A férfi bottal ütlegelte áldozatait, majd egy késsel elvágta a torkukat. Nem kímélte a pár házi kedvencét sem. A mindössze pár hónapos kiskutyának kitörte a nyakát.
Budaházy azért indított pert, mert szerinte a rendőrök indokolatlanul állították elő 2003-ban. A tárgyalás után úgy értékelte, kicsi győzelem volt ugyan, de azért győzelmet aratott.
Az UFO együttes és segítő menedzsmentje maximálisan elismeri Varga Zsoltot, mint rappert, táncost és színpadi előadót. A kerítőket – úgy általában – elítélik.
A bíróság azért döntött így, mert a férfi korábban már volt büntetve erőszakos cselekmény miatt, ezért fennáll a bűnismétlés lehetősége, de a szökés, elrejtőzés veszélye is.