Nagyvilág
Élő
Csehország új elnöke, aki egyébként a NATO vezető katonai tanácsadója volt korábban, titokban figyelmeztette az ukrán vezetést, hogy ne siettessék túlságosan az ellentámadásukat.
2023. 05. 07. 14:30
Élő
Újabb fordulat a kelet-ukrajnai fronton: a TASZSZ oroszországi hírügynökség arról ír, hogy a Wagner-csoport zsoldosai mégis a hónapok óta ostromolt Bahmutnál maradnak, miután a zsoldos csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin egyezségre jutott a védelmi minisztériummal.
2023. 05. 07. 13:31
Élő
A helyi kormányzó szerint egy ember meghalt és ketten megsérültek egy orosz rakétatámadásban Dnyipro városában.
Élő
Azok után, hogy a hét közepén komoly kirohanást intézett az orosz hadvezetés felé, egyúttal bejelentette, hogy kivonja csapatait Bahmutból, a Wagner-csoport nevű orosz zsoldos csapat vezetője újabb kérést intézett Moszkva felé.
2023. 05. 07. 10:27
Élő
Az ukrán hadsereg becslése szerint már 193 430 orosz katona halt meg vagy sérült meg a háború kezdete óta, írja a Guardian.
Élő
Közleményt adott ki a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), melyben jelezték, hogy megkezdődött a lakosság evakuálása a zaporizzsjai atomerőmű közelében fekvő Enerhodar városból, ahol az erőmű személyzetének többsége él.
2023. 05. 07. 09:26
Élő
Szintén a Guardian ír arról, hogy az éjszaka több órán át légiriadó volt érvényben Ukrajna területének nagyjából kétharmadán, a nyugati területekről kezdve Kijeven át egészen Herszonig.
2023. 05. 07. 09:11
Élő
Az oroszok által elfoglalt Szevasztopol Moszkva által pozícióba helyezett kormányzója, Mihail Razvozsajev a Telegram-csatornáján számolt be róla, hogy az ukránok tíz drónt is kilőttek az éjszaka a Krím-félszigeten, ezekből hármat Szevasztopol kikötőjében.
2023. 05. 07. 09:06
Élő
Magyarország területére 2023.
2023. 05. 07. 08:58
Élő
Oroszország és Ukrajna szombaton újabb fogolycserét hajtott végre.
2023. 05. 06. 19:20
Élő
Oroszország azt közölte, hogy erői lelőttek egy ukrán rakétát a Krím-félsziget felett, amelyet Moszkva 2014-ben annektált Ukrajnától – írja az AFP alapján a The Guardian.
2023. 05. 06. 18:57
Élő
Az oroszországi Nyizsnyij Novgorod régióban őrizetbe vettek egy férfit, aki valószínűleg részt vett annak az autónak a felrobbantásában, amelyben megsebesült szombaton Zahar Prilepin orosz író, a sofőrje pedig meghalt – írja az orosz belügyminisztériumi tájékoztatás alapján RIA Novosztyi orosz portál.
2023. 05. 06. 16:13
Élő
Az orosz elnököt ábrázoló bábut akasztottak fel egy útjelző táblára Ukrajnában a frontvonal közelében – írja a The Guardian.
2023. 05. 06. 15:07
Élő
Pokolgépes robbantásban autójában megsebesült szombaton Zahar Prilepin orosz író, a sofőrje pedig meghalt – idézi a TASZSZ orosz hírügynökség értesülését az MTI.
2023. 05. 06. 13:52
- 15:10 Már öten találtak találtak szöget, csavart, drótot és tűt a gyerekek halloweeni édességeiben Gyömrőn és Péteriben – büntetőeljárás indult
- 15:02 Fidesz: Sonnevend Pál nem lehet Alkotmánybíróság elnöke
- 15:01 A boldogság a tányérodon lapul?
- 15:01 „Sokan nincsenek tisztában a szabályokkal” – Mourinho a szurkolókról
- 14:53 Az elkaszált Loupe-film gyártója: a színészek nem tudták a szöveget, Molnár Áron reagált: „ovi”
- 14:44 Jön az ősz leglátványosabb csillaghullása, mutatjuk, mikor érkeznek a Tauridák
- 14:37 Sonnevend Pált választották az Alkotmánybíróság új elnökévé
- 14:36 Duna-parti életérzés és prémium okosotthonok a Metrodom River lakópark nyílt napján!
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 14:20 Nem csak a novemberi rosszkedv: ezek a jelek szezonális depresszióra utalhatnak
- 13:34 A gyászt nem lehet egyszerűen letudni: a szakértők szerint éppen az segíthet, ha nem akarjuk mindenáron elnémítani az érzéseinket
- 13:32 Kompetenciafelmérés: az ötödikeseknél romlás, a többieknél inkább javulás látható
- 13:26 „Győzelem vagy halál, vagy én nyerek, vagy egyikünk sem” – Lewis Hamilton kiakadt a csapattársa miatt
- 13:20 Hat év után megszólal Siklósi Örs utolsó, kiadatlan AWS-dala
- 13:18 Adni és kapni – apró novemberi gesztusok, amelyek mindenkivel jót tesznek
- 06:55 Csak így lehet eltemetni a kutyát a kertben
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 11:47 Nem akármilyen páncélszekrényekre bukkant az NVVH Seszták Miklós otthonában
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 06:20 Parlament: megtudhatjuk, kik rejtőznek a százmilliárdos tőkealapok mögött
- 06:56 Magánterület, azonnal távozz! – dörrent rá egy hangszóró a kéktúrás pecsételőkre
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
- 12:26 Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
- 09:28 Videó: így csapódott be a házak közé a kisrepülőgép Floridában
- 11:15 Magyar: Támogatjuk a legfőbbügyész-jelölt megválasztását
