Tudomány

Ezért lett öngyilkos Teleki László

Barabás Miklós / Dobó István Vármúzeum
Barabás Miklós / Dobó István Vármúzeum

Gróf Teleki László, az 1849-es szabadságharc leverése utáni emigráció egyik legjelentősebb alakja 163 éve, 1861. május 7-én halt meg. A politikus, akinek holttestét másnap reggel találták meg, valószínűleg a politikai küzdelmek lelki megpróbáltatásai miatt végzett magával – írja a Rubicon.

A forradalmi politikus

Teleki 1811-ben született, tanulmányai után pedig körutazásra indult, amely során bejárta Nyugat-Európát. A politikai életben 1837-ben kapcsolódott be, ekkor az erdélyi országgyűlésen Fogaras vármegye követe lett. Később felszólalt Kossuth és Wesselényi jogtalan bebörtönzése ellen, és az ortodox felekezet egyenjogúsítása érdekében is harcba szállt.

Teleki László 1844-től a Védegylet alelnökévé, majd az 1847-ben megszülető Ellenzéki Kör elnökekévé vált. A „haladó” erők egyesítését, illetve a közteherviselés, a kötelező örökváltság bevezetését, a népképviseleti országgyűlés felállítását és a felelős magyar minisztérium megalakítását sürgette.

Az 1848-as forradalom után ellenzékbe vonult, és gyakran bírálta a Batthyány-kormány Béccsel szembeni engedékeny magatartását. 1848 augusztusában Párizsba ment nagykövetként, ahol később szerteágazó kapcsolatokat épített ki a francia politikai elittel. Ennek ellenére 1848–49 során nem sikerült támogatást szereznie a szabadságharc ügyének, ám így is rengeteget tett azért, hogy az európai közvélemény reálisabb képet kapjon a magyarság céljairól és helyzetéről.

Emigráció és öngyilkosság

Telekit külföldi tartózkodása alatt halálra ítélték, ezért nem térhetett haza. Csak 1861-ban tért vissza Magyarországra, ahol az ismét megalakuló országgyűlésben küzdött a ’48-as állapotokért, Ferenc József királyságát pedig még csak elvi alapon sem volt hajlandó elfogadni.

Radikális álláspontján azonban még csak párttársai sem osztoztak, akik a Béccsel való kompromisszumra törekedtek, ez pedig döntő szerepet játszhatott Teleki László mentális állapotának romlásában. A politikus egy nappal az első országgyűlési vita előtt, 1861. május 7-ének éjjelén lőtte főbe magát.

Tisza Kálmán aznap este négy órát töltött a Teleki-család palotájában, ahol a közte és Teleki között lezajló esetleges vita szerepet játszhatott abban, hogy a párttársaiból kiábránduló gróf az éjszaka során az öngyilkosságot választotta.

Kapcsolódó
Ezért ölte meg magát Teleki Pál
A miniszterelnök a második világháború idején lőtte magát főbe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik