Közélet
Élő
Gulyás úgy gondolja, korai még a terasznyitás tapasztalatairól beszélni, a 4 milliónál bekövetkező változások közül pedig szinte mindegyik védettségi
2021. 04. 29. 11:45
Élő
Magyarul is közzéteszik a megállapodás szövegét a Fudan egyetemről, közölte Gulyás. Mint mondta: a kínai és magyar állam közösen hoz létre alapítványt
2021. 04. 29. 11:42
Élő
Karikó Katalin vakcinatáblázatra érkező kritikája Gulyás szerint a kormányt nem zavarja. A miniszter szerint örülnek, ha mások kritikát fogalmaznak
2021. 04. 29. 11:41
Élő
A nyári táborokra a kormány is készül, azt szeretnék, ha az idei nyár felhőtlen lehetne, és annak a jegyében telhetne, hogy a járványt magunk mögött
2021. 04. 29. 11:33
Élő
Eddig összesen 4 176 133 védettségi igazolványt gyártottak, ebből fertőzöttségen átesettek: 651 060 darab, oltottság miatti védettség 3 525 073 darab
2021. 04. 29. 11:30
Élő
A külügyminiszter kétoldalú tárgyalásokat folytat a témában, még ma sajtótájékoztatón tesz bejelentést. Gulyás hangsúlyozta: a kormány kétoldalú
2021. 04. 29. 11:22
Élő
A kormányhivatalok számtalan panaszt kaptak a védettségi igazolványokkal kapcsolatban, pedig Gulyás újfent jelezte, hogy ezeknek hamarosan komoly
2021. 04. 29. 11:19
Élő
A miniszter nem mondott túl sok konkrétumot a vitatott vakcinatáblázatról. Gulyás annyit mondott: egy dolgot a táblázat igazol, azt, hogy mindegyik
2021. 04. 29. 11:17
Élő
Gulyás bejelentette: az 5 millió oltás elérésekor a lakodalmak tartására vonatkozó tilalmat feloldhatják. A miniszter szerint várhatóan május harmadik
2021. 04. 29. 11:14
Élő
Akkor tudjuk megakadályozni egy negyedik hullám kialakulását, ha mindenki betartja a szabályokat, hangsúlyozta Gulyás. Ennek érdekében szigorú
2021. 04. 29. 11:13
Élő
A kormány azt állapította meg a szerdai ülésen, hogy megnyugtató, hogy az EU-n belül kiemelkedő a magyarországi oltások sebessége, Máltával együtt
2021. 04. 29. 11:08
- 19:21 A honvédség segít vizet osztani Szadán, Felcsúton vízhiány van
- 19:20 Statikai problémák adódtak az Orbán Balázs iskolánál, több száz diák elhelyezése vált bizonytalanná
- 19:09 Orbán Hajdu Jánosról: „Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás”
- 18:43 Foci-vb, egyenes kieséses szakasz: Brazília-Japán 0-1
- 18:34 Aranykonvoj-ügy: gyanúsítottként hallgatták ki Hajdu Jánost
- 17:57 Akadozik a vonatközlekedés az elővárosban, mert több motorvonat is túlmelegedett a hőségben
- 17:53 Távozott a vébén csúfosan leszereplő csehek szövetségi kapitánya
- 17:08 Molnár Áron a szolidaritást kérő Hankó Balázsnak: Ritka gyáva ember vagy
- 17:05 Munkaszüneti nap lehet Bosznia-Hercegovinában az Egyesült Államok elleni meccs
- 17:00 Meghiúsulhat Harry hercegék angliai látogatása: a kormány tett keresztbe nekik
- 16:43 NKA-visszafizetések: volt, aki a választások miatt nem rendezte meg az eseményt, inkább visszautalta a pénzt
- 16:36 Meghosszabbították a legmagasabb fokú hőségriasztást
- 16:30 Évekkel ezelőtt eltűntek a reflektorfényből, most egy friss családi fotón bukkantak fel az Olsen-ikrek
- 16:14 „Nagyon bízunk benne, hogy ez az év most már arról fog szólni, hogy sokat hozzátesz” – marad a Fradiban Lisztes Krisztián
- 15:43 Kapitány István: Változás jön a paksi atomerőműnél a rendkívüli hőhullám miatt
- 12:53 Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől a parlamentben: a fideszesek megtapsolták, a miniszterelnök megjegyzést tett neki a távollétében
- 11:07 Több fürdőző is szögesdrótba lépett a Balatonban
- 12:32 „Sajnos az unokákról sem tudok semmit” – fiai megszakították a kapcsolatot Nádas Györggyel
- 14:06 Rendőri intézkedés volt hétfőn a Hetényi Géza Kórház egyik orvosával szemben
- 11:52 Panyi Szabolcs: Továbbra is él a Hernádi Zsolt elleni horvát és európai elfogatóparancs
- 15:09 Szárad a Tisza
- 16:36 Meghosszabbították a legmagasabb fokú hőségriasztást
- 06:00 Új dimenziók az NKA-botrányban: csak az Alföldön 900 milliót kaptak a fideszes szervezetek Hankóéktól
- 08:53 Las Vegas-i luxushotel, ázsiai utak 52 millióért – kiadták Papp Dániel MTVA-s luxusutazásainak részleteit
- 12:37 Öt hónapja maradt több tízezer autósnak a rendszámcserére
