Közélet

Erőszakkal is behatolnak a tűzoltók, hátha segítség kell

Füst miatt kiürítenek egy XIII. kerületi kilenc emeletes panelépületet.

Harminc lakót hoztak ki a tűzoltók abból a XIII. kerületi kilenc emeletes épületből, ahol vasárnap reggel egy tűzeset után füsttel teltek meg a lakások – közölte a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője. Molnár Péter – pontosítva korábbi közlésüket – elmondta, a lángok a földszinten csaptak fel, ám “szerencsére” a tűzben egy vízvezeték is megsérült, így a kiömlő víz is segítette a tűzoltókat az oltásban.

Közölte, az új építésű ház elszívórendszere miatt a füst a lakásokba áramlott, ezért a tűzoltók a lakókat az épület elhagyására kérték. A mentők egy 11 éves és egy két hónapos gyereket vittek kórházba az Ipoly utcai házból.

A sajtóügyeletes elmondta, ahol a lakók nem nyitnak ajtót, ott “erőszakkal” nyitják ki, mert nem tudni, van-e esetleg bent ápolásra, mentésre szoruló ember.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik