogok Európai Bíróságának az egyházak egyenlőségére vonatkozó ítéletének alkalmazását, a választásokon való általános részvétel lehetőségének biztosítását a fogyatékossággal élőknél is, a roma kisebbség jogainak védelmét szolgáló konkrét cselekvést, a romaellenes és az antiszemita megnyilvánulások legfelső kormányzati szinten történő nyilvános elítélését, valamint a családon belüli erőszak áldozatai védelmének garantálását.

Lydia Gall, a HRW Balkánnal és Kelet-Európával foglalkozó kutatója szerint Magyarország “ékes példája” annak, hogy az Európai Uniónak fokoznia kell fellépését a jogok védelmében a határain belül. “Az EU-nak ki kell állnia saját értékei mellett, és meg kell védenie Magyarország polgárainak jogait, beleértve azt is, hogy eljárást indít a jogállamiság védelmére és az Európai Tanács elé viszi Magyarország ügyét”.

A jelentésről kiadott angol nyelvű összefoglalóban az MTI jelentése szerint az olvasható, hogy a szervezet úgy ítéli meg, “Brüsszel gyakorlatilag nem tett semmit a kifogásolt jogszabályok és intézkedések ügyében, amióta az Európai Bizottság 2014 márciusában a jogállamiságnak az uniós tagállamokon belüli erősebb védelmét célzó intézkedést hozott”.

A HRW megállapította, hogy az EU egyetlen államában sem tökéletes az emberi jogok helyzete, “de ha a magyar kormányról van szó – amely eltökéltnek tűnik az emberi jogok védelmének szándékos aláásásában -, Brüsszel számára létfontosságú, hogy cselekedjen”.

Kormány: Magyarország kész az értelmes párbeszédre, de az alaptalan vádaskodást visszautasítja

Magyarország kormánya értetlenül áll a Human Rights Watch (HRW) 2015. február 18-án közzétett jelentésében megfogalmazott vádaskodások előtt – reagált a jogvédő szervezet Magyarországról készített jelentésére csütörtökön az Igazságügyi Minisztérium, hangsúlyozva: “hazánk kész bármely nemzetközi partnerrel az értelmes párbeszédre, de az alá nem támasztott megállapítások ítéletként történő beállítását határozottan visszautasítja”.

A tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézi, hogy az alaptörvény rögzíti: “Az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége”.

Az állam e kötelezettségének teljesítése érdekében nyitott a párbeszédre – írták, hozzátéve: ez így volt a korábbiakban is, a HRW által most megfogalmazott vélemény azonban már lezárt ügyeket kíván újranyitni.

“A jogállamiság követelményeinek megfelelően rendezett ügyekre a jogállami mechanizmust szorgalmazni önellentmondás, és az európai eszmének sem használ. Egy magára valamit is adó nemzetközi emberi jogi szervezet nemtelen vádaskodása és lejárató szándékú közleménye visszatetszést kelt, és csak a szélsőséges eszmék és szervezetek malmára hajtja a vizet” – olvasható a kommünikében.

Közölték: ha bárki vagy bármely szervezet őszintén aggódik az emberi jogok helyzetéért, azt olyan területen tegye, ahol valóban veszélyben vannak az emberi jogok.

Magyarország komoly aggodalommal tekint a közel-keleti keresztények romló helyzetére, és fontosnak tartja, hogy a civil szervezetek is határozottan lépjenek fel az üldöztetettek érdekében – zárul a kormányzati reagálás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik