Márkajelzés és színek nélküli elrettentő dobozok jönnek, és az állam abba is beleszólna, hogy valaki rágyújthat-e a saját autójában. Mindez tőlünk nyugatra.
Törökország visszafelé halad az emberi jogok és a jogállamiság terén - állította hétfőn egy nemzetközi jogvédő szervezet, amely felszólította az országot, hogy tegyen lépéseket a szólásszabadság, a békés tüntetésekhez és a törvényességhez való jog védelmére.
Az Európai Unió szakminisztereit tömörítő tanács elfogadta hétfőn az úgynevezett idegenhonos özönfajok kizárását és visszaszorítását szolgálni hivatott uniós rendeletet.
Közben a Moszkva-barát szeparatisták folytatják támadásaikat a donyecki nemzetközi repülőtér ellen, amelyet az elmúlt egy nap alatt többször is harckocsikkal lőttek.
Csalódottságának adott hangot a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kolozsvári önkormányzati frakciója amiatt, hogy a város polgármesteri hivatala fellebbezett a kétnyelvű helységnévtáblák kihelyezését előíró alapfokú bírósági ítélet ellen.
Moldova a jövő évben csatlakozási kérelmet szándékozik benyújtani az Európai Unióhoz - közölte Natalia Gherman külügy- és európai integrációs miniszter.
Az orosz titkosszolgálat ügynökei az utóbbi időben egyre aktívabbak Ausztriában, célkeresztjükben a legfelsőbb kormányzati körök, elsősorban a külügy- és gazdasági minisztérium titkai állnak.
Elutasították az országban működő több tucat, magánkézben lévő betegbiztosító felszámolását és egy egységes, állami egészségpénztár kialakítását célzó kezdeményezést a svájciak a kérdésről vasárnap tartott népszavazáson.
Bernice Dahn helyettese csütörtökön halt bele a betegségbe, és ezért a főorvos úgy döntött, hogy karanténba vonul 21 napra a közvetlen munkatársaival együtt.
Az Air France pilótáinak többségi szakszervezete vasárnap délután bejelentette: annak ellenére befejezik a 14. napja tartó munkabeszüntetést, hogy a vezetőség nem teljesítette a követeléseiket.
A Der Spiegel című német hírmagazin az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és az uniós állampolgársághoz köthető ügyekkel foglalkozó biztosi posztjára jelölt politikusról közölt portrét.