Nagyvilág
Élő
A szlovén kormány csütörtöki ülésén határozatot fogadott el a palesztin állam elismeréséről, és végső jóváhagyásra a parlament elé terjesztette – közölte Robert Golob szlovén kormányfő a kabinet ülését követően.
2024. 05. 30. 17:32
Élő
Eljött az ideje annak, hogy a NATO átértékelje a tagállamok által Ukrajnának nyújtott katonai segítség felhasználásának feltételeit – jelentette ki Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára csütörtökön Prágában, a szövetség megalakulásának 75.
2024. 05. 30. 17:09
Élő
Oroszország növeli katonái létszámát a kelet-ukrajnai Harkiv megyében, de ezek az erők nem elegendőek egy teljes körű offenzívához – jelentette ki Olekszandr Szirszkij, az ukrán fegyveres erők főparancsnoka csütörtöki Facebook-bejegyzésében.
2024. 05. 30. 15:45
Élő
A svéd rendőrség csütörtök reggel kényszerintézkedés keretében távolította el az ország déli részén fekvő Lund város egyik közparkjából azt a mintegy 40 palesztinbarát egyetemistát, aki két hete tartózkodott engedély nélkül a park területén.
2024. 05. 30. 14:28
Élő
Komoly viták várhatók a NATO informális külügyminiszteri tanácsülésén pénteken Prágában, a háborús hangulat kicsúcsosodására és minden eddiginél őrültebb ötletek támogatására lehet készülni – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.
2024. 05. 30. 14:12
Élő
Hosszú interjút adott a Karmelita kolostorban a Le Point című francia lapnak Orbán Viktor, aki kivételesen nemcsak a háborúval riogatott.
2024. 05. 30. 13:33
Élő
Szétszerelték és ideiglenesen elszállították a megsérült amerikai mólót a Gázai övezet partjáról - jelentette a Kan közszolgálati média Izraelben.
2024. 05. 30. 11:54
Élő
A páncélzat nem megfelelő.
2024. 05. 30. 11:09
Élő
Hszi Csin-ping kínai elnök békekonferenciát szorgalmaz Izrael és a Hamász között – a Kínai Népköztársaság elnöke erről csütörtökön beszélt, amikor arab vezetőkkel tárgyalt – írta az AFP alapján a Guardian.
2024. 05. 30. 10:15
Élő
Újabb három izraeli katona vesztette életét a palesztin területeken - jelentette be csütörtökön az izraeli hadsereg szóvivője.
2024. 05. 30. 09:09
Élő
Az Egyesült Államok szerint az új megállapodástervezet, amely az izraeli túszok szabadon engedéséről és az átmeneti tűzszünetről megjelent, elvezethet egy hosszabb fegyvernyugváshoz a Gázai övezetben, de ehhez sok munkára van még szükség - jelentette ki a Fehér Ház Nemzetbiztonsági Tanácsának kommunikációs koordinátora szerdán.
2024. 05. 30. 07:05
Élő
Brazília tartós jelleggel visszahívta tel-avivi nagykövetét, akinek helyére jelenleg nem terveznek új személyt kinevezni - közölte egy diplomáciai forrás a két ország között elmérgesedett diplomáciai helyzet újabb eszkalációjáról.
2024. 05. 29. 20:47
Élő
Az izraeli hadsereg a Gázai övezet és Egyiptom határán húzódó szűk pufferzóna, az izraeliek által Philadelphia folyosónak nevezett sáv 75 százalékát ellenőrzése alatt tartja – idézte a Reuters Benjamin Netanjahu nemzetbiztonsági tanácsadóját, Cáhi Hanegbit, aki úgy véli, idővel az egészet ellenőrzésük alá fogják vonni.
2024. 05. 29. 18:08
- 06:14 Nem tágít az erős szél
- 06:00 A magyarok többsége nem gondolja, hogy a Tisza háborúba sodorná az országot
- 05:45 Fizikakvíz: mennyire emlékszel az általános iskolában tanultakra?
- 05:30 Évadváró Eufória-kvíz: ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod, készen állsz-e a folytatásra
- 04:50 Kvíz: kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen? – II. felvonás
- 04:35 Kvíz: ismered a magyar sport sztárpárjait?
- 03:33 A minimalista győzelmek királya újabb skalpot szerzett a rangadón
- 22:02 Az energetikai létesítményekre vonatkozó részleges tűzszünetet javasol az ukrán elnök
- 20:54 A nap legfontosabb hírei – 2026. április 6.
- 20:30 „Ha ezt hamarabb tudom, el sem megyek” – eltört az állkapcsa a kupadöntőn lekönyökölt kosarasnak
- 20:27 A kormányzati iparosítás ára: Debrecenben a legélesebb a lakhatási válság
- 20:15 Történelmi pillanat: az Orion űrhajó már megdöntötte az Apollo-13 rekordját
- 19:51 Teherán visszautasítja a tűzszünetet, a háború végleges lezárását akarja
- 05:00 Ez a látványos virág őszig tartó pompával hálálja meg a törődést
- 19:30 Kicentizte a pólóválogatott, de végül legyűrte a görögöket
- 16:06 „13-án keressél magadnak egy másik országot, baszd meg” – mondta a közműárokba bemászó tiszás háziorvosnak Pócs János
- 20:30 „Ha ezt hamarabb tudom, el sem megyek” – eltört az állkapcsa a kupadöntőn lekönyökölt kosarasnak
- 19:25 „Egyre nagyobb lett a politikai kontroll” – megszólalt a GVH vezető közgazdásza, aki állása elvesztésére számít
- 16:46 „Ne habozz! Változtass!” – tiszás plakát előtt üzent Zacher Gábor
- 04:50 Kvíz: kitalálod, melyik magyar színész látható az archív képen? – II. felvonás
- 17:57 Baloldali képviselőjelölteket kér visszalépésre Lendvai Ildikó és több volt miniszter
- 20:15 Történelmi pillanat: az Orion űrhajó már megdöntötte az Apollo-13 rekordját
- 13:05 Meghalt A Nagy Ő korábbi szereplője, a Kanári-szigeteken találtak rá a holttestére
- 17:14 Fontos változás jön a Samsung telefonoknál, főleg a régebbi készülékeket érinti
- 16:45 Hogyan lett a tökös csajból Fidesz-párti szabadságharcos?
