Nagyvilág

Újabb keleti ország csatlakozna az EU-hoz

Moldova a jövő évben csatlakozási kérelmet szándékozik benyújtani az Európai Unióhoz - közölte Natalia Gherman külügy- és európai integrációs miniszter.

A miniszter a Szabad Európa Rádió hét végi jelentése szerint hangsúlyozta, hogy az egykoron a Szovjetunióhoz tartozó ország külpolitikája immár nem ingadozik a keleti és nyugati orientáció között, Moldova stratégiai partnerei egyértelműen az Európai Unió tagállamai.

Azzal kapcsolatban, hogy Moldova a Független Államok Közösségének tagja, Gherman közölte, hogy ez csak a gazdasági ügyekre érvényes, a biztonsági és politikai ügyekről szóló találkozókon nem vesznek részt.

Vladimir Filat korábbi miniszterelnök, az egyik kormányzó erő, a Moldovai Liberális Demokrata Párt (PLDM) elnöke szeptember elején azt ígérte, hogy pártja “teljes jogú EU-tagállammá alakítja Moldovát”, és az állam 2020-ra kész lesz az unióba való belépésre. Az EU június 27-én kötött társulási és szabadkereskedelmi megállapodást Moldovával.

Az orosz kormány ezt alapvetően ellenzi. Moszkva a júniusi megállapodást követően azon véleményének adott hangot, hogy az uniós társulás miatt sérülnek a Dnyeszteren túli területen élők alapjogai. A hivatalosan Moldovához tartozó területen egy szakadár államalakulat működik orosz támogatással, ott orosz csapatok állomásoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik