Nagyvilág
Élő
Gabonasilók és raktárak rongálódtak meg az éjszakai orosz támadás következtében az egyik ukrajnai folyami kikötőben – közölte szerdán délelőtt Odessza régió kormányzója.
2023. 08. 16. 11:02
Élő
Az ukrán légierő szerdán közölte, hogy az orosz hadsereg drónjainak nagy csoportja hatolt a Duna torkolatvidékére, és Izmajil város kereskedelmi kikötője felé vette az irányt, amely közvetlenül a román határon helyezkedik el.
2023. 08. 16. 10:41
Élő
Lettország beveti a hadsereget a Fehéroroszországgal közös határa védelmében, mivel „hibrid fenyegetéseket” észleltek – írja az Al Jazeera a lett védelmi miniszter utasítására hivatkozva.
2023. 08. 16. 10:18
Élő
Visszafoglalták az orosz erőktől a Donyecki területen lévő Urozsajnye falut.
2023. 08. 16. 08:49
Élő
Próbálja rávenni Iránt az Amerikai Egyesült Államok, hogy több harci drónt és alkatrészt ne szállítsanak Moszkvának – jelentette szerdán a Financial Times az ügyben tájékozott iráni és más forrásokra hivatkozva.
2023. 08. 16. 08:22
Élő
Lelőttek három ukrán drónt hajnalban Moszkvától délnyugatra – közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium az AFP jelentése szerint.
2023. 08. 16. 08:04
Élő
Az ukrán külügyminisztérium szóvivője, Oleh Nyikolenko, valamint Mihajlo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó is elutasította Stian Jenssennek, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kabinetfőnökének azt a felvetését, miszerint a háború befejezésének egyik lehetséges opciója lehet, hogy Ukrajna átengedi egyes területeit Oroszországnak, cserében ezért NATO-tagságot kaphat.
2023. 08. 15. 20:31
A NATO-főtitkár kabinetfőnöke: Ukrajna NATO-tagságot kaphatna, ha területeket adna át Oroszországnak
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kabinetfőnöke, Stian Jenssen egy, a norvégiai Arendal városában tartott nyilvános beszélgetésen a szövetség kommunikációjától eddig szokatlan véleményt mondott Ukrajna lehetséges NATO-tagságáról és ezzel összefüggésben a háború lehetséges kimeneteléről – amit a 444.hu szúrt ki.
2023. 08. 15. 20:27
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Zaporizzsjában tett látogatást, ahol találkozott a 65.
2023. 08. 15. 19:28
Élő
Csaknem tízezer civil vesztette életét Ukrajnában a háború kezdete óta – közölte kedden az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága (OHCHR).
2023. 08. 15. 18:41
Élő
Az ukrán kormány alaposan megerősítené az orosz- és fehérorosz határvonalát az ország északkeleti részén: Harkiv megyében 24,7 millió dollárt Csernyihiv megyében 9,8 millió dollár értékben építenének ki megerősített erődrendszert – jelentette be Denis Szmihal miniszterelnök.
2023. 08. 15. 16:50
- 14:58 Modern kori rabszolgaság Vecsésen: Két éven át bántalmaztak, félelemben tartottak és megállás nélkül dolgoztattak öt férfit
- 14:56 A vélemény szabad, de nem szent – szeptembertől indul a 24.hu véleményrovata
- 14:56 Galambos Lajos ellen hamis tanúzás miatt tettek feljelentést
- 14:48 Emlékezetkiesésre hivatkozik a kisrepülőgépet elkötő férfi – kiderítettük, mit kaphat a tettéért
- 14:38 Hidegfronttal és éjjeli viharokkal lépünk át a meteorológiai őszbe
- 14:22 Választások jönnek Oroszországban, a Kreml számára tizedrangú kérdés, hogy az eredményt elismeri-e Európa
- 14:15 Elindult a Közhang, Radnai Márk szerint nem hibátlan a rajt
- 14:02 „Kezelnél végre, és abbahagynád a hülyéskedést?” – botrányt okozott egy teniszező, aki nem értette, miért nem kap ápolást
- 13:53 „Használata egyáltalán nem javasolt” – Velkey közzétette a Szijjártóék által beszerzett lélegeztetőgépek minősítését
- 13:47 Szavazást indít a Budavári Önkormányzat az Airbnb-ről
- 13:45 Meghalt Berend T. Iván Kossuth-díjas történész
- 13:30 Lemondott a brüsszeli MCC vezetője, mert nem tudják kifizetni a munkatársakat
- 13:25 A munkaerőhiány nehezítheti, a korszerű technológia segíti az építőipari élénkülést
- 13:24 Megdőlt a Ligue 1-rekord: 43 másodpercet töltött a pályán a világbajnok védő, és kiállították
- 13:09 Ingyenes légiparádéval ünneplik a 90 éves repteret
- 06:42 Kiderült, kik buliztak Orbán Ráhelék influenszerpartiján, ami 3 milliárd forintba került az adófizetőknek
- 11:56 Megjelent Magyarországon a nyugat-nílusi láz
- 11:55 Tagad a 23 éves debreceni fiút szíven szúró hajléktalan – videó az elfogásról
- 11:41 Megszólalt a Pontoon a szórakozóhelynél történt életveszélyes balesettel kapcsolatban
- 10:09 Toplista: ezeket az autókat lopják most leginkább Magyarországon
- 08:33 Várkonyi Andrea a főút közepén mentett teknőst Tihanyban
- 10:04 Lezuhant egy férfi a Pontoonnál, életveszélyes állapotban vitték kórházba
- 06:03 Egy dél-koreai üdülőszigeten is felbukkant a hivatali útjai során Nagy Márton
- 11:03 Papp Gergő távozik az RTL-től
- 11:26 Nyomás alatt az orosz bankok: Putyin elől menekíti a pénzét a lakosság
