Közélet
Vizsgálják a halál okát.
Gyanúsítottként hallgatott ki három embert, köztük egy rendőrt.
Gyalogost gázolt halálra egy vasúti szerelvény szombat reggel Pusztamonostor közelében.
Kedden megkezdi a Fővárosi Ítélőtábla a móri bankrablás büntetőperének másodfokú tárgyalását.
2010. 11. 13. 09:07
Boi Gyula a családját irtotta ki.
2010. 11. 12. 18:24
Egy ember meghalt, öten megsérültek, mikor délután egy személyautó és egy menetrend szerinti busz frontálisan karambolozott Tokaj és Tiszaladány között.
Az autós kétszer is nekihajtott az asszonynak.
Kábellopás miatt több állomás biztosítóberendezése is meghibásodott.
A gyanú szerint a 24 éves román állampolgárságú férfi felelős a péntekre virradó éjszaka az M5-ös autópályán történt halálos balesetért.
Egyetlen éjszaka alatt három öregasszonyt próbált megerőszakolni egy 23 éves fiú Botoşani megyében.
2010. 11. 12. 11:59
A társasházban péntek reggel gyulladt meg a tetőszerkezet. Senki sem sérült meg.
A Magyarországon elfogott tanárt tiltott pornográf felvétellel való visszaélés bűntette miatt körözte a Szövetségi Nyomozó Iroda.
A Baross utca és a József körút kereszteződésénél egy buszon indult vita, úgy tudni, többen is megsérültek.
A munkában egy magáncég 130 tonnás daruja, a tűzoltóság egy daruja és egy tűzoltósági műszaki mentő eszköz vett részt.
A fiatal férfi életveszélyesen megsérült.
A 67 éves ajaki lakos a kerékpárját tolta, amikor elütötték.
Budapesten a napokban csaptak le egy pókerklubra, Miskolcon már a nyomozást is lezárták egy hasonló ügyben.
A gyerek lábát össze kellett varrni, a kutya gazdáját még keresik.
Az elsődleges szakvélemény és a helyszíni szemle eddigi adatai kizárták a rendőr felelősségét és a műszaki hibát.
Hajánál fogva a földre rántott, majd addig vert egy, a vasútállomásra igyekvő nőt szerdán hajnalban egy útonálló Nyíregyházán, míg el nem tudta venni a táskáját.
Az 50 éves iharosi férfi súlyosan bántalmazta, majd az utcán éjszaka magára hagyta erősen ittas élettársát, egy 55 éves nőt, aki kihűlés következtében meghalt.
Január 25-ére napolta el a Debreceni Ítélőtábla Balla Irma fiának tárgyalását, akit anyja megölésével vádol a bíróság.
2010. 11. 11. 11:23
A komáromi ipari falu egyik cégének dolgozói hiába várták a fizetésüket, csalók kaparintották meg adataikat és pénzüket a saját számlájukra utaltatták.
- 03:46 Ekler Luca példát mutatott sportszerűségből a Nemzeti Sport Gálán
- 22:36 Kós Hubert lenyomta Szoboszlai Dominikot, a Fradi két díjat is besöpört
- 21:53 Megvonhatják a lengyel jobboldal korábbi miniszterének állami fizetését, mert Budapestre menekült
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 21:01 A nap legfontosabb hírei – 2026. január 12.
- 20:57 Kazinczy dédunokája a nyelv helyett az építészet, ükunokája pedig az acélgyártás világát változtatta meg
- 20:52 Moszkvában arról elmélkedtek, hogy az örmények ellen is katonai hadművelet kellene indítani
- 20:09 A mexikói elnöknő szerint Trump Mexikóban is indítani akar hadműveleteket
- 20:03 Kylie Jenner is puszilkodott volna Timothée Chalamet kolléganőjével, de utóbbi elfordította a fejét
- 20:00 Három állandó lakosa van ennek a távoli brit szigetnek, ahol több állást is hirdetnek
- 19:53 A 444.hu újságírója nyerte el a Transparency-Soma díjat
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 19:24 Sofia Richie elárulta születendő babája nemét
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 18:57 A ChatGPT miatt érvénytelenítették egy holland pár házasságát
- 19:32 Szlovák államfő Magyar Péter Beneš-dekrétum ügyében írt leveléről: Sértés számomra
- 14:14 Évtizedek óta nem látott fagyos hideg szakadhat ránk hamarosan
- 16:08 Így zajlik a Duna a fővárosban
- 13:24 Figyelmeztetés jött az MVM-től, ne képedjünk el a gázszámlánk láttán
- 21:43 Tűz ütött ki a Papp László Budapest Sportarénában
- 19:04 „Már nincs idő az újrabrandelésre” – elemzők a Fidesz-kongresszus tanulságairól
- 18:52 Halálra fagyott egy kutyaházban tartott kutya Csillaghegyen
- 15:11 Bár Gulyás szerint nem lehet levédetni egy szlogent, a Fidesz korábban mégis megtette
- 15:01 Kocsiba tuszkoltak egy fiatalt, majd arra kényszerítették, hogy vegyen fel hitelt
- 18:13 Ötéves gyerekkel a hátsó ülésen ellopott egy Audit két kamasz
