Közélet

Verőcei hajóbaleset: őrizetbe vették a kapitányt, a szállodahajó elhagyta Magyarországot

Police.hu
Police.hu
A BRFK közlekedési vizsgálói segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki gyanúsítottként a férfit.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást indított a 2024. május 18-án éjjel a Duna verőcei szakaszánál bekövetkezett, illetve két ember halálával és öt ember eltűnésével járó motorcsónak-tragédia körülményeinek tisztázása érdekében, írja a Police.hu.

Újdonság, hogy a rendőrök az érintett motorcsónaknál és a szállódahajónál is szemlét tartottak,

valamint az utóbbi jármű kapitányát a BRFK Közlekedésrendészeti Főosztály beosztottjai gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli, halált eredményező segítségnyújtás elmulasztása bűntett, valamint hatrendbeli segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt.

A rendőrök gyanúja szerint a kapitány a balesetet követően a saját hajójának személyzetét nem riadóztatta, a mentési protokoll előírásait nem hajtotta végre, semmiféle intézkedést nem tett arra vonatkozóan, hogy a mentésre szoruló személyeket kimentse, továbbá a hajót sem állította meg. A férfit őrizetbe vették, érdemi vallomást azonban nem tett a terhére rótt bűncselekményekkel kapcsolatban.

A rendőrök továbbra is vizsgálják az eset körülményeit, amely során már 25 tanút hallgattak ki, köztük a szállodahajó személyzetének tagjait, az utasokat, és külső tanúkat is. A motorcsónak eltűnt utasai után folytatódik a kutatás – bár már áldozatok és nem túlélők után kutatnak.

Frissítünk!

Huszonnégy órával a baleset után már el is hagyhatta az országot a verőcei hajóbalesetben résztvevő MS Heidelberg – írja az Index. A Schiffsradar oldala szerint vasárnap este 10 óra után indult ismételten útjára Komáromból, és mostanra már osztrák vizeken halad tovább a portál szerint. A BRFK azt nyilatkozta az Indexnek: a szállodahajón a szemlét és a szükséges nyomozási cselekményeket a BRFK munkatársai elvégezték, a tanúkat kihallgatták, így a hajó folytathatta útját.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik