Nagyvilág

Készül a világ egyik legszigorúbb dohányzásellenes törvénye

Márkajelzés és színek nélküli elrettentő dobozok jönnek, és az állam abba is beleszólna, hogy valaki rágyújthat-e a saját autójában. MIndez tőlünk nyugatra. 

Franciaországban, ahol egykor cigaretta lógott minden színész, művész és értelmiségi ajkai között, most a valaha látott legszigorúbb dohányzásellenes törvény bevezetésére készül – írja a The Independent.

A színek, és a márkajelzések teljesen eltűnhetnek a dobozokról, helyettük elrettentő képek, és szövegek lesznek csak rajtuk. Emellett a saját autójában sem gyújthat majd rá senki, ha 12 évnél fiatalabb gyermeket is szállít.

 Bigitte Bardot

Bár az új szabályozás a tervek szerint csak 2016-tól lép majd életbe, a minap hatalmas dohányellenes kampány indult Franciaországban. Azt hirdeti, hogy a dohányzók fele biztosan a káros szenvedéllyel összefüggő ok miatt hal meg, és ha mindez nem lenne elég, az állam dohányipari különadókból finanszíroz dohányellenes kampányokat, illetve a dohánylobbi rejtett tevékenységének feltárását.

„Nem fogadhatjuk el tovább, hogy Franciaországban annyi ember halálát okozza a dohányzás, mintha minden nap lezuhanna egy repülőgép 200 utassal a fedélzetén” – mondta Marisol Touraine, egészségügyi miniszter. A politikus célja az, hogy negyven év alatt teljesen felszámolja a dohányzást az országban azzal, hogy a felnövő generációkat eltántorítja a rászokástól. A középtávú cél, hogy a jelenleg a társadalom egyharmadát kitevő francia dohányosok 2024-re már legfeljebb húszszázaléknyian maradnának.

Hasonlóan szigorú szabályozást, eddig csak Ausztráliában hoztak, de Franciaországon kívül még Nagy Britanniában, és Írországban is tervezik.

A nagy dohánycégek természetesen nem nézik tétlenül az ellehetetlenítésüket. Nemzetközi perekkel fenyegetik a francia államot. Szerintük minimum az Európai Unió törvényei által védett „szellemi tulajdon” megsértése a márkaneveik, és a védjegyeik betiltása. A játszótéri és az autós cigarettázást érintő „gyermekek előtt ne” szabályozás ellen pedig demonstrációkat szerveznek a jobbközép politikusok. „A francia rendőröknek a bűnözőket kellene üldözniük, és nem a dohányosokat vegzálniuk” – nyilatkozta nemrég Thierry Lazaro, parlamenti képviselő.

Fotó: Thinkstock

A dohányellenes szervezetek viszont ünneplik a miniszter „forradalmi” intézkedéseit. „Most először van részletes programunk a probléma megoldására” – mondta Yves Martinet, a dohányzásellenes nemzeti bizottság vezetője.

Az 1960-as években a férfiak kétharmada cigarettázott Franciaországban, a nők közül viszont csak néhányan dohányoztak rendszeresen. A 70-es évektől aztán fokozatosan fordult a trend, majd a beállt a jelenlegi szint: a férfiak, és a nők körében is nagyjából 30 százalék a dohányosok aránya.

Először 1991-ben szabályozták a dohányzást Franciaországban: a beterjesztőjéről Claude Évinről elnevezett törvény akkor többek között kimondta, hogy a cigarettás dobozokon az egészségügyi kockázatokra emlékeztető szövegeknek is kell szerepelniük, a nyilvános-, például a vendéglátóhelyeken pedig a dohányzó, és nemdohányzó helyek elkülönítését írta elő. Utóbbi szabályozás azonban nem volt túl szigorú, így a legtöbb esetben annyi történt, hogy egy étterem, vagy egy bár egyik felében rá lehetett gyújtani a másikban pedig nem, anélkül, hogy a teret bármivel kettéválasztották volna.

Legutóbb, 2007-ben azonban már jóval szigorúbb szabályozás lépett életbe, amelyik minden zárt, nyilvános helyen megtiltja a dohányzást, és minimum 500 eurós büntetéssel fenyegeti a törvényt megszegőket. A dohányzás elleni másik fegyver, a különadó is igen súlyos az országban: jelenleg 7 euró (több mint 2000 forint) állami teher van egy 20 szálas doboz árában. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik