Nagyvilág

Szijjártó belengette a NATO-csatlakozás további blokkolását a svédeknek egy iskolai oktatófilm miatt

MTI
MTI

Súlyos vádakat, hamis információkat terjesztenek Magyarországról a svédországi iskolákban, ami nem segíti a skandináv ország NATO-csatlakozásának ratifikációs folyamatát

– idézte az MTI Szijjártó Péter levelét, amelyet a svéd külügyminiszternek, Tobias Billströmnek küldött.

A külgazdasági és külügyminiszter emlékeztetett, hogy hivatali partnere az utóbbi időben több találkozót is kezdeményezett a NATO-csatlakozás országgyűlési jóváhagyásának megvitatása érdekében.

Ezen alkalmakat arra használtam fel, hogy elmagyarázzam önöknek a svéd politikusok által felhozott súlyos, elfogult, tisztességtelen és igazságtalan vádak sorozatának felettébb negatív fogadtatását. Ezek a vádak megkérdőjelezték politikai rendszerünk demokratikus jellegét, valamint a magyar emberek ahhoz való érettségét, hogy saját országuk jövőjéről döntsenek

– hangsúlyozta.

A kormányközeli sajtóorgánumok már napok óta kiemelten foglalkoznak azzal az EU és a demokrácia címet viselő tízperces társadalomtudományi videóval. A Magyar Nemzet keddi cikke szerint a videó Gulyás Márton megszólalásával indul, aki kijelenti, hogy  Magyarországon a demokrácia 2010 óta lassanként megszűnt. Ezután a narrátor elmondja, hogy a kormány korlátozza a sajtó- és a szólásszabadságot, sőt rendeletben szünteti meg a genderszakokat – amit kommentálva egy korábbi svéd EP-képviselő rámutat, hogy Orbán Viktor átlépett minden határt.

Szijjártó a videó kapcsán most azt írta kollégájának, hogy a magyar parlament képviselői demokratikus versenyben szerezték mandátumukat, az életszínvonal javításán dolgoztak választókerületeikben, ennek eredményeként pedig sokan közöttük négyszer, ötször, sőt hatszor is megkapták az emberek támogatását.

Ha azt hallják, hogy az önök politikusai ezt antidemokratikusnak vagy tekintélyelvűnek ítélik, akkor nem kell meglepődni azon, ha ezt sértésnek tekintik. … Most pedig, tisztelt Miniszter úr, ezek a képviselők azt olvasták a hírekben, hogy az állami alapítvány által működtetett UR biztosította iskolai tananyaguk részeként súlyos vádakat és hamis információkat terjesztenek a svédországi iskolákban a diákoknak, azt sugallva, hogy a demokrácia az elmúlt években hanyatlásnak indult Magyarországon

– közölte Szijjártó, és leszögezte:

Biztos vagyok benne, hogy érti a két jelenség közötti ellentmondást: önök sürgetik országgyűlési képviselőinket, hogy ratifikálják az önök NATO-csatlakozását, miközben továbbra is azzal vádolják őket, hogy lerombolták a magyarországi demokráciát. (…) Ez az ellentmondás most még inkább kiéleződött, és cseppet sem segíti az ön folyamatos követelésének teljesítését.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a szerdai Kormányinfón szintén arról beszélt, javasolni fogja Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezetőnek, hogy a frakcióülésen vetítsék le a filmet, és utána döntsenek a kormánypárti képviselők a svéd NATO-csatlakozás ügyéről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik