Közélet

Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken sajtótájékoztatón azt mondta: az életvédelmi osztály azt a 46 éves férfit hallgatta ki gyanúsítottként, aki megtalálta a holttestet. Kiderült ugyanis, hogy a két férfi között intim kapcsolat volt, és egy együttlét torkollt a tragédiába. A férfi ellen gondatlanságból elkövetett emberölés miatt indult eljárás, szabadlábon védekezhet – mondta a [...]
2010. 09. 17. 12:22
Egy Szatmár megyei férfi két tettestársával feldúlta a Hófehérke és a hét törpe meséjét újraalkotó családi kertet. Elvitték a törpéket, és mikor visszatértek Hófehérke alakjáért, az ingatlan tulajdonosai tetten érték őket, és átadták a rendőröknek – írja a manna.ro. A rendőrség azonosította a tolvajt, egy 39 éves férfi vetett szemet a lakótelep gyermekeit is vonzó [...]
2010. 09. 17. 11:10
Vélhetően rosszul lett vezetés közben a Borsod Volán menetrend szerint közlekedő autóbuszának sofőrje, ezért tért le az útról, és hajtott bele a Szent István út egyik házának kerítésébe – közölte Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense. A busz Alsózsolcáról tartott Miskolcra, az eddigi információk szerint az utasok közül senki sem sérült meg.
2010. 09. 17. 08:30
Ozzy maga számolt be szerencsétlen balesetről. „Bemásztam a szoliba, kiválasztottam a legerősebb fokozatot, aztán ledőltem. Órák múlva ébredtem, és úgy éreztem, mintha egy atomrobbanást éltem volna át” – mesélte a sztár, aki azt is elmondta, a baleset óta szinte mozdulni sem bír, és pokoli kínokat él át. Az orvosok szerint a megégett énekes több hónapos [...]
2010. 09. 16. 17:45
Egy daru emelte a magasba a munkagépet és annak kezelőjét a kéményhez a hétvégén. A hajmeresztő mutatvány közben azonban megjelentek a munkavédelmi felügyelőség szakemberei, és véget vetettek a munkálatoknak. Kótai József az OMMF Nyugat-dunántúli Regionális Felügyelőségétől csütörtökön elmondta, az eljárás az emelőgép biztonsági szabályzatának több pontjával is ütközik: terhet ugyanis nem lehet úgy felemelni a [...]
2010. 09. 16. 16:28
A Vidékfejlesztési Minisztérium közleménye szerint a Fővárosi és Pest Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság nyolc állatorvosa tartott ellenőrzést a fővárosi üzemben. Az engedély nélkül működő üzemben két tonna élelmiszert és élelmiszer-alapanyagot foglaltak le. Ennek egy részét az üzemet éppen elhagyó teherautóban találták meg a rendőrök. A hatóság munkatársai a lefoglalás után megsemmisítésre [...]
2010. 09. 16. 16:24
Az ingatlanügynök halkan végigvezette az érdeklődőket, majd mikor visszatértek a nappaliba, gyanús lett számára, hogy az 58 éves asszony még mindig a díványon alszik. „Mikor visszamentem hozzá, már biztos voltam benne, hogy valami nincs rendben vele. Teljesen mozdulatlanul feküdt a díványon, és besárgult a teste” – mesélte a döbbent férfi. Kihívta a mentőket, akik közölték [...]
2010. 09. 16. 16:00
Korábban a Borsod megyei bíróság első fokon Hajdú Roland első- és Szurdok János harmadrendű vádlottat előre kitervelten, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és lőfegyverrel visszaélés miatt életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte. A debreceni büntetőtanács elnöke, Balla Lajos bíró által ismertetett ítélet szerint az elsőrendű vádlott legkorábban 35, a harmadrendű vádlott 30 év múlva bocsátható feltételesen szabadlábra. Somogyi [...]
2010. 09. 16. 15:46
A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a férfi kora reggel jelent meg volt feleségének XIII. kerületi, Bulcsú utcai lakásán. Szóváltásba keveredtek, majd a férfi a nála lévő fegyverrel eddig tisztázatlan körülmények között fejbe lőtte magát. A rendőrség megkezdte az eset körülményeinek tisztázását.
2010. 09. 16. 15:41
Az anya saját telefonjával vette videóra, ahogy a kislány beleszív a cigarettába. A felvételt ismeretlenek juttatták el a gyermekvédelmi hatóságnak. A 21 éves Jessica Gamble ellen kiskorú veszélyeztetése miatt és más ügyekben emeltek vádat, s ha valamennyi vádpontban bűnösnek találják, akár 11 és fél év börtönbüntetést is kaphat.
2010. 09. 16. 15:13
A Bahama-szigetek rendőrsége az ujjlenyomatai alapján azonosította Judson Newtont, bár a DNS-vizsgálat eredménye még nem készült el – adta hírül a The Daily Telegraph brit napilap honlapja. Az nem derült ki, hogy a 43 esztendős tengerész élt-e még, vagy már halott volt, amikor a ragadozó megette. Newton a Cápa 4. – A cápa bosszúja című [...]
