Nagyvilág

A nápolyi ügyészség letartóztatási parancsot adott ki az olasz gazdasági minisztérium államtitkára, Nicola Cosentino ellen a nápolyi maffiához, a camorrához fűződő állítólagos kapcsolatai miatt - jelentette az olasz sajtó.
2009. 11. 10. 15:17
Kizárták a cseh hadseregből azt a két parancsnokot, akik afganisztáni küldetésük idején SS-egységek jelképét hordták sisakjaikon - közölte a cseh védelmi miniszter. Az egyik érintett csak ezek után ébredt rá, hogy náci jelképet hordott.
2009. 11. 10. 14:35
Észak- és dél-koreai hadihajók bocsátkoztak tűzpárbajba egymással kedden, a déli és az északi vizeket elválasztó vitatott demarkációs vonalon. Hét éve az első alkalom, hogy a két Korea fegyveres összecsapásba bonyolódott.
2009. 11. 10. 13:40
A Fehér Ház nyilatkozatot adott ki, melyben tagadja, hogy az elnök döntést hozott volna az afganisztáni csapaterősítésről. Korábban az CBS csatorna pentagoni hírforrásokra hivatkozva arról adott hírt, hogy Obama mintegy 40 ezer katonát vezényel Afganisztánba 2010 elején.
2009. 11. 10. 12:31
A Brandenburgi kapu mentén a szakadó eső ellenére is tízezrek ünnepelték a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját. A hidegháború legismertebb szimbólumát jelképesen Németh Miklós és Lech Walesa döntötte le.
2009. 11. 09. 21:32
Kivégeztek Kínában kilenc embert, akiket a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen nyáron kirobbant zavargások során elkövetett bűncselekmények miatt ítéltek halálra.
2009. 11. 09. 14:51
A mentőcsapat 5300-5500 méteres magasságban leküzdhetetlen jégomlásba ütközött, a környéken nem találtak nyomokat és visszatértek - közölte Sárközy Péter pekingi főkonzul a Szecsuán tartományi hegymászók szövetségének legfrissebb jelentése alapján.
2009. 11. 09. 12:57
Rendkívüli állapotot hirdettek vasárnaptól Salvadorban, ahol több száz halálos áldozatot követeltek a napok óta tartó heves esőzések okozta áradások és földcsuszamlások.
2009. 11. 09. 07:28
Tudósítónk a német fővárosban tartózkodik, ahol rengetegen ünneplik már vasárnap este a berlini fal leomlásának húszadik évfordulóját. Karneváli hangulat uralkodik a városban.
2009. 11. 08. 18:02
Ha Törökországgal együtt kellene várakozni az Európai Unióba (EU) való belépésre, "az nagyon rossz jelzés lenne a térség számára, hiszen mi ötszáz éven át török uralom alatt éltünk, és most megint együtt ülünk velük a váróteremben" – mondta Vuk Jeremic szerb külügyminiszter.
2009. 11. 08. 14:20
A szlovén jobboldali ellenzék meghiúsítaná a Horvátországgal kötött határmegállapodást. A szlovén miniszterelnök olyan népszavazással szeretné keresztülhúzni tervüket, ami jogilag nem kötelező.
2009. 11. 08. 11:17
Üzembe helyezték a hadihajót, amit a szeptember 11-én romba döntött Világkereskedelmi Központból összegyűjtött több tonnányi acélból készítettek – számolt be a BBC.
2009. 11. 08. 10:19
Kína tiltakozása ellenére a dalai láma ötnapos látogatásra érkezett India Tibettel határos északkeleti tartományába, hogy együtt imádkozzon buddhista zarándokokkal, és tanítsa őket. A hatóságok szerint 25 ezer buddhista hívőt vonz az esemény.
2009. 11. 08. 09:05
Berlinben ezer nagyméretű, hungarocellből készült színes dominóból felállították a Berlini fal másolatát. A másfél kilométer hosszú, két és fél méter magas lett. November 9.-i 20. évfordulón újra ledöntik - írja a Daily Mail.
2009. 11. 08. 08:22
Olvasói sztorik