Nagyvilág

Skócia elhagyná Nagy-Britanniát

Skóciában 2014-ben kötelező érvényű népszavazást tartanának a Nagy-Britanniától való különválásáról.

Ha két államként léteznének, Skóciának és Nagy-Britanniának nagyobb befolyása és több szavazata lenne együttesen az Európai Unióban – fejtette ki kedden Londonban Alex Salmond, a félautonóm skót kormány feje, aki 2014-ben kötelező érvényű népszavazást tartana a Nagy-Britanniától való különválásáról. Hangoztatta, hogy a (különválást követően) Skócia továbbra is szoros kapcsolatban maradna szomszédaival, beleértve Angliát, Walest és Észak-Írországot.

David Cameron brit miniszterelnök kormánya ugyanakkor elzárkózott attól, hogy megmondja, egy független Skócia megtarthatná-e a fontot fizetőeszközként, vagy kénytelen lenne használni az adósságválsággal küzdő eurót. Salmond elutasította azt a londoni állítást, amely szerint a skót gazdaság megszenvedné a függetlenséget, egyenesen gazdasági analfabétának nevezve e felvetést. Úgy vélekedett, hogy miután a fonttal szabadon lehet kereskedni, az Egyesült Királyság kormányának nincs joga megakadályozni Skóciát annak használatában.

Az Edinburgh-ben székelő skót parlament, ahol Salmond szeparatista Skót Nemzeti Pártja tavaly óta többségben van, szerdán kezd konzultációt a különválásáról szóló népszavazásról. A referendum kérdése a múlt hónapban éles vitát váltott ki London és Edinburg között, amikor a brit kormány azt közölte, hogy a népszavazás megszervezése kizárólag london hatáskörébe tartozik. A tervezett népszavazás időpontjáról pénteken kezdődnek az első megbeszélések Salmond és a brit kormány egy minisztere között Edinburgh-ben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik