Nagyvilág

A párt megbukott, az elnökség lemondott

A Magyar Koalíció Pártja kiesett a szlovák parlamentből.

“Nem vagyunk elégedettek az eredménnyel, ez az MKP érzékeny veresége, amely nem maradhat következmények nélkül” – fejtette ki Csáky. “A mai nappal az egész elnökség benyújtja lemondását” – tette hozzá, miután világossá vált, hogy pártja nem kerül be a parlamentbe.

Jövő szombatra összehívták a párt országos tanácsát, amely majd határoz a tisztújító kongresszus időpontjáról. Erre valószínűleg szeptemberben fog sor kerülni. Addig a jelenlegi vezetés marad hivatalban. A kongresszus azután döntést hoz arról, hogyan tovább. “A mi javaslatunk az, hogy parlamenten kívüli pártként folytatni fogjuk politikai tevékenységünket, miközben annak súlypontja a regionális és a helyi politikára terelődik át” – mondta a távozó pártelnök.

Leszögezte: az MKP legközelebbi kiemelt célja sikerrel szerepelni a november végén esedékes helyhatósági választásokon. Csáky köszönetet mondott az MKP választóinak, és gratulált a parlamentbe bejutott pártoknak. Megjegyezte: az MKP üdvözli, hogy Szlovákiában várhatóan kormányváltásra kerül sor. Csáky újságírói kérdésre válaszolva elmondta, nem zárja ki, hogy a párttagok egy része átlép a Hídba.

A szombati parlamenti választáson az MKP az előzetes várakozástól elmaradva, nem tudta átlépni a bejutáshoz szükséges öt százalékos küszöböt. Attól jóval elmaradva mindössze 4,33 százalényi voksot tudott gyűjteni.

Az urnazárást követően még bizakodó volt a hangulat, hiszen mindkét közvéleménykutató cég az exit-poll alapján befutónak jósolta az MKP-t. Sokan a párt vezetői közül még abban is bíztak, hogy megelőziik a Bugár Béla vezette szlovák-magyar Híd pártot. A nem hivatalos végeredmény szerint azonban a Híd közel kétszer annyi szavazatott kapott, mint a pozsonyi parlamenttől bűcsűzó MKP.

Az MKP alelnöke, Berényi József az eredmény megismerése után még az éjjel a folytatásról azt mondta: az MKP egy csapatként dogozott, s ha úgy alakul, egy csapatként folytatja a parlamenten kívül is. A vasárnap délelőtti elnökségi ülés azonban már a párt vezetőségének teljes lemondásáról döntött.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik