Nagyvilág

Dalolnak, sírnak Haitin

Új leszállópályát nyit meg az amerikai haderő Haitin, mert nélküle akadozna a segélyek szétosztása és szállítása. Azért is van rá szükség, mert autóval is nehezebben járható az ország, ugyanis üzemanyaghiány alakult ki. Emiatt hosszú sorok kígyóznak a töltőállomások előtt.

Kényszerből épül reptér Haitin

Újabb leszállópályát nyit meg a légiforgalom előtt az amerikai haderő Haitiban. Ezzel szeretnék megkönnyíteni a földrengés sújtotta országba áramló nemzetközi segélyszállítmányok fogadását, mert azzal a főváros repülőtere képtelen megbirkózni.

“A rendelkezésre álló infrastruktúra korlátozott volta akadályozza,
hogy még több ivóvizet, élelmiszert és sátrat szállítsanak a karibi
országba’ – nyilatkozta Philip Crowley amerikai külügyi szóvivő.

Ezért
is szükség van a pályára, amit Port-au-Prince-től 40 kilométerre
létesítenek és 24 órán belül már használhatják. Port-au-Prince amerikai irányítás alá helyezett repülőterén, a Toussaint Louverture-ön jelenleg naponta 200 repülőgép landol, míg a katasztrófa előtt naponta mindössze 13 járatot fogadott. Viszont már háromszor előfordult, hogy megtadagták létfontosságú orvosi felszerelést szállító repülőgépektől a leszállási engedélyt. A Haitival szomszédos Dominikai Köztársaságba irányították őket annak ellenére, hogy a gép 12 tonna gyógyszert, sebészeti eszközt és berendezéseket szállított volna a rászorulóknak.

Üzemanyaghiány alakult ki

Nem csak a repülőforgalom akadozása nehezíti meg a segélyek szétosztását, hanem az is, hogy az országban üzemanyaghiány alakult ki, emiatt hosszú sorok kígyóznak a töltőállomások előtt, amelyek felemelték áraikat és kis mennyiségben adnak ki üzemanyagot. Így sok helyi autós napok óta hasztalan próbálja megtankolni járművét.

Az amerikai haderő szerint az üzemanyagimportot bonyolító haiti kikötők rendben működnek, az üzemanyagnak a töltőállomásokra történő eljuttatását logisztikai gondok és a megfelelő személyzet hiánya gátolja.

Bár csak 700-an dolgoznak azon, hogy a romokat eltakarítsák és tovább mentsenek, sikerült élve kiemelni egy hetvenéves asszonyt, valamint egy huszonötéves nőt egy üzletközpont romjai alól.

Képgaléria! (Fotó: MTI)

Képgaléria! (Fotó: MTI/EPA)


Dalolnak, sírnak a romok között

Anna Zizit mexikói tűzoltók találták meg és amikor hordágyra fektették és infúziót kötöttek rá, az idős asszony dalra fakadt, mert ismét biztonságban érezte magát. A mentőalakulat tagjai pedig sírva fakadtak örömükben.

Az életben lévő asszonyról már korábban is tudtak. Sarah Wilson, a Christian Aid brit segélyszervezet szóvivője elmondta, hogy a mentőalakulatok tömlőn keresztül rendszeresen vizet juttattak el hozzá.

A sikerélmény után mégis pesszimisták az országba vezényelt amerikai katonák, szerintük lassan elfogy a remény arra, hogy újabb túlélőket találjanak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik