Nagyvilág
Élő
Az izraeli hadsereg közölte, hogy hétfőn 21 katonájával végzett egyetlen csapás Gáza középső részén.
2024. 01. 23. 08:31
Élő
Folytatódtak keddre virradóra a harcok a Gázai övezet déli részén, Hán-Júnisz városánál az izraeli hadsereg (IDF) és az övezetet irányító Hamász terrorszervezet fegyveresei között, helyszíni beszámolók szerint az izraeliek tüzérséggel lőtték egy kórház környékét is.
2024. 01. 23. 07:39
Élő
Újabb közös akciót hajtott végre a brit és az amerikai légierő a jemeni húszi lázadók katonai létesítményei ellen – jelentette be hétfő éjjel a londoni védelmi minisztérium.
2024. 01. 23. 06:34
Élő
Nevetséges, hogy a Hamász túszcserére tett javaslatában éppen azoknak a gyilkosoknak és erőszaktevőknek az elengedését követelik az izraeli túszokért cserébe, akik részt vettek az október 7-én elkövetett szörnyűségekben – jelentette ki hétfőn Avi Haiman izraeli kormányszóvivő.
2024. 01. 22. 20:51
Élő
A szakértők többsége felfogja, hogy a Nyugat akadályozza az ukrajnai rendezést azáltal, hogy támogatja a kijevi vezetést, utóbbi pedig közben a haláltusáját vívja – jelentette ki hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az ENSZ Biztonsági Tanácsában az ukrajnai helyzet megvitatásának szentelt ülésen.
2024. 01. 22. 20:38
Élő
Magyarország továbbra sem fog részt venni az ukrajnai fegyverszállításban, ugyanakkor nem is gátolja meg, hogy más európai uniós tagállamok így tegyenek, de a kormány ennek semmilyen pénzügyi terhét nem hajlandó vállalni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
2024. 01. 22. 15:11
Élő
Szörnyűséges terrorcselekmény volt az ukrán tüzérségnek a donyecki piacra mért csapása, amely 27 ember halálát okozta – jelentette ki hétfőn Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.
2024. 01. 22. 14:06
Élő
Izraeli csapatok megrohamozták az al-Khair kórházat és letartóztatták az egészségügyi személyzetet - állítja a gázai egészségügyi minisztérium szóvivője.
2024. 01. 22. 13:37
Élő
A Hamász által túszul ejtett izraeliek hozzátartozóinak egy csoportja bement egy parlamenti bizottsági ülésre Jeruzsálemben, követelve, hogy a törvényhozók tegyenek többet szeretteik kiszabadítása érdekében - írja a Reuters.
2024. 01. 22. 13:03
Élő
Vagyonelkobzással járhat majd az orosz hadsereg „rágalmazása” és az állambiztonság elleni tevékenységre való nyilvános felhívás egy törvénymódosítási javaslat szerint, amelynek szövege hétfőn került be az orosz parlamenti alsóház elektronikus adatbázisába.
2024. 01. 22. 12:13
Élő
Andrij Jermak, az ukrán Elnöki Hivatal vezetője arról számolt be, hogy történt előrelépés Volodimir Zelenszkij és Orbán Viktor találkozója felé.
2024. 01. 22. 12:11
Élő
A helyi egészségügyi minisztériumának hétfői tájékoztatása szerint október 7.
2024. 01. 22. 11:29
Élő
Hétfőn délelőtt megérkezett az ukrán fővárosba Donald Tusk lengyel miniszterelnök, ahol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Denisz Smihal ukrán miniszterelnökkel is találkozik majd.
2024. 01. 22. 10:00
Élő
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ma reggel a közösségi médiában közzétett videóban közölte, hogy olyan törvényjavaslat-tervezetet nyújt be, amely lehetővé teszi a kettős állampolgárság bevezetését.
2024. 01. 22. 09:37
- 13:52 Navracsics Tibor: Az egyetlen szakember távozott a vidékfejlesztési tárcától, Cser-Palkovics egy helyettes államtitkár lemondása miatt szomorú
- 13:47 Először léphet külföldi a titokzatos kínai űrállomásra
- 13:11 Trójai háború: megtörtént egyáltalán?
- 13:06 Orosz hekkerek szerezték meg az olasz külügyminiszter adatait
- 12:59 A világ egyik legjobb úszója közúti baleset miatt marad le az olimpiáról
- 12:15 Ellopta az összes jégkrémet, majd tüzet akart rakni a benzinkúton az esztergomi randalírozó
- 12:09 Hátulról direkt felrúgta az ellenfelét, tömegverekedés lett belőle
- 11:59 Fényképezőgéppel a katódsugárcső előtt – az analóg print screenek korszaka
- 11:41 Véget ért a sukorói bérletidíj-vita: új szerződést kötöttek a Kovács Katalin Akadémiával
- 11:39 Olaj szivárgott ki egy horvát kőolajvezetékből
- 11:12 „Én azóta vagyok alkoholista, mióta nem iszom” – felépülők mesélnek arról, hogy nem elég letenni a poharat
- 11:02 Egy hónap alatt egymilliárdért reklámozták az Erzsébet-táborokat – Kátai-Németh Vilmos feljelentést tett
- 10:55 21 milliós végkielégítést kaphattak a HUN-REN előző vezetői
- 10:54 Ennyi jutalomfalatot kaphat a macska naponta
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 07:00 Kvíz: ismerd fel a 70-es évek magyar slágerét a kezdősora alapján!
- 06:00 Jó vagy a háborús filmekben, ha 8-ból legalább 6-ot felismersz ebben a képes kvízben – 2. rész
- 06:59 Egy államtitkár és négy helyettes államtitkár távozik posztjáról
- 08:05 90 évesen újranősül Müller Péter
- 10:11 Közeleg a visszaváltási határidő: milliárdok lapulnak még a magyaroknál egy régi bankjegyből
- 10:43 9 milliárdot kell visszafizetnünk az EU-nak egy olyan program miatt, amiről az ÁSZ kimondta, hogy hemzseg a szabálytalanságoktól
- 08:02 Török Gábor: Mintha Magyar Péter retorikai stratégiaváltáson gondolkozna
- 07:00 „Soha nem bántam meg, hogy eljöttem Magyarországról” – Nobel- és Wolf-díjas kutatókat is elvesztettünk 1956-ban
- 08:01 „Építettek egy kis légvédelmi rendszert, amit mi kiütöttünk 15 perc alatt” – jelentette Trump, miután ismét csapást mértek Iránra
- 09:46 Ez az olcsó vitamin csökkentheti a rák kialakulásának kockázatát
