Közélet
Összesen 35 embernek, dolgozóknak és ügyfeleknek kellett elhagynia az épületet.
2014. 01. 08. 16:14
Az idős asszony megpróbált ellenállni, de kifosztója erősebbnek bizonyult.
A gyanúsított kerékpárra pattant és eltűnt, azóta nem látták. Név szerint keresik, elfogatóparancsot adtak ki ellene.
2014. 01. 08. 15:15
Valószínűleg nem Kati volt az egyetlen, akit meglepett, hogy csak akkor olcsóbb a bérlet januártól, ha nem kér róla számlát. Márpedig a cafeteriához
2014. 01. 08. 14:34
A húszas évei elején járó fiatal január másodikán rabolta ki a Lahti utcai dohányboltot. Bár a rendőrség csak egy esetet említ a nyomravezetői díj kapcsán, az elmúlt hetekben több üzletet is megtámadtak.
2014. 01. 08. 12:31
250-nel száguldanak az autópályán. Jobbról előznek, a záróvonalon át, a leállósávban. A sofőr még gumikesztyűt is húz, hogy kevésbé izzadjon a tenyere.
Várható ellenőrzések helye és időpontja.
2014. 01. 08. 09:30
A legtöbb kisgyereknek örömhír lenne, ha valaki azt mondaná neki, hogy üljön csak le nyugodtan pár órára és játsszon a kedvenc játékával, de egy japán kisfiúnak ez volt a rémálom.
Fázott az amerikai fegyenc, a fűtés kedvéért tért vissza.
A rendőröket már az is meglepte, hogy járni tud, nemhogy vezetni.
A Hír24 esti hírműsora - 2014.01.07.
2014. 01. 07. 20:37
Akár a szakértőket is kizárhatják a perből, amelyik éppen két éve kezdődött Veszprémben.
- 23:50 Balog Zoltán az MTI-nek: Orbán és Lévai Anikó sem kért tőlem közbenjárást K. Endre ügyében
- 23:06 George Russell megnyerte a második kanadai időmérőt is
- 22:00 A liberális Norvégián gúnyolódó film nyerte az Arany Pálmát
- 21:23 „A Ferencváros szurkolói Európa leglelkesebbjei közé tartoznak” – Robbie Keane elköszönt a Fradi szurkolóitól
- 21:04 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból
- 20:46 „Volt néhány rossz döntésünk, ezeket pedig kivétel nélkül góllal torolta meg” – nagy verést kapott a hokiválogatott a vébén
- 20:36 A nap legfontosabb hírei – 2026. 05. 23.
- 20:23 Valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét
- 20:10 Bizonytalanság uralkodik az FTC kézilabdacsapatánál
- 19:51 Mit tegyünk, ha nem jön a baba? – ezt érdemes tudni a meddőségi kezelésről
- 19:45 Presser Gábor a Kossuth téri fellépéséről beszélt, elárulta, ki hívta meg a rendezvényre
- 19:42 Elmegyógyintézetben marad Renner Erika zaklatója
- 19:37 A cannes-i vörös szőnyegen lépdelt Schumacher Vanda, valaki megkérdezte, mi keresnivalója volt ott
- 19:08 Magyar Péter az RTL-nek: augusztusban jön az iskolakezdési-, ősszel a nyugdíjasok támogatása
- 19:02 Lando Norris elrontotta a Mercedes tökéletes sprintfutamát
- 19:08 Magyar Péter az RTL-nek: augusztusban jön az iskolakezdési-, ősszel a nyugdíjasok támogatása
- 10:17 Megtöri a csendet Novák Katalin kabinetfőnöke: Balog Zoltán volt az, aki határozottan és nyomatékosan kérte, hogy K. Endre kapjon kegyelmet
- 12:54 Vidéki prókátor: Sok kártékony figurája volt ennek a görénykurzusnak, de Balog a legkártékonyabbak közé tartozik
- 20:23 Valaki elvitte az ötöslottó főnyereményét
- 17:38 Magyar Péter 2 százalékos növekedésre számít, a nyugdíjasok pedig ősszel kaphatják meg a támogatást
- 12:26 Gaudi-Nagy Tamás feljelenti Magyar Pétert, a miniszterelnök három smiley-val reagált
- 21:04 250 magyar településre érkezett kőzúzalék az azbesztbotrányban érintett osztrák bányákból
- 12:57 Zelenszkij Orbánra hivatkozva vágott vissza az EU-nak
- 11:45 „Dől a dominó" – Magyar Péter reagált Novák Katalin kabinetfőnökének nyilatkozatára
- 15:46 A biztonságos munkakörnyezetre hivatkozva felfüggesztették Eszenyi Enikő tervezett debreceni rendezését