2010. 09. 16. 12:56
A felháborodott anya azzal vádolja az egyik ápolónőt, hogy az orvosi etikára fittyet hányva leragasztotta kisbabája száját – írja a manna.ro. A két hónapos gyereket görcsös vonaglásokkal szállították kórházba, továbbá fülgyulladást is felfedeztek nála. Az anya szerint így nem csoda, ha a kicsi sokat sírt, hiszen fájdalmai voltak. Telefonjával felvételt készített leragasztott szájú gyermekéről, és [...]
2010. 09. 16. 12:54
Feltehetően részegen vezette traktorát egy férfi Jászapátiban a közúton még szerdán. A járművel és a hozzá kapcsolt pótkocsival végül balesetet szenvedett, nekiment egy szemközti útpadkának, közölte csütörtökön Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. A férfi leszállt a traktorról, de beesett a jármű és a pótkocsi közé, ami kétszer is átgurult rajta. A súlyos sérüléseket [...]
2010. 09. 16. 12:26
A férfi kora reggel jelent meg volt felesége XIII. kerületi, Bulcsú utcai lakásán. Szóváltásba keveredtek, majd a férfi a nála lévő fegyverrel, eddig tisztázatlan körülmények között, fejbe lőtte magát – mondta Csillag Melinda, a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese. A rendőrség megkezdte az eset körülményeinek tisztázását.
2010. 09. 16. 11:59
A férfi éppen vonattal tartott a bajor főváros felé szerda délután, amikor egy ellenőrzés során kiderült, hogy korábban megvonták tőle a tartózkodási engedélyt. A rendőrök átkutatták a táskáját, és rábukkantak 31 hamisított koncertjegyre, amelyek a U2 szerda esti müncheni koncertjére szóltak. A férfi nem árulta el, honnan szerezte a hamis jegyeket, illetve kinek akarta azokat [...]
2010. 09. 16. 10:47
A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője a Blikk-nek azt nyilatkozta: szolgálatban kötelességszegés vétsége, valamint elöljárói gondoskodás elmulasztásának bűntette miatt indult nyomozás. A Blikk emlékeztetett: az országos rendőrfőkapitány, Hatala József azután tett feljelentést, hogy megírták, az elsődleges műszaki szakértői vélemény szerint a kopott gumi okozhatta a rendőr augusztus 16-i halálos balesetét. A Komárom-Esztergom megyei főkapitány, Gorgosilits Fábián [...]
2010. 09. 16. 07:59
Az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) azután tett feljelentést, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében több hamis sportorvosi engedélyt adtak ki sportolóknak. Ilyen engedély kiadására csak az intézettel jogviszonyban álló sportorvos jogosult – mondta Fülöp Gergely, a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője. A rendőrség szeptember 3-án rendelt el nyomozást az ügyben, s azóta 79 rendbeli okirat-hamisítás megalapozott gyanújával hallgattak ki egy [...]
2010. 09. 15. 17:59
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt egy építőipari vállalkozó ellen indított nyomozást – mondta R. Szabó Ágnes, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az elsődleges megállapítás szerint a telken családi házat építő vállalkozó egy nagy gödröt ásott, s abba dózerolta a portán álló vályogházat, annak berendezésével és az építési törmelékkel együtt. Ez [...]
2010. 09. 15. 17:15
A helyi általános iskola 53 éves pedagógusa a nyakán sérült meg, de szerdán már ismét tanított. Úgy tudjuk, a történelem szakos tanárnőt azután támadta meg a 12 éves diák, hogy a pedagógus rászólt hiányos tanfelszerelése miatt. Ezután kapott dührohamot az ötödikes tanuló, kiabált, tolltartóját dobálta, majd káromkodva megpróbálta elhagyni a tantermet, de ezt tanára nem [...]
2010. 09. 15. 16:51
Az Ártánd térségében ellenőrzött török kamionban a fuvarokmányokon feltüntetett nagy értékű textiláru hamisítvány. A vámőrség a 21 tekercs, logóval és ismertetőjelekkel ellátott, 40 millió forint értékű szövetárut lefoglalta, és áru hamis megjelölése miatt eljárást indított – közölte Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága szóvivője szerdán. Kedden Rajka térségében pedig egy lengyel rendszámú kamionból [...]
2010. 09. 15. 14:50
Hszian Kao a New Jersey állambeli Randolph község közkönyvtárából kölcsönözte ki az anyagokat még 2008-ban. Az intézmény vezetője azt követően fordult a rendőrséghez, hogy augusztus elején meglátta a notórius tartozót a könyvtárban, de mielőtt kérdőre vonhatta volna, eltűnt. A rendőrség a lakcímén csak volt feleségét találta meg, aki közölte, hogy Kao csupán tíz napra érkezett [...]
2010. 09. 15. 13:01
Olvasói sztorik