Közélet
A műszaki hibát a Korvin negyednél vette észre a jármű vezetője.
2012. 01. 10. 08:48
Év végi tömeges tüntetés a Parlamentnél, majd az új év második napján folytatás az Operánál – többen is úgy vélik, a rendőrök jogtalanul intézkedtek velük szemben.
Leállították a BKV-nál az alkatrészek beszerzését, ezért bizonytalanná vált, hogy meddig tudják a járműveket forgalomba adni, mivel emiatt nehezebben
2012. 01. 10. 00:31
A mentők egy embert kórházba szállítottak, érte mentőhelikopter érkezett.
A ház hétfőn porig égett. A másfél éves gyerek holttestét az oltás után találták meg.
A TEK az intézkedést mindössze azzal indokolta, hogy a szóban forgó időszakban a Cinege út 5. szám alatt védett személy tartózkodik.
2012. 01. 09. 12:54
Az ügynek egyelőre nincs gyanúsítottja.
A rendőrség – sok felkiáltójellel – mindenkit óva int attól, hogy előre átutaljuk a pénzt
A kényelmetlen, szűk helyen összesen hárman próbáltak megbújni.
A BKV kénytelen volt a teljes vonalon pótlóbuszokat indítani.
A körözött férfit az egyik betegszállító ismerte fel, mert hallotta álnevét a híradóban.
Megszünteti az éjjeli és hajnali szolgálati járatokat a BKV, hogy a cég spórolni tudjon, miután nem jut hozzá ahhoz a 32 milliárd forinthoz, amelyet
2012. 01. 08. 21:50
Sopronban fejezték ki valakik politikai nemtettszésüket. Rendőrségi ügy lesz belőle.
A férfi a mentők kiérkezése előtt belehalt sérüléseibe.
A tolvaj hamis papírokkal és valószínűleg szintén hamis szívpanaszokkal jelentkezett az intézményekben.
A képen látható férfi, társkereső hirdetések segítségével ismerkedik. Amint bejut az áldozatok lakásába, már szedi is össze az értékeket! Több elfogatóparancsot is kiadtak már ellene, de elkapni eddig nem sikerült.
2012. 01. 07. 17:29
A Gina néven is ismert kábítószer három nagyjából, 17 és 22 év közötti fiút juttatott a toxikológiára. Lélegeztetőn vannak.
Egy kecskeméti üzletből vitt el pénzt a símaszkos férfi.
A 244-es autóbusz ablaküvege betört, egy szilánk az egyik utas szemébe fúródott. Nem dördült lövés, mint ahogy azt korábban gondolták.
2012. 01. 06. 17:13
A férfi minden bizonnyal nem vette észre, hogy jön a villamos.
2012. 01. 06. 16:11
A 22 éves fiatalember előbb hazudni próbált, majd bevallotta, hogy megölte kedvesét.
2012. 01. 06. 16:01
A 35 éves férfi hónapokon át fogva tartotta, fenyegette, verte és kifosztotta áldozatait. Nem zavarta, hogy a lakástól mindössze kétutcányi távolságra esik a rendőrpalota. Kedden elkapták, pénteken előzetes letartóztatásba helyezték.
2012. 01. 06. 15:24
Nem tudták, hogy beteg, ezért nem is kapott kiemelt figyelmet az a diák, aki szerda este halt meg az egyik pécsi kollégium mosdójában. Az epilepsziás fiú elsőéves hallgató volt, nem szólt senkinek, hogy krónikus beteg.
2012. 01. 06. 15:08
- 07:00 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:46 Izrael levadászta az Iszlám Dzsihád egyik vezetőjét Libanonban
- 06:40 Hegedűs Zsolt a hantavírusról: Ez nem COVID 2.0
- 06:30 Egy tévériport mentette meg az utcán élő brit férfi életét
- 06:28 Katz kollégái átverés áldozatai lettek
- 06:22 Az AI nem gondolkodik, mégis helyettünk dönthet – és ez komoly gondokat okozhat
- 06:07 Győzteseket hirdettek az Exatlon Hungary 5. évadában
- 06:06 Publicus: 20 százalék alatt a Fidesz
- 05:58 Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját
- 05:30 Kvíz: mennyire mozogsz otthonosan az olasz konyhában?
- 03:59 Szembeszállt a huligánokkal az idős edző, de így is félbeszakadt a francia bajnoki
- 03:33 Cseh László bekerült a Nemzetközi Úszó Hírességek Csarnokába
- 00:03 A világ legkeményebb női és férfi sportfavágói érkeznek a Városligetbe
- 06:00 Gyógynövényes lány: „A természet megtanít jelen lenni”
- 05:00 Virágba borult az ország: vadvirágok, pipacsok és mákföldek festik színesre a mezőket
- 05:58 Balásy Gyula nem építi tovább a hatmilliárdos máriaremetei villáját
- 20:48 Így működött a titkosszolgálati jellegű információkat használó kormányközeli bulvár
- 18:00 Magyar feljelentést tesz, miután ledarált iratokra és Fidesz-reklámanyagokra bukkant Lázár volt minisztériumában
- 19:50 A Tuzson-fórum résztvevői a kabátját is eldugták annak a tanárnak, aki beolvasott a volt miniszternek
- 18:55 John Travoltával nem lehet bírni: ezúttal talpig feketében lopta el a show-t Cannes-ban
- 18:38 Stana Alexandra az első gyerekével várandós
- 16:49 Brutális balesetek a MotoGP Katalán Nagydíján
- 20:05 Nem csak az esemény utáni tabletta segíthet, ha kiszakad az óvszer
- 21:49 Egy idahói repülőbemutatón ütközött két F-18-as, összeakadva csapódtak a földbe
- 16:15 Gyomron fejeltek egy fiatal nőt szombat hajnalban Budapesten, garázdaság miatt indult eljárás