Közélet
Beismerte tettét egy 43 éves szlovákiai férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy iskolás lánya tőle vár gyereket. Az alacsony értelmi szintű férfit őrizetbe vették.
Még a börtön sem tudta megtörni Nyergest, aki a rendőrökre is képes rátámadni. A férfira hat napja vadásznak; félő, hogy elszökik az országból.
2013. 04. 10. 06:23
A tinilány és társai az egyik tanáruk kódját megszerezve törölt a neve mellől 50 hiányzott órát.
A BRFK nyomozói beazonosították a divattervező feltételezett gyilkosát. A rendőrség hajtóvadászatot indított a budapesti férfi után.
2013. 04. 09. 18:10
Egy februárban eltűnt helyi fiatalember holttestét találták meg hétfő este a megáradt Zagyvában Szolnokon – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
2013. 04. 09. 17:51
Heteken át mérgezte, majd összekötözte és megszurkálta, végül felgyújtotta a férjét. Végignézte a haláltusáját, és megpróbálta eltüntetni a nyomokat. Most 30 éves, ha jól viseli magát, 65 éves korában szabadulhat.
2013. 04. 09. 14:37
Szerencsére csak egy ember sérült meg, ő is könnyebben.
Zoltán látta, megírta, kommentárt nem igényel. Jártatok már hasonlóan? Nem tudom, hogy ez még hírértékkel bír-e, esetleg megírta más is, de a
2013. 04. 09. 12:32
Villáminterjú az „Adj gázt!” szervezőjével.
2013. 04. 09. 10:30
Valószínűleg minden szülőt felháborítana, ha gyereke babakocsijára rácsuknák a troli ajtaját. Nem helyes, de érthető ilyenkor az utas feldúltsága. Az
2013. 04. 08. 13:37
- 11:49 Bér és jutalom: nagy változás jön, júniustól egyik sem múlhat eseti vezetői döntéseken
- 11:32 3,125% az esélye, hogy Pintér Sándor miniszter marad
- 11:28 Már nem az Apple füleseit másolja a Samsung Galaxy Buds4
- 11:19 Kristállyal a ruhájában cikázott az autójával egy fiatal katona Kecskeméten
- 11:19 Takács Péter megtartotta az utolsó államtitkári beszédét: „Jó munkát végeztünk”
- 11:10 Már a TikTok is nagy erőkkel készül a magyar választásokra
- 11:04 Kiara Lord a Stohllal töltött éjszakáról: A szarvasbőgést élesben is eljátszotta nekem
- 10:58 „Még mindig fáj” – napokkal az olimpián történt bukása után engedték ki a kórházból a bobost
- 10:49 Nyugdíjasházi szerződéseket vizsgált az ügyészség, jó pár tisztességtelen feltételt találtak
- 10:46 Dunaújvárosi munkássors: „Ez most az a helyzet, amikor meg kell hunyászkodni az életért”
- 10:43 „Azóta is csak arra gondolok, hogyan lehettem képes erre” – négy év börtönre ítélték az anyját szétkaszaboló csepeli óvónőt
- 10:37 Christina Applegate: 5 éves koromban molesztált a bébiszitterünk
- 10:30 Volt barátnője bántalmazással vádolja a Vissza a jövőbe színészét
- 10:21 Meglepően erősnek mutatkozik a forint
- 10:18 Óriás pókhálókra bukkant a NASA eszköze a Marson
- 05:45 Kvíz: Te helyesen írod ezeket a szavakat?
- 06:05 Kvíz: A Trónok harca melyik nagy házának leszármazottja lennél?
- 06:25 Nagy Feró legutóbbi fellépését parodizálták ki Molnár Áronék
- 08:22 „Biztosan nincs a kártyáján pénz” – belső vizsgálatot indított a SPAR Orsós János bejegyzése kapcsán
- 07:05 Halle Berry elmondta, mi az, amit többé nem hajlandó megtenni szex közben
- 07:40 Török Gábor egy Kövér László-idézettel reagált arra, hogy ukrán akcióktól tartva a kormány katonákat vezényel
- 07:34 A Btk. 338. §-t idézte Orbán Viktornak a Vidéki prókátor
- 09:29 Átlátszó: Tűzeset és robbanás történt a komáromi akkugyárban
- 07:14 Zelenszkij: Nem lehet gyorsan megjavítani a Barátság kőolajvezetéket
- 09:39 A gödi akkugyár szállítmányozója Magyar Péternek: az ellenőrzések előtt elszállították a rendkívül veszélyes, rákkeltő anyagokat
