Nagyvilág

Ebola: az adományok fele sem jutott el helyszínre

Egy ENSZ-tanulmány szerint a 2,9 millió dolláros felajánlásoknak csak a 40 százaléka jutott el megfelelő időben a célországokba: nemcsak a sebességgel van gond, de a megbecsült igényekkel is.

“Elképzelhető, hogy ez a késedelem is hozzájárult ahhoz, hogy nem sikerült megállítani a járványt, és így még több pénzre van szükség a küzdelemre” – jelentette ki keddi londoni sajtótájékoztatóján Karen Grepin, a New York-i Egyetem globális egészségügyi kérdésekkel foglalkozó szakértője, a tanulmány vezetője.

Jelenleg lassul a járvány

A nyugat-afrikai Ebola-járvány már több mint 8800 ember halálát okozta azóta, hogy több mint egy évvel ezelőtt kitört, és tovább gyengítette Guinea, Libéria és Sierra Leone amúgy is gyenge egészségügyi rendszerét. Most úgy tűnik, hogy a betegség terjedése lassul, főleg Libériában, ahol e pillanatban mindössze öt beteg van.

Karen Grepin elemezte az adományok felajánlásának ütemét és összegét, és azt, hogy ezek hogyan viszonyulnak a járvány megállításához szükséges mindenkori összegekhez. Nemcsak azt mutatta ki, hogy a nemzetközi adományozók által felajánlott összegek fele sem jutott el a célországokhoz, hanem azt is, hogy a járvány megállításán fáradozó szervezetek nem tudták megbízhatóan megbecsülni, mennyi pénzre van szükség.

Így például Guinea tavaly március 23-án arról tájékoztatta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO), hogy az országot elérte a járvány, és nagyon gyorsan terjed, a nemzetközi egészségügyi szervezetek ennek ellenére csak augusztusban kértek először pénzt a potenciális adományozóktól, 71 millió dollárt. Szeptember közepére, körülbelül fél évvel a járvány kezdete után az ENSZ úgy becsülte, hogy már egymilliárd dollárra van szükség, novemberben pedig már úgy, hogy másfél milliárdra.

A sebességgel van a gond

“A gond nem az adományozók bőkezűségével volt, hanem azzal, hogy a végül felajánlott összegek nem elég gyorsan jutottak célba” – jelentette ki Grepin a tanulmányhoz fűzött megjegyzésében.

David Nabarro, az ENSZ Ebola-ügyi koordinátora közölte januárban, hogy a járvány által leginkább sújtott országokban további négymilliárd dollárra van szüksége a segélyszervezeteknek és a hatóságoknak ahhoz, hogy megállítsák az Ebola terjedését – ami egyenlő a donorok által eddig összesen felajánlott összeggel -, és ezen belül egymilliárdra van szüksége az illetékes ENSZ-szervezeteknek, hogy el tudják végezni a rájuk háruló feladatokat.

A tanulmány eredményei a BMJ brit orvosi szaklapban jelentek meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik