Nagyvilág

Szlovák választás – a magyar kormány üdvözli a jobbközép koalíciót

A külügyi államtitkár Robert Fico és Jan Slota "zsigerileg magyarellenes és hungarofób" kormányzásának a végében reménykedik.

Valamennyi ellenzéki párt kapcsolatba hozta a magyar Koalíció Pártjának (MKP) kudarcát a Fidesz politikájával. Az MSZP elsősorban a kettős állampolgárságról szóló törvény rossz időzítésében látta a párt kiesésének okát, a Jobbik és az LMP pedig a Fidesznek az MKP melletti túlzott kiállását tartotta aggályosnak.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint teljesen átrendeződött a szlovákiai politikai mező. “Reméljük, hogy a jobbközép tud kormányt alakítani, amire egyébként a társadalmi támogatottsága megvan” – szögezte le.

Németh Zsolt külügyi államtitkár szerint az új helyzetben a magyar kormány nyitott a párbeszédre a szombati szlovákiai választások után megalakuló jobbközép koalícióval, miközben sajnálja az MKP kisesését a szlovák parlamentből. A külügyi államtitkár hozzátette: mindez Robert Fico és Jan Slota “zsigerileg magyarellenes és hungarofób” kormányzásának a végét is jelentheti. A szlovákiai választások eredményeként bekövetkező fordulat révén elhárult az akadály az elől, hogy az elkövetkező években a problémák megoldásával, “a közép-európai építéssel” lehessen foglalkozni, és a párbeszéd kezdődhessen a két fél között. “A magyar kormány részéről nyitottak vagyunk, szükség van a párbeszédre” – mondta Németh Zsolt.

Az államtitkár úgy véli, az MKP választási eredménye nem a magyar parlament által elfogadott kettős állampolgársági törvénnyel és a szlovákiai reakciókkal magyarázható. “Ha így lenne, akkor Ficónak kormányon kellett volna maradnia”. Az MKP és a Híd közötti választáskor inkább arról lehetett szó, hogy melyik képviseli “hitelesebben és határozottabban” a szakítást Fico politikájával. Hangsúlyozta, hogy a nyitottság továbbra is megvan az MKP és a Fidesz, valamint a felvidéki magyarság és a magyar kormány közötti együttműködésre. A Hídnak “magának kell eldöntenie, hogyan kíván részt venni a magyar-magyar párbeszédben” – tette hozzá a külügyi államtitkár.

Lendvai Ildikó, az MSZP leköszönő elnöke konfliktuskeltőnek nevezte a Fidesz politikáját, nézete szerint ennek köszönhető, hogy a szlovákiai magyarság egyik pártja nem jutott be a parlamentbe. Hozzátette: a kormányoldal a határon túli magyar szervezetekkel való egyeztetés nélkül hozta meg a rájuk is vonatkozó törvényeket, s ezzel a felvidéki magyarságot a konfliktusok középpontjába helyezte.

Erre reagálva Semjén Zsolt azt mondta: ez “Lendvai Ildikónak a teljesen önkényes és a tényektől függetlenített értelmezése”. “A kettős állampolgárság kérdése a magyar szuverenitás kérdése, amelyet a határon túli magyar vezetők mindig is támogattak”. Hozzátette: “valószínűleg a szocialista párt a saját rossz lelkiismeretét próbálja ezzel nyugtatni és megpróbálja elfedni azt a tényt, hogy noha a szocialista párt többsége támogatta a kettős állampolgársági törvényt, most mégis visszarendeződnek Gyurcsány Ferenc mögé”.

Szávay István, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének vezetője szerint lényegesen gyengült a felvidéki magyarság politikai képviselete azzal, hogy a szombati választás eredményeként az MKP kiesett a szlovákiai törvényhozásból. A politikus szerint az MKP nem tudott felülemelkedni korábbi vitáin, a választási kampányban pedig saját program hirdetése helyett inkább főbb riválisát szapulta, ez vezetett a kieséséhez. A Jobbik szerint a kudarcnak “egyértelmű részese Orbán Viktor és Martonyi János is, akik határozott kiállása a párt mellett épp ellentétes hatást ért el: nem a jobb eredményt segítette, hanem a bukás esélyét növelte”.

Arra, hogy a Híd Párt nyolc százalék feletti eredményével bizonyára tagja lesz az új kormánykoalíciónak, kifejtette, hogy a 14 fős frakcióban azonban fele-fele arányban foglalnak helyet magyarok és szlovákok, így “erősen kérdéses, hogy a Híd mennyire lesz majd képes, és egyáltalán mennyire áll majd szándékában a felvidéki magyarság megmaradását elősegítő célokat határozottan felvállalni”.

Mile Lajos, az LMP képviselője sajnálatosnak nevezte, hogy az MKP kiesett a parlamentből. Úgy fogalmazott, ez is azt mutatja, hogy “a Fidesznek finomítania kellene az ilyen irányú külpolitikai tevékenységét, mert nem szerencsés, ha egyértelműen kiállnak egy párt mellett”. Megjegyezte, hogy a választásokon sikeresen szereplő Híd-Most éppen a szlovák-magyar párbeszédet hangsúlyozta a kampány során.

A nem hivatalos választási végeredmény alapján a két eddigi és újra parlamentbe jutott koalíciós párt (Smer és a SNS) és a négy ellenzéki párt (SDKU, a SaS, KDH, Híd) között a mandátumok megoszlása 71-79 az ellenzék javára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik