A szeptember 18-i szövetségi parlamenti választások végeredményének hatásait minden bizonnyal pénztárcájukon keresztül is érezni fogják a német állampolgárok csakúgy, mint az európai nagyhatalom területén működő cégek, vállalkozások. Bár a „parlamentképes” pártok számának növekedése által felkavart politikai állóvíz akár olyan összetételű koalíciót is eredményezhet, melyben a kormányzó felek legfőbb gazdaságpolitikai reformtervei kioltják egymást, viszonylag könnyen kitapintható, határozott elkéréseket lehet felfedezni a különböző csoportosulások és különösen a két nagy párt gazdasági programja között.
A kormányzó baloldal vezetői érthető módon ragaszkodnak a korábban elkezdett intézkedésekhez, minden létező módon igyekeznek meggyőzni a választókat arról, hogy a korábbi ígéretekkel szemben ezúttal tényleg sikerül csökkenteniük a munkanélküliséget. Ráadásul úgy, hogy jobban figyelnek a munkavállalói kiszolgáltatottságra, mint kereszténydemokrata (és liberális) riválisaik, akik az állami szabályozás helyett inkább a cégekre bíznák, dolgozóik érdekeinek szem előtt tartását. Abban a kérdésben sem rejthető véka alá a jobb és baloldal közötti ellentét, hogy ki milyen arányban járuljon hozzá az állam költségeihez: a baloldal történelmi hagyományaihoz híven növelné a legnagyobb és a legkisebb jövedelemadó-kulcs közötti különbségeket, míg a jobboldal az egykulcsos rendszer felé tart.
Számok a baloldalról
Mindezek alapján az SPD elképzeléseinek legfontosabb része, hogy 42-ről 45 százalékra emeljék legmagasabb szja-kulcsot, a gazdaság élénkítése érdekében 25 százalékról 19 százalékra csökkentsék a társasági adót, és egy szintre hozzák a minimálbért a nyugati és a keleti országrész között. Ez utóbbi ígéretet nem lesz könnyű megvalósítaniuk, ha – ahogy hét, majd három évvel ezelőtt – ismét a zöldekkel hozza össze őket a sors a kormányalakítás során, hiszen a kisebbik kormánypárt választási programjában régió- és ágazatspecifikus minimálbér bevezetését ígéri. A zöldek ezen kívül a helyi iparűzési adót kommunális gazdasági adóval váltanák fel, mely elképzeléseik szerint jobban figyelembe venné a kamatokból, bérbeadásból és lízingből származó bevételeket, emellett a középosztály alacsony adóztatása mellett elkötelezett párt a magántulajdonra kivetendő vagyonadót bevezetését szorgalmazza.
Bár a fenti két párt hol határozottan, hol kevésbé határozottan elhatárolódik a nemrég alakult Baloldali Párttól, illetve egy közös koalíció ötletétől, könnyen lehet, hogy ez lesz agy egyetlen lehetőségük, hogy kormányon maradhassanak. A sokszor még riválisainál is populistább szólamokat megpendítő, az SPD-ből kivált La Fontaine és a keletnémet állampártból érkező Gisy kormányra kerülése esetén az általános 16 százalékos áfakulcson nem változtatna, ám hét százalékra csökkentené a gyógyszerek vásárlása után felszámolt forgalmi adót és néhány olyan munka esetén, mint vízvezeték- vagy villanyszerelés.
Jobboldali ígéretek
A jobboldali pártok, s különösen a liberálisok (FDP) enyhítenének a munkavállalót védő, többek között a felmondáshoz kapcsolódó előírásokon, és az üzemi szintű bérmegállapodások rendszerét részesítik előnyben. A CDU/CSU a közvetett munkaerő-költségek csökkentése jegyében a munkanélküli-biztosítás 6,5 százalékos járulékát mind a munkavállalói, mind a munkaadói oldalon 4,5 százalékra akarja csökkenteni. A konzervatívok az általános forgalmi adó 16 százalékos felső kulcsát 18 százalékra tervezik emelni, noha ezt nem csak a szociáldemokraták, de a liberálisok, a konzervatívok esetleges kormánykoalíciós partnerei is elvetik. Ezen kívül Merkel és pártja 42 százalékról 39 százalékra csökkentené a személyi jövedelemadó legmagasabb kulcsát, ám összességében – ami a számszerű reformjavaslatokat illeti – elemzők többet várta tőle.
A Schröder-kormány eredménytelen állásteremtő kezdeményezései után Messiásiként várt jobboldali gazdaságpolitikai program ismertetését követő kiábrándultságból aztán egy párton kívüli professzor felbukkanása rázta fel a közéletet. A Merkel által a pénzügyminiszteri posztra jelölt Paul Kirchhof, a Heidelbergi Egyetem adójogi professzora, egykori alkotmánybíró koncepciója ugyan semmiféleképpen sem nevezhetők letisztultnak, ám a kiindulás alapvetően a Közép-Európán lassan végigsöprő egykulcsos adórendszerhez hasonlít. A hétféle jövedelemadó helyett Kirchhof egyetlen adókulcsot javasol, melyet 25 százaléknál húznának meg. A bonyolult német adórendszer teljes leegyszerűsítésén alapuló Kirchhof-elképzelés szerint a versenyképesség javítása szempontjából döntő lépés lehet az egy, maximum kétkulcsos adórendszer bevezetése és az állami kiadások jelentős csökkentése is szerepel.
Kívül a politikán
Persze ez még messze nem jelent semmit: egyrészt tavaly éppen egy Kirchhof-tanítvány, a CDU berkein belül addig viszonylag stabil háttérbázissal rendelkező Friedrich Merz javasolt egy igen hasonló elképzelést a kereszténydemokraták számára, a párt azonban Merkel vezérletével rövid úton eltávolította Merz-et a CDU vezető tisztségeiből. Ha ennek ellenére Merkel asszony most mégis komolyan gondolja a Kirchhof-féle egykulcsos rendszert, akkor is még komoly akadályokat kell legyűrniük közösen: nem elsősorban szociáldemokraták jelenthetnek nehézséget, hanem az Angela Merkelt körülvevő kiskirályok ellenállása.
Jelenleg ugyanis immár 13 német tartományban CDU-vezette tartományi kormány van – legutóbb a földcsuszamlást és az új választásokat elindító Észak-Rajna Vesztfália-i voksoláson kerekedett felül a jobboldal –, márpedig a tartományok urai egyelőre nem nézik túl jó szemmel egy párton kívüli professzor partvonalon kívülről érkező beszólásait.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
