Nagyvilág

Fico máris megbukott

Négy szlovákiai jobbközép párt vasárnap megerősítette, hogy egyikük sem kíván Ficoval és pártjával, Smerrel tárgyalni a közös kormányalakításról.

Robert Fico eddigi kormányfő, a Smer elnöke a Markíza kereskedelmi televízió vitaműsorában leszögezte: pártja 35 százalékkal megnyerte a választásokat, ezért kötelessége megpróbálkozni a kormányalakítással. Megjegyezte: személyesen nagy realista, s nem célja az időhúzás. “Nincs szükség az időhúzásra, ha nem fog menni, teret adunk a négy pártnak a kormányalakításra” – jelentette ki Fico. A Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU), a Szabadság és Szolidaritás (SaS), a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) és a Híd vezetői a vita során megerősítették: közös jobbközép kormányban gondolkodnak.

Iveta Radicovának, az SDKU listavezetőjének véleménye szerint a mostani választásokkal Szlovákiában véglegesen a múlté a Vladimír Meciar nevével fémjelzett időszak, mert a Néppárt-Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) nem került be a parlamentbe. “A polgárok azt is megmutatták, hogy nem kívánják a folyamatos feszültség politikáját. Ezért került be a parlamentbe a Híd, s nem a Magyar Koalíció Pártja (MKP)” – vélekedett Radicová. Hozzátette: pártja nevében ő lesz az, aki a kormányalakításról tárgyalni fog.

“A négy párt közül az SDKU szerezte meg a legtöbb szavazatot, ezért őt illeti meg a kormányfői tisztség betöltésének joga” – mondta Richard Sulík, az SaS elnöke. “Nincs gondunk azzal, hogy Radicová legyen a miniszterelnök. Kutyakötelességünk megegyezni” – húzta alá Bugár Béla, a Híd elnöke. Ján Figel, a KDH elnöke szerint mind a négy párt meg akar egyezni a közös kormányzásban, s ezért haladéktalanul megkezdik az egyeztetéseket.

A négy pártnak a 150 tagú szlovák törvényhozásban 79 mandátuma van.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik