Közélet

Vasrúddal esett a szomszédjának

Ketten kellettek ahhoz, hogy az agresszív férfit leteperjék.

Az ittas és zavart váli férfi mielőtt szomszédjára támadt volna, annak háza előtt veszekedni kezdett egy párral, akik éppen fát aprítottak. Azt hitte, rajtakapta őket lopás közben, ezért állt neki ordítozni. A fákat egyébként a tűzoltók vágták ki, az önkormányzat pedig felajánlotta azokat a ház tulajdonosának, vagyis a dühöngő férfi szomszédjának.

Azt kiabálta, hogy lopják a fát, közben tovább ócsárolta a párost. Egy rövid időre még sikerült lecsillapítani, aztán egyszecsak elszakadt a cérna: annyira dühös lett, hogy felkapta a kapuját kitámasztó vasrudat, majd azzal kezdett el hadonászni. A ház tulajdonosa – aki közben otthonában volt – a nagy hangzavarra kijött az utcára, a férfi ekkor rontott rá: ütni kezdte a vasrúddal. A szomszéd nem hagyta magát, sikerült támadója kezéből kicsavarnia „fegyverét”, ismerőse ismerőse segítségével leteperte földre. A férfi még ekkor is szitkozódott, ütött és karmolt.

A zavarodott szomszédot végül előállították, és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik