Közélet

Félmilliárdos adócsalást leplezett le a VPOP

Az érintett, gabonaeladással foglalkozó cég valótlan számlákat állított ki, igazi bevételeit pedig eltitkolta.

Óriási mértékű adócsalást tárt fel a Vám- és Pénzügyőrség Észak-alföldi Regionális Nyomozó Hivatala egy debreceni székhelyű – gabona felvásárlással és értékesítéssel foglalkozó – cégnél – számol be hétfői közleményében Sipos Jenő, a VPOP szóvivője. Az érintett kft. 2006-ban és 2007-ben bruttó 969 milliós gabonaértékesítést bonyolított országszerte, a terményeket viszont számla és felvásárlási jegy nélkül szerezte be. Az APEH-nek benyújtott bevallásokban minimális fizetendő áfát vallott be, mindezt úgy, hogy beszerzései igazolására fiktív költségszámlákat használt fel, eladásai nagy részét pedig nem vallotta be.

Azzal, hogy a cég ügyvezetője eltitkolta értékesítéseit, és bevallásában valótlan beszerzési számlákat tüntetett fel, két év alatt összesen 241 millió forint adóhiányt okozott. Ez kihatott kft. társasági adóbevallásaira és különadójára is, vagyis a szóban forgó időszakban – társasági adónemben – további 204 millió, míg különadóban 34 millió forintos adóhiány keletkezett.

A pénzügyőr nyomozók az ügy iratait vádemelési javaslattal továbbították az ügyészség felé. A félmilliárd forintos adócsalás tettese beismerő vallomást tett, a bíróság akár nyolc év börtönre is ítélheti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik