Szarunk rátok!
Ezt üzeni az Iszlám Államnak az ismert egyiptomi feminista, Aliaa Magda Elmahdy egy fényképpel, amely vírusként kezdett el terjedni a Facebookon, és az arab világban is egyre többen látják, annak ellenére, hogy az arab sajtó nem hajlandó lehozni azt.
Az Elmahdy Facebook-oldalán szombaton közzétett képen ugyanis azt látni, hogy az aktivista, valamint egy hidzsábbal eltakart nő az Iszlám Állam fekete zászlaját menstruációs vérrel keni össze, valamint fekáliával. A zászlón pedig szerepel ez a mondat: „Nincs más Isten, csak Allah.” És így a szélsőséges szervezet elleni tiltakozás egyben az iszlám vallás meggyalázásaként is értelmezhető.
Megjegyezzük: az Elmahdy által közzétett eredeti kép természetesen nincs kitakarva
Talán nem túl meglepő, hogy a fénykép kiposztolása után Ehmahdy egymás után kapta a halálos fenyegetéseket, valamint ígéreteket arra, hogy meg lesz erőszakolva. A 23 éves nő hozzá lehet szokva a fenyegető üzenetekhez. A „pucér blogger” néven ismertté vált aktivista már három éve él az iszlamisták halálos fenyegetései mellett, miután meztelen képeket tett közzé saját magáról, az egyiptomi társadalomban tapasztalható szexizmus ellen tiltakozva.
Az egyiptomi nő 2012 márciusa óta Svédországban él menekültként, és azóta a híres/hírhedt ukrán feminista mozgalom, a FEMEN aktivistájaként küzd a nők jogaiért. A most terjedő képet is a szervezettel együttműködve készítette – mondta el a Vice Newsnak a FEMEN alapítója, a Párizsban élő ukrán Inna Sevcsenkó, aki a Twitter-oldalán osztotta meg a felvételt.
Elmondása szerint a fényképpel a James Foley „kivégzését mutató” IS videóra akartak válaszolni, hogy jelezzék, nem félnek tőlük. Az aktivista szerint ugyanis az IS videóinak és fényképeinek – amelyek széles körben terjednek az interneten, és amelyekkel a sajtó is foglalkozik – pont az a céljuk, hogy félelmet és rettegést ébresszenek az emberekben. Azoknak pedig, akik obszcénnek és sértőnek találják a fényképüket azt üzenik: a kivégzéseket mutató IS-videók akkor milyenek?
Sharmin Omar, a kurd hadsereg egyik női harcosa – nem fényképhez pózol
Fotó:Europress
A fénykép annak ellenére terjed az arabok közt, hogy a helyi sajtó nem meri lehozni azt, és sokan dicsérik az egyiptomi aktvistát, hogy volt bátorsága fellépni az Iszlám Állam ellen. Ugyanakkor vannak, akik úgy vélik, ez csak magamutogatás, és azokra a kurd nőkre mutatnak követendő példaként, akik fegyvert ragadva harcolnak az Irakban előrenyomuló iszlamista szélsőségesek ellen.