Nagyvilág

A lengyelországi Morag településen, mintegy hatvan kilométerre az oroszországi Kalinyingrádi területtől, helyezik el a Patriot típusú amerikai légvédelmi rendszert - írta a védelmi minisztériumra hivatkozva szerdán a Gazeta Wyborcza című lap.
2010. 01. 20. 14:40
Egy munkaügyi vita nyomán szerdán kénytelen volt teljesen leállítani sörgyártását belgiumi üzemeiben a világ vezető sörfőzdéje, az Anheuser-Busch InBev SA.
2010. 01. 20. 14:32
Fosztogatók lepték el Haitit az újabb földrengés után. Ezért káosz uralkodik a térségben, ráadásul a rendet az is megbontja, hogy az emberek tülekednek a segélyszállítmányoknál.
2010. 01. 20. 13:33
Ismét rengett a föld Haitin; most 6,1-e erősséggel, ami a múlt hét keddi 7-es erősségű földmozgás utórengése lehet.
2010. 01. 20. 12:43
Még évekig tarthat, amíg a rengeteg politikai és gazdasági ellentét ellenére megegyeznek a világ államai egy egységes egyezmény létrehozásáról - mondta Faragó Tibor, a koppenhágai klímacsúcs magyar tárgyalódelegációjának szakmai koordinátora. Arról is beszélt, hogy január végéig be kell jelentenie mindenkinek, hogy mennyivel csökkenti a káros anyag kibocsátást.
2010. 01. 20. 11:30
Dél-Korea megelőző csapást mérne Észak-Koreára, abban az esetben, ha ők nukleáris támadásra készülnének. A két ország közti feszültséget példázza ez a döntés, amit a védelmi miniszter, Kim Te Jung, akkor jelentett be, amikor közösen egy közös ipari létesítmény fejlesztéséről tárgyaltak.
2010. 01. 20. 09:54
Az amerikai tengerészgyalogosok által használt távcsöves gépfegyverek sorozatszáma bibliai utalást tartalmaz - közölte az ABC News. Ezt a fegyvergyártó honlapján található gondolatok is alátámasztják, miszerint Amerika annak köszönheti nagyságát, hogy történelme során tiszteletben tartotta a bibliai tanítás szellemét.
2010. 01. 20. 09:45
Egy új felfedezésnek köszönhetően hamarosan eltávolítható lehet a széndioxid a levegőből. Elisabeth Bouwman, a hollandiai Leiden Egyetem kutatója arról számolt be, hogy olyan katalizátorba botlottak, ami az üvegházhatást előidéző gázokat vonja ki a levegőből.
2010. 01. 20. 09:15
Már tizenhat halálos áldozata van a kelet-ukrajnai Luhanszk város kórházában történt robbanásnak. A baleset óta csak két nap telt el, de már befejezik a mentést.
2010. 01. 20. 08:49
Virágzik a kalózkodás az Ádeni-öbölnél, az Indiai-óceánon, egészen a Seychelle-szigetekig, mert miután a szomáliai kalózok kiterjesztették tevékenységüket, másfélszeresére nőtt a hozzájuk csatlakozó fiatalok száma.
2010. 01. 20. 08:28
Új leszállópályát nyit meg az amerikai haderő Haitin, mert nélküle akadozna a segélyek szétosztása és szállítása. Azért is van rá szükség, mert autóval is nehezebben járható az ország, ugyanis üzemanyaghiány alakult ki. Emiatt hosszú sorok kígyóznak a töltőállomások előtt.
2010. 01. 20. 08:11
Irán hivatalosan értesítette a Nemzetközi Atomenergia -ügynökséget arról, hogy elutasítja az általuk ajánlott uráncsere tervét. Azt a gyanút, hogy az ország nukleáris robbanófejeket állítana elő, a válaszuk megerősíti, hiszen az ajánlatban megállapított uránmennyiség nem elegendő az atomfegyverekhez.
2010. 01. 20. 07:32
Ámokfutó gyilkolt meg nyolc embert az amerikai Virginia államban. A rendőrdég üldözőbe vette, de még nem kapták el, ezért a környék lakosainak nem javasolják, hogy elhagyják otthonukat.
2010. 01. 20. 06:58
A szlovák kormány határozottan visszautasította azokat a támadásokat, amelyek az Európai Parlamentben (EP) a szlovák EU-biztosjelöltet érték, és teljes támogatásáról biztosította a jelöltet, Maros Sefcovicot.
2010. 01. 19. 21:16
A pattanásig feszült légkör miatt a nemzetközi vöröskereszt munkatársai kénytelenek voltak félbeszakítani a segélyek szétosztását a haiti főváros, Port-au-Prince egyik kerületében - közölték a szervezet genfi székhelyén.
2010. 01. 19. 18:28
Musicalt készítettek Obamáról “Hope” címmel, a darab Frankfurtban debütált nagy sikerrel. A német-amerikai koprodukcióban Merkel és McCain is “dalra fakad”.
2010. 01. 19. 12:57
Rumjana Zseleva bolgár EU-biztosjelölt elállt a jelöltségtől, és lemondott külügyminiszteri tisztségéről is - közölte kedden Strasbourgban az Európai Néppárt. Szófia a Világbank jelenlegi alelnökét jelöli utódjául.
2010. 01. 19. 12:00
Olvasói sztorik