Nagyvilág

Februárban tartják a választásokat Olaszországban

Mario Monti (Mario Monti)
Mario Monti (Mario Monti)

Az olasz köztársasági elnök szombaton feloszlatta a parlamentet, miután lemondott a miniszterelnök és kormánya. Mario Monti eredetileg április végéig lett volna hatalmon, de februárban új választás lesz.

Giorgio Napolitano elnök a pártok vezetőivel folytatott konzultációk után írta alá a parlament feloszlatásáról szóló dekrétumot, amellyel hivatalosan is megteremtődtek a feltételei a februári általános választásoknak.

Monti pénteken mondott le, miután Silvio Berlusconi volt miniszterelnök pártja megvonta a bizalmát a kabinettől.

Egyelőre nem tudni, hogy a kormányfői posztot 13 hónappal ezelőtt elvállaló Monti jelöltként indul-e a választásokon. Vasárnapra sajtóértekezletet jelentett be, amelyen feltehetően választ ad erre a kérdésre.

A közgazdászprofesszor Monti a múlt év novemberének közepe óta állt szakértői kormányának az élén, mindenekelőtt azzal a feladattal, hogy kivezesse az országot a mély gazdasági válságból. A kabinet szigorú takarékossági és adópolitikája megnyugtatta ugyan a pénzpiacokat, de nem eredményezte a válságból való kilábalást.
A jövő évi választások időpontjáról máris döntött a Monti-kormány, amely ügyvezetőként továbbra is hivatalban marad. A kabinet szombaton úgy határozott, hogy Olaszországban február 24-25-re írják ki a választásokat.

A korábbi elképzeléseknek megfelelően a Mario Monti vezette kormány a jövő év áprilisáig – azaz a szombaton feloszlatott parlament eredeti mandátumának a lejártáig – maradt volna hivatalban. A kormány lemondását az okozta, hogy elveszítette parlamenti többségét, miután Silvio Berlusconi volt miniszterelnök pártja, a Szabadság Népe megvonta bizalmát a kabinettől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik