Nagyvilág
Élő
A miniszterelnök már kedden megérkezett Strasbourgba, ahol sajtótájékoztatót is tarott. A rendezvény kisebb botránnyal indult: a DK ifjúsági szervezetének egyik tagja rontott a miniszterelnök asztalához, és neki szegezte a kérdést, hogy mennyiért adta el a hazát.
2024. 10. 09. 08:48
Élő
Orbán Viktor szeptember közepén ismertette volna a soros magyar elnökség programját, de az árvízhelyzetre tekintettel Magyar Péter pártja ennek elhalasztását kérte.
2024. 10. 09. 08:44
Élő
Az Európai Parlament szerdán kilenc órától meghallgatja Orbán Viktort Strasbourgban.
2024. 10. 09. 08:43
Élő
Joe Biden várhatóan szerdán telefonbeszélgetést folytat Benjámin Netanjahuval az esetleges iráni csapás tervéről – jelentette kedd este az Axios, három meg nem nevezett amerikai tisztségviselőre hivatkozva.
2024. 10. 09. 07:54
Élő
Egy család kilenc tagja halt meg a Gázai övezet északi részén, amikor egy lakóépületet ért izraeli csapás – jelentette a Wafa palesztin hírügynökség a Reuters szerint.
2024. 10. 09. 07:46
Élő
Sikeresen lezárult egy újabb magyar állampolgár kimenekítése Libanonból, ezúttal egy Szerbia vezette evakuációs művelet keretében – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd este Budapesten.
2024. 10. 08. 20:15
Élő
Izrael védelmi minisztere kedden azt mondta, úgy tűnik, hogy a meggyilkolt Haszan Naszrallah kiiktatott Hezbollah-vezér potenciális utódját is likvidálták.
2024. 10. 08. 18:29
Élő
Naim Kaszem, a Hezbollah helyettes vezetője kedden egy tévébeszédben azt mondta, támogatják a libanoni tűzszünetért tett erőfeszítéseket.
2024. 10. 08. 18:16
Élő
Kiterjesztették a Libanon délnyugati részén fekvő falvakra a "korlátozott szárazföldi hadműveletet" a negyedik hadosztály térségbe vezénylésével – közölte az izraeli hadsereg (IDF) kedden.
2024. 10. 08. 12:20
Élő
Főnixmadárként fog feltámadni hamvaiból a Hamász a palesztin iszlamista szervezet egyik befolyásos vezetője, Háled Mesaal szerint, írja az MTI.
2024. 10. 08. 11:38
- 11:31 Pénzügyminisztérium: 524,3 milliárd forintos többlettel zárt a költségvetés júliusban
- 11:26 17 év fegyházat kértek az ír férfire, aki meggyilkolt egy többször is segítséget kérő japán nőt Budapesten
- 11:20 Kamu volt a Ronaldo-pletyka, egy átlagpár esküvője viszont hirtelen világszenzációvá vált
- 11:17 Marsi Anikó: Aki azt látja csak belőlem, hogy a híradóban olvasok súgógépről híreket, az életem icike-picike szeletét látja
- 11:15 Gubacsi híd: Vitézy Dávid megmutatta, mi vár a NER-es építőcégekre
- 11:11 Egy híján a teljes Tisza-frakció aláírta a Baka András államfőjelöltségét támogató ajánlóíveket
- 10:55 Meglepő dologra figyeltek fel a hosszú Covidban szenvedőknél
- 10:43 Tízezerért írta fel a gyógyszereket egy orvos
- 10:39 Rajongói szerint nem Usher, hanem egy klónja lépett fel a sztár legutóbbi koncertjén – videó
- 10:32 Gázolt a vonat Piliscsabán
- 10:31 Hivatalos: Baka András az egyedüli államfőjelölt
- 10:24 Azahriah ritka betekintést adott a magánéletébe: anyjával az oldalán lépett színpadra
- 10:11 A bocsait is kilőtték annak a medvének, amelyik a hétvégén emberre támadt Szlovákiában
- 10:06 Komoly veszteségek Oroszország belső területein, 17 régiót célzott az ukrán drónhadsereg
- 10:56 Aki ilyen gyógyszert vásárolt, ne szedje be, a hatóság azonnali hatállyal kivonta a forgalomból
- 05:57 Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
- 07:30 Kvíz: eljutnál a Legyen Ön is milliomos! 10. kérdéséig?
- 06:54 444: Kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politikus iránt
- 07:09 Felháborította a Sziget vezetését az, hogy többeket bedrogozhattak a szombati DJ Oti-bulin
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 06:49 Elektromos rollerrel bukott egy férfi Heves megyében, az állapota kritikus, csak pislogva tudott kommunikálni
- 08:55 Fejjel az árokba esett és több csontja is eltört a buszsofőr által bántalmazott utasnak
- 08:36 Ebből a városból lehet legtöbbet látni a szerdai napfogyatkozásból Magyarországon
- 09:28 Magyar Péter: Elkezdődött egy paksi turbina visszakapcsolási folyamata
- 10:24 Azahriah ritka betekintést adott a magánéletébe: anyjával az oldalán lépett színpadra
