Közélet

EU-s zászlóégetés: nyomozást rendelt el az ügyészség

Novák Előd a Jobbik alelnöke szerint abszurd a helyzet, mert 2009-ben az ügyészség azt állapította meg, hogy a zászlóégetés csupán véleménynyilvánítás.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton jelentette be, hogy feljelentést tesz, mert a Jobbik aznapi fővárosi demonstrációján elégették az Európai Unió zászlaját. Akkor úgy tájékoztatott, hogy két ember ellen tesz feljelentést garázdaság miatt a Központi Nyomozó Főügyészségen. Azért a főügyészség az illetékes, mert egy országgyűlési képviselő is érintett.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője azt mondta, az eljárás nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság miatt indult, melyet a törvény egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni.

Mint ismert, a szombati demonstráción Vona Gábor, a párt elnöke az Európai Unióból való kilépés szükségességét hangsúlyozta. A rendezvény végén Novák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra szólította Murányi Leventét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be. Ketten, együtt égették el az Európai Unió zászlaját.

Novák Előd csütörötökön a Hír24-nek azt mondta: megdöbbent minket a nyomozás elrendelése, mert korábban, 2009-ben már történt hasonló eset. Akkor a kerületi ügyészség megszüntette az eljárást, mondván, a zászlóégetés véleménnyilvánításnak számít, nem bűncselekmény. A garázdaság egyébként is abszurd, hiszen ott, azon a rendezvényen senki nem botránykozott meg a történteken. Murányi Levente sem egy Molotov-koktélt dobott el, csak zászlót égetett. Az az érzésem, hogy politikai nyomásra rendelhették el a nyomozást, nyilván mutatni kell az Európai Unió felé, hogy nem tűrik el a hasonló eseteket Magyarországon. Ettől függetlenül nem bújok a mentelmi jogom mögé, vállalom tettem következményeit.

A Hír24 megtalálta a Budapesti Rendőr-főkapitányság 2009. júliusában kiadott közleményét a police.hu oldalon. Ebben az áll, hogy 2009. június 7-én, este hét órakor Budapesten, a Kossuth téren egy férfi megpróbált elégetni egy európai uniós zászlót, de cselekményének végrehajtását a helyszínen intézkedő rendőrök megakadályozták.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Főosztálya a férfi ellen garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított. A férfi a gyanúsítás ellen panasszal élt, amit azzal indokolt, hogy szerinte ő a szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jogait gyakorolta, a politikai nézeteire kívánta így felhívni a figyelmet.

A Budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség álláspontja szerint a zászlóégetéssel a férfi nem követett el bűncselekményt, így a panaszának helyt adott. Indoklásuk szerint az a személy, aki közterületen felgyújt egy zászlót, nem követ el garázdaságot, mert magatartása nem minősül erőszakosnak, kihívóan közösségellenesnek, illetve riadalom, megbotránkoztatás kiváltására sem alkalmas.

Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője a Hír24 kérdésére kifejtette: jelenleg nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Hozzátette: két ügy közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, meg kell vizsgálni a körülményeket. Korábban született már több elmarasztaló bírói ítélet is hasonló esetben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik