Közélet

Életfogytot kapott az avasi gyilkosság vádlottja

Lövey Péter legkorábban harminc év múlva szabadulhat.

Nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a Miskolci Törvényszék kedden azt a férfit, aki különös kegyetlenséggel gyilkolta meg volt barátnőjét, majd a holttestet egy autóban hagyta az avasi lakótelepen.

A férfi a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés mellett kifosztás és csalás miatt állt a bíróság előtt. A megyei főügyészség azzal vádolta a férfit, hogy több késszúrással, előre kitervelten meggyilkolta a 27 éves nőt, mert az visszakérte tőle a korábban kölcsönadott pénzének egy részét. A bűneset 2009 őszén történt: Miskolc avasi városrészében, egy Szilvás utcai parkolóban, céges autójában, két pokróccal letakarva a nővére talált rá a 27 éves áldozat holttestére. A nőt néhány nappal korábban eltűnés miatt kezdték keresni a rokonai és a rendőrök.

A vád szerint több mint húsz késszúrással végzett vele gyilkosa. Az áldozat ékszerei eltűntek. A férfi bűnösségét több bizonyíték is alátámasztja: megtalálták a DNS-ét az áldozat körme alatt, rajta pedig marásból eredő sérülések voltak.A pokrócba csavart holttestet a nő kocsijában olyan helyen hagyta a vádlott, amelyet ő is jól ismert, mert korábban a közelben lakott.

A férfi – aki az eljárás során tagadta a bűncselekmény elkövetését – és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbez, így a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik a büntetőper.

A bíróság meghosszabbította a vádlott előzetes letartóztatását a másodfokú eljárás végéig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik