Nagyvilág

Lenyúlta a segélycsomagokat az Iszlám Állam

Lerohanták az ENSZ élelmezési programjának raktárait, azután átcímkézték az adományokat és sajátjukként osztották szét az embereknek.

Az ENSZ élelmezési programjának képviselői közölték: megdöbbentőnek tartják az Iszlám Állam élelmiszersegély-osztásáról nyilvánosságra került képeket, melyeken a segélycsomagok a dzsihádista terrorszervezet logójával felcímkézve láthatók – írja a BBC. A képek Deir Haf városból származnak, a csomagokat még augusztusban vitte oda a világszervezet.

Az élelmezési program segélycsomagjait Szíriában a Vörös Félhold helyi szervezete osztja el. A segélyszervezet raktárait szeptemberben lerohanták az Iszlám Állam terroristái, ebből származhatnak a kiosztott csomagok.

Szíriában egyébként is nagy szükség van az ENSZ segélyére – az országon belül hat és félmillióan kényszerültek elhagyni otthonukat, felük gyermek. Az országban összesen csaknem 11 millióan szorulnak segítségre, gyakorlatilag az adományok mentik meg őket az éhhaláltól. Szíria határain belül mintegy négymillió embert lát el a világszervezet, a határokon túl pedig kétmillió szíriai menekültet.

A polgárháború sújtotta Szíriában a legtöbb erőszakos cselekedet már az Iszlám Állam számlájára írható, mely jelentős területeket foglalt el Szíriában és a szomszédos Irakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik